A nő felfedezése, avagy mi befolyásol?

A Közlekedési Múzeumban vettem észre, hogy kezdem antropológus szemmel figyelni a dolgokat. Így jutottam arra a gondolatra, hogy a nők a közlekedés fejlődésének és a fejlődés nyomában járó kereskedelemnek köszönhetik a felfedezésüket. Miután a férfiaknak már nem volt mit eladni, felfedezték a nők oldaláról mutatkozó keresletben rejlő határtalan lehetőségeket. A kereskedelem nyomában pedig megjelent a nők jogainak elismerése.




















A nők felfedezését követte a gyermekek felfedezése. Milyen sok mindent lehet értékesíteni a gyermekek számára is! A hintalovacskán nyargaló kisgyereket szoktassuk át a biciklire, így lesz belőle a távolság leküzdésének mámorában élő felnőtt. Úgy is lett!
A kereskedelem nyomában pedig mi járt? A gyermekek jogainak elismerése.

















Nemrégiben olvastam, hogy a folyók szabályozása azért volt fontos valamikor, hogy a lóvontatású hajók útját, menetidejét lerövidítsék. Manapság, amikor elenyésző a folyami áruszállítás, felmerült az egykori folyamszabályozás kritikája. Azt mondják, a folyók árterein bőséggel termett a gyümölcs, dúsan hullámzottak a rétek, tele voltak élettel.
Ez csak egy példa, de mintha a környezetvédelem is a közlekedésnek és a kereskedelemnek köszönhetné a megszületését...

















Ime egy egykor működő, valódi Hóhányógép. Tehát a hóhányó is feltűnt a közlekedésben.
Az idén volt hó bőven és mivel elszoktunk tőle, nem nagyon akarta elhányni senki. Itt van a probléma gyökere! A kereskedelem lemaradt, nem fedezte fel a hóhányásban rejlő lehetőségeket, én például nem tudtam hólapátot vásárolni. Kérdés, hogy mi lesz a nagy hóhányókkal, a jogaikat mikor fogjuk elismerni? Attól tartok, ha a kereskedelem lemarad, akkor soha.

Nézőpont

Nem könnyű egy hajléktalannal szóba elegyedni. Ha viszont sikerül, akkor érdekes dolgokat tudhatunk meg a környezetünkről.
Mindketten álldogáltunk a Keleti pályaudvar mellett. Én a buszra vártam, ő étel osztásra. Jobb híján Baross Gábor szobrát nézegettük, meg az átellenes oldalon folyó építkezést. Egyszer csak rámutatott a szoborra és megjegyezte:
- Ez a Baross nevű pasas rendes tag lehetett, Biztos azért emeltek szobrot neki, mert támogatta a szegényeket!
- Hogyhogy, a szegényeket? Hogy érti ezt?
- Hát, nézze csak meg azt a férfit ott a lábazaton, baloldalt, alig van ruhája. Vasat gyűjtött, Baross meg átvette. Abból az üllőből, meg a kalapácsból fel tudott ruházkodni.
- Az üllő és a kalapács egy szimbolum tartozékai.
- Az lehet, nem ismerhetek minden gépet! Felemelte az ujját.- Az a másik szerencsétlen meg a jobboldalon valamilyen gyógynövényt talált, jó pénzt adott érte ez a Baross! Szóval rendes tag lehetett, én mondom! No, viszontlátásra, úgy látom kezdik az osztást!


















Baross Gábor (1848-1892) közlekedési, majd kereskedelmi miniszter volt. Államosította a magánkézben lévő vasútvonalakat, hajózhatóvá tette az Al-Duna egyes szakaszait, egyesítette a postát és a távírdát.
Emlékművét Szécsi Antal készítette 1898-ban. A talapzaton balról a vasút, jobbról a kereskedelem allegóriája látható.

Láp, vagy nem láp, az itt a kérdés.

A láp békésen bugyborékol nem messze Budapest határától.
Nem is sejti, hogy az emberek betonnal akarják beborítani.
Azt sem sejti, hogy vannak, akik a védelmére kelnek, akik nem értenek egyet a betonozással.
Ezek a környezetvédők, a zöldek.
Tüntetésben nem vagyok túl aktív. Mi több, ezidáig tüntetően távol maradtam a tüntetésekről.
Azonban az idő megérlelt, zöld lettem és felhorgadt bennem a környezetvédő.
A lápot meg kell védeni! Tüntetésre megyek!


















A hólapátra ragasztott plakát két érdek szembenállását akarja bemutatni.

















Sűrűn esik a hó.

















Hallgatjuk a szónokokat.


















Dunakeszi belügyeiről esik szó, Katonadomb, strand satöbbi. Mikor kerül sor a lápra?

















Végre a lápról is szó esett.


A tüntetésre érdemes volt elmenni, mert hasznos ismereteket szereztem.
1. Hibáztak a természetvédelmi hatóságok, mert nem jegyeztették be a földhivatalban, hogy a Dunakeszi és Budapest határában elterülő láp védett természeti érték. Ha rendesen elvégezték volna a munkájukat, nem lett volna szükség szakvéleményekre és perekre.
2. A terület magánkézben van.

Fogalmam sincs, hogy mi lesz ezután?
A láp sem sejt semmit, békésen bugyborékol a város határában.

Rongymozaik

Igazatok van, tényleg régen írtam a blogra.
Azonban bárki, aki azt gondolta, hogy gyakran írok, az tévedésben ringatta magát. Csak ha említésre érdemesítek egy eseményt a környezetemben, akkor készítek bejegyzést. Az utóbbi időben nem volt ilyen. Annak ellenére mondom ezt, hogy karácsony, újév, vizsgaidőszak torlódott egymás hegyén-hátán, feltartóztathatatlanul.
Ami miatt most írok, az sem konkrét esemény, hanem egy gondolat.

Milyen a nők valódi hangja?

Nem beszédhang, hanem kifejezésmód értelemben. Tanultuk a "társadalmi nemek antropológiája" kapcsán, hogy a nők alávetettsége általános a világ minden társadalmában. Rendkívül nehéz a téma vizsgálata, annyira megszokták a férfiak és a nők is ezt a jelenséget. A nők huzamosan végzik a nehezebb és piszkosabb munkákat a családi munkamegosztás során. Annyira beléjük ivódott a szerep elfogadása, hogy fel sem tűnik nekik a saját alávetettségük. Alkalmazkodnak a férfiuralomhoz, különféle technikákat dolgoznak ki, hogy mégis érvényesülhessenek. Nem használhatják a valódi hangjukat, férfi nyelven kell, hogy beszéljenek.
Ez érthető.
Milyen hát a nők valódi hangja, milyen az a nyelv, amelyet a nők használnak akkor, amikor nem férfi-nyelven szólnak?
Milyen a valódi női viselkedés?
Milyen a női írásmód és megvalósította-e már valaki?
Az egész történelmet férfiak írták. Milyen lenne a történelem, ha nők írták volna meg?
Azt gondolom, hogy a női kreativitásban szólal meg a nők valódi hangja. Amikor valamit készít: tisztaságot, ételt, kézimunkát. Például egy rongymozaikot. Egy zsákra való türelem és ügyesség kell hozzá. Elkészíti, aztán elajándékozza.
Érthető ez a nyelv? Én nem értem teljesen.