Pintér Béla: Parasztopera

"Akinek tetszik, nézze meg többször is! Akinek nem tetszik, az nézesse meg magát!" 

Egy esküvő története, vagy inkább balladája. Népballada valójában.
Mai magyar népballada.
Ballada a vagyon eredetéről.

Vásári komédiának indul, aztán hirtelen minden megváltozik és a borzalmak a végletességig fokozódnak.
Egy jó esküvőn tudvalevőleg örökre összevész a rokonság.
Itt azonban az abszurditás határait súrolják az események. Az összes szekrényből kizuhannak a csontvázak és minden bili kiborul.

Furcsa, hogy nincs főszereplő. 
Furcsa, hogy nincs színlap, a színészeknek nincs neve.
A szereplők egy-egy típust testesítenek meg. 
Talán a legvégére egy dalt még betettem volna.

Tetszett, ahogy a világítótestek (magyarul lámpák) lezuhannak a döbbenet kifejezéseként.
Tetszett az árnyékban suttogó, a feszültséget a végtelenségig fokozó narrátor.
Tetszett a színpad átalakítás módja.
Tetszett hogy a zenekar a színpadon áll.

Tetszett az előadás. Végig éberen figyeltem, a poénok ültek, jól érthető volt a szöveg.

Lehet, hogy visszaszokom a színházba?

Pintér Béla: Titkaink (TRAFÓ)

Tetszett az előadás.
Jól szórakoztam.
Elgondolkodtatott.
Brutális volt.
Merész.

A szokatlan az volt, hogy a színházat nyíltan,  csinálják, nincs rejtőzködés. A szereplők gyakran a nyílt színen, az árnyékban váltanak át egyik szerepükből a másikba, miközben a díszlet alig változik, de mégis egy új színhelyre, egy másik idősíkba ugrottunk át.

Ez a nézőnek is kihívás.

Végig lekötött.
Figyeltem.

(És még a kabátomat is gyorsan megkaptam a ruhatárból.  :)  )

"Áldom a teremtőt" életrajzi film László Gyuláról (1910-1998)

A Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjának, Jelenczki Istvánnak,  Áldom a Teremtőt I.-II. című portréfilmjét az Urániában láttam. Csupa ősz fej a nézőtéren, sehol egy fiatal arc. Az egyben vetített két részes film kissé terjengős, de az erdélyi származású művész-régész-történész aprólékosságig menő bemutatása úgy látszik ezt igényelte.

Nem dokumentum film, nem helyezi tágabb kontextusba az életművet. Bemutatja egy művész életét, aki bár sikeres, mégis örök kételkedő marad. (Lásd a film végén a Miatyánk szövegének elemzése.) Mi lett volna jobb, ha művészként teljesedik ki, vagy ha a régész-történész szakmát űzi teljes szenvedéllyel? A film azt mondja, mindenben nagyot alkotott. Amellett, hogy sokoldalú ember volt, vallásosságát és látványosan megvallott magyarságát emeli ki.

László Gyula annak a nemzedéknek a tagja (magam is közéjük tartozom), amely az iskolában, a szüleitől nem kapott kielégítő választ, csupán romantikus meséket a magyarság eredetéről, és jobb híján maga vette kezébe a kérdés megválaszolását. A tudomány egyre fejlődik, László Gyula kettős honfoglalás elméletét mára meghaladta az idő.

Arra vonatkozóan nincsenek biztos támpontok, hogy mi történhetett a hunokkal Attila halála után. Elképzelhető, hogy egy részük itt maradt a Kárpát-medencében, más részük pedig visszatért a sztyeppékre. A kulcs ezeknek a népeknek a vallása lehet, melyet ma még nem kutatnak. A sztyeppei népek közül többen a hunok leszármazottjainak tartják magukat, így nemcsak mi magyarok, hanem például a bolgárok, az oszmán-törökök és az ujgurok is.

Újabb történeti, nyelvészeti forrásanyagok, a néppé válás törvényszerűségeinek felismerése, a genetikai, a régészeti és vallás kutatások sok újdonsággal szolgálhatnak, bár nagy meglepetés nem várható.

Kár, hogy a szocializmus időszakában magyar régészek nem folytathattak nagy szabású régészeti feltárásokat a "baráti"  Szovjetunióban a magyarság eredetével kapcsolatban. 

A film segít az emlékezésben és majd az utókor értékeli tárgyilagosan az életművet.

Márai Sándor: Eszter hagyatéka

Tegnap ismét megnéztem a filmet.

Tartalom:

A történetben adva van egy darab Rómeó, egy darab Júlia és egy darab izzó szerelem. 

Míg a veronai szerelmesek jellemét nincs időnk megismerni, lévén hogy egy hetes ismeretség után  kilépnek a színpad életéből, akarom mondani lelépnek az élet színpadáról, addig Márai lehetővé teszi számunkra, hogy alaposan megismerjük a szereplőit és ők is egymást. Eszerint a magyar Rómeó, Lajos jellemtelen, kétes figura, szélhámos, a magyar Júlia, Eszter,  szilárd belső tartással rendelkezik, erkölcsös jellemes.

"Úgy képzelem, minden embernek van valamilyen belső határa, amelyen belül mértéke van a jónak és a rossznak. Egyáltalán, mindennek, ami lehetséges az emberek között. De neked nincs határod."

 Az alkotáshoz kell valami más is... valamilyen erő vagy fegyelem vagy a kettő együtt, s azt hiszem ez az, amit általában jellemnek neveznek, s ez a képesség vagy tulajdonság hiányzik belőled."

Rómeó váratlanul feleségül veszi Júlia nővérét és két gyermekkel ajándékozza meg. Húsz év múlva felkeresi Júliát és megkéri, adja neki palotáját és birtokait. Júlia, mivel jellemes és tudván tudja, hogy Rómeó egy csibész, neki is adja mindenét. Sőt, még van egy kis lelkifurdalása is. Három évvel később Eszter-Júlia, a tökéletes áldozat, ránk hagyományozza kifosztásának, kirablásának történetét.

Az egész hihetetlen történet szépen van tálalva, Sipos József filmje is gyönyörűségesen van elkészítve.

Hátborzongató.

Egy megrázó dok. film: GOING CLEAR (Szcientológia - A hit börtönében)

       A 2015. március 29-én az USA-ban bemutatott HBO dokumentum film, amely a Szcientológiának azt az oldalát mutatja be, melyet évtizeden át rejtegettek, miközben megpróbálták elérni, hogy soha ne kerüljön napvilágra. A Going Clear őszinte és alapos dokumentumfilm. A szektából kilépett tagok mesélik el - nem ritkán szégyenkezve, és saját magukon is csodálkozva -  tapasztalataikat, szenvedéseiket.  Az 1000 db sci-fi ponyvaregényt író alapító élettörténetét, személyiségét, magánéletét is bemutatja.

Rendezte: az Oscar díjas Alex Gibney. 

A film Lawrence Wright,  Pulitzer díjas író könyve alapján készült.

Forgalmazza: a  Magyarhangya közösségi filmforgalmazó társaság.

 (http://a-szcientologia-valsaga.blog.hu/2015/04/17/going_clear_a_szcientologia_es_a_hit_bortone_teljes_film_magyar_felirattal)

           A szekta tagjainak a száma évente 15-20%-kal csökken világszerte és ez a folyamat egyre csak gyorsul. Az egyszerű ok pedig valószínűleg az, hogy a Szcientológia nem képes az "ígéreteit" ténylegesen megtartani és teljesíteni, ezáltal évtizedek óta becsapja a tagjait. Mi sem bizonyítja ezt nyilvánvalóbban, mint az, hogy a kommunikáció a témáról ma már megállíthatatlan. Így a szcientológia hazugságai vagy manipulált információi nagyobb nyilvánosságot kapnak, mint bármikor ezelőtt, hiszen ez a szekta már nem képes elhallgattatni korábbi, mélyen csalódott tagjait és kritikusait.

A http://objektivszcn.blog.hu/2008/06/18/bridzs_1  adatai 2008-ból: 

        A szekta eszközállománya Amerikában több, mint 3 milliárd dollárra rúg. Magyarországi kirendeltségükön a szcientológus tagoknak felszámított alap tudás ára  570.000,-Ft, amibe a könyvek és a hozzájuk kapcsolódó előadások kerülnek. Az életre szóló tagság ára amúgy 5000 dollár, ami most (2008-ban) 825.000,-Ft, ami hamar visszajön a kedvezmények miatt. Tehát idáig összesen 1.395.000 forint.
A könyvekhez és előadásokhoz kapcsolódó tanfolyamok 287.000,- forintba kerülnek, ezt még adjuk hozzá, azaz 1.682.000-ból megvannak az alapok és a tagságunk. Ha ezután egyszerre 12 intenzív egyénre szabott órát veszünk, akkor KEDVEZMÉNY jár a 300.000 forintos intenzív LISTAÁRBÓL, tehát megúszható 3 x 2 = 6 millió forintból.

Az összeget ADOMÁNYként kell befizetni a Szcientológia Vallási Egyesület Budapesti Központi Szervezetének a számlájára, így leírható az adóból.

Én az Uránia filmszínházban láttam a filmet, de internetről is letölthető. 
Csak 16 éven felülieknek ajánlott!

"Éktelenül dühös"

Médiahírek szerint (2015.szept.14. mandiner, blikk.hu, hírstart.hu) még mindig "éktelenül dühös László Petrára" az a menekült férfi, akit elgáncsolt a riporternő a magyar határon. Bár az asszony többször is bocsánatot kért tőle, nem hajlandó megbocsátani neki. Sőt, azt írja az újság, hogy beperelni készül őt azon a címen, hogy "így nem lehet bánni egy menekülttel".

A menekülteket támogatni kell, nem bántalmazni. Való igaz, így nem szabad bánni egy menekülttel. Elítélem László Petra viselkedését.

Másrészről viszont: 

 Ha ennyi idő elteltével még most is dühös ez az ember és nem képes megbocsátani, ezt emberileg nem vagyok képes megérteni. Úgy érzem, ez az ember telhetetlen.

Mert miért is dühös ez a férfi olyan éktelenül? Azért, mert az eset kapcsán felkapta a média, kiemelkedett a menekült áradat névtelenségéből és felkarolták? Mert felfigyeltek rá, munkát, lakást kapott, és feleségével, valamint további négy gyermekével biztonságban élhet Spanyolországban?
Ezért dühös olyan éktelenül?

Ha ez az eset nem történik meg, ha nem kürtöli világgá a média, akkor ő a két évi törökországi menekült élettel a háta mögött most egy német menekült szálláson ülne a kisfiával, sorszámmal a kezében.

Bocsásson meg és ne legyen dühös, se kicsit, se nagyon.  Hiszen egy ember meggondolatlansága az ő számára a szerencsét hozta meg.

Mari és a menekültek (novella)

Mari egyedül élt kis lakásában egy Józsefvárosi ház második emeletén. Egyik este fél nyolckor mint rendesen, kényelmes köntösbe öltözötten letelepedett a tévé elé és maga elé húzta a tálcát, amelyen  egy tányérban a vacsorája gőzölgött.

Egyszer csak csengettek.

Amikor kinyitotta a gangra nyíló ajtót, döbbenten látta, hogy rég nem látott Árpi bácsikája áll a küszöb előtt, vállára terített pokrócban. Árpi bácsi mellett Kriszta, a lánya, Rozika ángyi és az ikrek álltak füstszagúan és tépett ruhában.
- Földönfutók lettünk, leégett a házunk, Marikám! Odalett mindenünk! És képzeld, a tűz a szomszédok házaira is átterjedt, az egész falu megsemmisült! Segíts rajtunk! - sírta el magát  Árpi bácsi és Mari vállára borult. Ekkor Mari kinézett Árpi bácsi válla felett. A gangon emberek álltak, egészen a lépcsőig. Füstszag terjengett, kormos arcok meredtek rá a fejekre húzott pokrócok alól. Mari szíve összefacsarodott. Az emberek türelmetlenül toporogtak, egy pokróc alól csecsemő sírdogálás hallatszott.
Mari a döbbenetéből szólni sem tudott, majd így szólt: - Tessék bejönni, Árpi bácsi! - maga pedig kilépett a gangra, hogy lássa az embereket. A háta mögött betódult Árpi bácsi és családja, nyomukban néhány ismeretlen.
- Hé, várjanak csak, maguk kicsodák?
- Mi is menekültek vagyunk, hiszen mindenünk odalett. Nem tagadhatja meg tőlünk a segítséget! Új életet szeretnénk kezdeni a itt a fővárosban. Csupáncsak négy picurka esztendőig kérnénk az ön támogatását!
E rövid szóváltás alatt ismeretlen asszonyok és gyermekek kerültek az ajtón belülre. Mari visszalépett a lakás kicsiny előterébe és megpróbálta becsukni az ajtót. Nehezen ment, mivel még hárman szerettek volna benyomakodni. Amikor becsukódott  az ajtó, Mari kulcsra zárta. Felzaklatva dőlt a falnak. A lakás minden pontján állt, ült, gubbasztott valaki. Csak az ikrek találták fel magukat: éppen a szájukat törülték pulóverük ujjába az üres vacsorás tálca mellett ülve.
- Mi lesz most, Árpi bácsi?
- Marikám, ne aggódj, mi már három év alatt biztosan integrálódunk a fővárosban. De lehet, hogy még hamarabb is...
A gangról ütemes skandálás hangzott fel:  "Mari, engedj be! Mari, engedj be!"
A zajokra oly érzékeny szomszédok ki sem néztek, az ablakok egymás után sötétültek el.

Mari felnyögött a tehetetlenségtől. Ekkor érezte, hogy valami meleg folyik végig a kezén.
A vacsorája volt, mely kifolyt a megbillent tányérból.
A tévében már az időjárás jelentést adták. Átaludta a menekültekről szóló híreket.
xxx 
----------------------------------------------------------------------


A novella után még valamit el szeretnék mondani:

Kislányokként sokat játszottuk egy körjátékot. Körbe álltunk és ütemes taps mellett ezt énekeltük:

"Ajtó ablak nyitva van, bejöhet akárki

és egy nagyot dobban, bejön Zsuzsi néni.

Hej Zsuzsi néni, maga csúnya néni

Éjjel nappal holdvilágnál

almát akar lopni"

Ez a dalocska jár a fejemben, csak éppenséggel másik változatban az újkori népvándorlás (honfoglalás?) kapcsán:

"Európa nyitva van, bejöhet akárki...."

Tegnap meg érdekes párbeszéd zajlott köztem és egy ismerősöm között. Akkor történt, amikor a hegy arra várt, hogy elkezdjünk felmászni rá egy ösvényen  a nordic walking botjainkkal. Míg gyűlt a társaság, a migránsokról beszélgettünk.

- Mint Buda várát annak idején a törökök, úgy fogják elfoglalni Európát. - jegyezte meg valaki.

Megütöttek ezek a szavak, mert hetek óta ez járt az én fejemben is. "Mint Buda várát annak idején" pontosan ezek a szavak keringtek a fejemben és ezek szerint nem vagyok egyedül vele.

Nekünk, magyaroknak van egy történelmi tapasztalatunk, mi már megégettük magunkat, amikor a muzulmánok kultúráját a bőrünkön érezhettük.

Csak besétáltak a várba, mint akik nézelődnek. Aztán adott jelre lefegyverezték az őrséget és Buda vér nélkül, csellel került a török kezére. Aztán vitték a magyar gyerekeket janicsárnak. Hát most visszakapjuk az elrabolt gyerekeinket: állítólag nyolcezer, más adatok szerint háromezer, elhagyott  muzulmán, többségükben afgán fiatalkorú él Magyarországon.

Történelmi hagyományaink mások, mint a németeké, franciáké, hollandoké. Mi harcoltunk, jobban mondva őseink harcoltak a török ellen, mégis megszálltak százötven évre. Az oroszok "csak" negyven évig ültek a nyakunkon. Nem felejtettük el egyik megszállást sem.

Emlékszünk rá, minden magyar emlékszik.

- Ezért volt visszatetsző számomra a "keleti nyitás" politikája. 
- Emiatt nem tudok lelkesedni azért, ha Szigetvár mellett a lelkes régészek  nagy Szulejmán sírját kutatják.

Érdekel a muzulmán kultúra, vizsgáztam a Koránból, tanultam arabul. Mégis azt érzem, amit Petőfi a zordon kárpátokkal kapcsolatban érzett AZ ALFÖLD című versében. "Tán csodállak, ámde nem szeretlek, S képzetem hegyvölgyedet nem járja."

 Európa nyitva van, mint annak idején Buda vára.

 

Képmelléklet: Wikipedia, Török hódoltság Magyarországon.

A magyar méz világhírű???????

A magyar méz világhírű! lelkes felkiáltással zárta riportját a királyi TV1 tudósítója. Tapasztalataim szerint ez igen messze áll a valóságtól, ugyanis az utóbbi két évben kétszer is sikerült rossz mézet vennem.

Az egyiket egy ráckevei kirakodó vásárban saját akácmézét áruló méhésztől vásároltam. Néhány nap elteltével a méz felszíne habossá vált, majd elindult kifelé az üvegből. Elképedtem e furcsa jelenség láttán és a méhész ellen azonnal panaszt akartam tenni. A gyerekeim lebeszéltek róla.

A másik világhírű akácmézet egy szarvasi szupermarketben vásároltam tavaly nyáron. (450gr, dátum: 03.06.2014. Szvák Szabolcs méhész) Akkor eltettem a kamrába, nem nyitottam ki az üveget. Idén márciusban elővettem és azt tapasztaltam, hogy megfehéredett. A színe olyan lett mint a disznózsír, állaga kőkemény, mézre nem is hasonlít. Elkezdtük használni a fehér kásás dolgot, mivel méz íze volt. Aztán a nyár folyamán megerjedt, vagy mi lett vele, nem tudom, de ennek is vékony habcsík lett a tetején és szusszant az üveg, amikor kinyitottam. Lassanként elhasználtuk a savanykássá vált "világhírű" mézet mert nem két fillérbe, hanem 1100 forintba került.

Régebben jók voltak a mézek, talán világhírűek is. Ma azonban más a helyzet. A jó mézeknek vége. Érdekes, hogy a világhír ezt nem vette észre. Lehetséges, hogy az a méz lett híres, amelyik világgá ment, az itthon maradónak pedig nem kell a hírnév. Következtetés: ha jó mézet akarunk, vásároljunk külföldön.

Kis adalék:

"HONI HONEY

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az egyik jelentős mézforgalmazó cég raktárában lefoglalt 20, azaz húsz tonna hamisított mézet. A Magyar Nemzet kérdésére ismertették, hogy a hamisítók ilyenkor a mézbe a trópusokról származó növényekből – cukornádból, kukoricából, cirokból vagy kölesből – készült folyékony elegyet kevernek. Hozzátették azt is, hogy a korábbi évek esetei alapján és az eddigi adataik szerint az így hamisított termékek nem okoztak egészségkárosodást, és ez a hamis méz is csak cukrász- és édességipari termékekbe került volna. A Nébih egyelőre nem tesz feljelentést, miután úgy vélik, hogy a büntető törvénykönyvben nincs erre vonatkozó jogszabály. Vajon mit kellene még a mézbe keverni, hogy olyan egészségkárosodási sorozat alakuljon ki, melyet követően kellő szigorral jár majd el a hatóság? Egyáltalán szükséges-e a termékbe a valódi méz?

Ladányi András

Élet és Irodalom, LX. évfolyam, 45. szám, 2016. november 11."

Sebastian Faulks: Madárdal

 

Na végre!

Hosszú idő után végre olyan írás került a kezembe, amelyet én, aki sokat olvasok, laktatónak és egyúttal finom falatnak, vagyis igazi irodalomnak nevezhetek. A Madárdal című angol regényről van szó, melyet úgy hirdetnek: egy nagy szerelem és egy nagy háború története.

EURÓPA KÖNYVKIADÓ. BUDAPEST. 2014. Fordította: Gy. Horváth László

Faulks jól érti az írás mesterségét,  ismeri a szakma minden csínját-bínját. Olyan alkotó, aki munka közben mély empátiával tekint az olvasóra, miközben a figyelmét lekötni igyekszik.  A stílusa remek. A leíró részek cseppet sem unalmasak, a jellemzések - még a legelnagyoltabbak is -  találóak, kontúrosak, skicc szerűek. Tetszett a regény szerkesztésmódja, az időben való lépegetés sem zavart, sőt feszültséget teremtett. Remek arányérzékkel találta meg az egyensúlyt a cselekmény vezetése során, nem éreztem bőbeszédűnek, vagy szűkszavúnak. Külön hálás voltam azért, hogy nem írta le részletesen a fegyvereket. Igazi mesemondóként vezeti az olvasót olyan csúcspontokra, mint például a szerelmi jelenetek, vagy a német aknarobbantás miatt a föld alatt rekedt Wraysford és Firebrace túlélésért vívott több napos küzdelme.

Az első világháború felzaklató, horrorba hajló leírása (gáztámadás, alagútásás, fagyoskodás, tetvek), a katonák szenvedése, lélekromboló hatásának ábrázolása belőlem mély együttérzést váltott  ki. A pillanat, amikor Wraysford kiszabadulva a föld alól, a bombatölcsérben egy német zsidó katonától értesül a háború végéről, felejthetetlen, katarktikus.

(Mindig sajnáltam a lövészárkokban harcoló katonákat és jó, hogy elavult ez a fajta hadviselés. Ugyanakkor nem hiszem azt, hogy a jövő hadviselése kevesebb szenvedést és lelki torzulást okoz majd. Alagutak ásásáról, mint harci eszközről, a föld alatti hadviselésről, meg eleve  nem is hallottam az első világháború kapcsán.) 

Sok szerző agyoncsapja a történetét, kurtán-furcsán oldja meg a végét. (Valószínűleg elfáradnak a végére.) Nem így Faulks. Ő ügyesen varrja el a szálakat, amint egymás után oldja fel a rejtélyeket. És katarzist nyújt az utolsó, a szülési jelenettel. Ennyiből is látszik, hogy  a szerzőnek az érzelmekre sikerült mély hatást gyakorolnia. Én ezt a jó értelemben vett felkavaró hatást kedvelem az irodalomban, és talán mások is. Ez lehet a regény sikerének titka.

Néhány apró kritikai megjegyzést is teszek, de ezzel nem kívánom csökkenteni a lelkes és rajongó dicséretet. Bár azt írtam fentebb, találóak a jellemzései, finomítanám egy kicsit ezt a véleményemet. Faulks férfi, és mit minden férfit, nagyon érdekli a női lélek. Véleményem szerint, aki, ugye, nőből vagyok, a nők jellemzése minden erőfeszítése ellenére kevéssé sikerült. (Skicc szerűséggel jellemeztem ezt a stílust, a divattervezők, vagy képregények kontúr kiemelő rajzaihoz hasonlóan.) Valójában főhősnek is olyan szereplőt választott, akit egyszerű jellemezni. Rokonai nincsenek, magányos lélek. Furcsán iszonyodik a madaraktól.  Ezért nem is értem teljesen a regény címét: Madárdal. Igaz, madarak szinte minden fejezetben előfordulnak, de csupán háttérben, a környezet leírásakor. 

A fordítás szép nyelvezetű, hajlékony, épp ezért, mint homokszem a csokitortában, zavaróak magyartalanságai. (pl. okkupáció megszállás helyett, emberi kontaktus emberi kapcsolat helyett, alantos (?) tiszt alacsonyabb rangú tiszt helyett, kanális csatorna helyett, kreton (?) szövet karton szövet helyett, kellőleg kellően helyett. Az "elültettem egy magvat", ahelyett, hogy "elültettem egy magot", vagy a "harcra teremtek" ahelyett, hogy "harcra termettek"  engem kizökkentettek  a műélvezetből, az agyam fennakadt rajtuk. Ugyancsak megzavartak az olyan furcsa mondatok, mint:  a bor "száraz, csersavas, nem vacak, de sűrű és unalmas", vagy "a nyelvhalfilék túlságosan finomak voltak, hogy érezze az ízüket" stb.

Mit számít azonban, ha egy egyébként gyönyörű festményen egyik-másik szereplő sután tartja a fejét, vagy a kezét? Vagy mondjuk egy falevél árnyéka hibádzik.

Az összkép harmonikus, a festmény remekmű.