Nem könnyű manapság a szakértőknek, sajnálom őket nagyon. Egyre másra melléfognak és ezzel súlyos csalódást okoznak nekünk. Pedig annyira bíztunk bennük. Rájuk hagyatkoztunk, mondván, ők aztán értik a dolgukat, hiszen nincs más dolguk, csak a szakértés. Egy profi szakértő mást sem tesz, mint főállásban figyel, adatot gyűjt, elemez és szakért. Lássuk be, ez nem egyszerű feladat, no, de nincs is más dolga, csak ez. Nem kell aggódnia a mindennapi betevő miatt, nem kell bevásárolnia, orvoshoz vinnie a gyereket, munkát keresnie, autószervizben, postán sorban állnia.
Íme, néhány látványos melléfogás az utóbbi idők kínálatából: A tojás fogyasztása ismét egészséges, pedig azelőtt veszélyes mértékben emelte a koleszterin szintemet! Az egykori ragyogó tervről, a dunai vízlépcsőről kiderült, hogy súlyosan káros a környezetre! Az, hogy nem megyek a zöldbe, mert esőt jósoltak, pedig szépen süt a nap, az csak úgy előfordul. Aztán itt van ez a váratlan gazdasági válság, amely úgy zúdult ránk minden figyelmeztetés nélkül, akár a cunami! A szakértők meg csak széttárják a kezüket és megrántják a vállukat. Fogalmuk sincs arról, hogy mi történik, miért, és hogy mit kellene tenni?
Ezen gondolkodtam a minap, a sarkon álldogálva. Nincs kuncsaft. Ma sincs. Attól tartok, nem igazán jó ez a hely. Pedig jól látható vagyok, a villamosmegállóból is remekül idelátni.
Valamikor régen nem voltak szakértők, csak gondolkodó, okos emberek. Hányan adtak új irányt a világ folyásának? Pedig nem ez volt a főfoglalkozásuk. Szókratész, a filozófus katona volt, Herbert Spencer, szintén filozófus, iskolamesterként dolgozott. Könyvkötő volt Michael Faraday, a feltaláló és nem iskolában tanulta a szakmát Fellner Jakab, a híres építész sem. Egyszerű emberek voltak, akik mertek gondolkodni. „Akik a legélesebb elméjűek és a legjobban dolgozzák ki gondolataikat, hogy világosan és érthetően kifejtsék, azok tudják meggyőzni az embereket arról, amit állítanak, ha paraszti nyelven beszélnek is és sohasem tanultak retorikát.” /Descartes/ Hol vannak manapság a gondolkodó emberek? Mert, hogy vannak, abban biztos vagyok. Csak valahogy leszoktak a gondolkodásról. Megülnek, ráhagyják a gondolkodást a profikra. Minek túráztassák az agyukat, ha egyszer ott vannak a szakértők, akiknek csak ez a dolga?
A sarkon állva, senkitől nem háborgatva, ráérek gondolkodni. Okos dolog volt olyasmibe vágnom, amit nem csináltam korábban? Csak elmennek az emberek mellettem, laposan odapislantanak a kínálatra, meg sem torpannak. Pedig már változtattam a feliraton is. A piros betűk azt hirdetik, hogy a könyvem Angliában dolgozó magyarokról szól. Középkorú házaspár vonul el mellettem, az asszony erősen dohányzik, odaszól: Mi nem megyünk el innen! Ide születtünk, itt is halunk meg! A szégyenlős mosolyú fiatalember – lesír róla, hogy hónapok óta munkanélküli – megfogja, majd visszateszi a könyvet. A közeli panelház alatti kis élelmiszerbolt előtt söröző férfiak diskurálnak. Senki nem vesz könyvet. Gondolkodhatok kedvemre.
Új dologba kezdtem, igen. Olyat próbálok, amit eddig még soha. Amikor nyugdíjba mentem, belém nyilallt, hogy oh, jaj, mennyi mindent nem csinálhatok már ezután! Aztán meg az jutott eszembe, hogy talán megpróbálhatnék olyasmivel foglalkozni, amivel eddig nem foglalkozhattam. És most könyvet árulok, a saját könyvemet.
Nicsak, ki jön ott? Édesanyámat látom közeledni. Szürke, kapucnis dzsekijében billeg felém, messziről integet. Gondoltam, meglátogatlak! Alig találtalak meg! Fogy a könyved? Viszik? Miután így ketten egy csoportosulást képeztünk, többen is megtorpannak a pult előtt. Ez valami varázslat? Csak lesek. Anyám barátságosan invitálja közelebb a bámészkodókat. Hiszen ő kereskedő volt egész életében, jövök rá, tud bánni a vevőkkel! Rájuk mosolyog, üdvözli, megszólítja őket.
Anyám elment. A munkából hazatérők tömegétől feketéllik a villamos megállója. Nálam a sarkon ismét nyugi van. A nyugalom az embernek nem a természetes állapota, tűnődöm. Mindig akkor fejlődött az emberiség, amikor nehezebbé vált az élete és gondolkodnia kellett a kilábalásról. Mégis mindenki nyugalomra vágyik. Nyüzsgés és pezsgés kell, gondolkodni, újba kezdeni, az öregek tapasztalatát segítségül hívni, hagyni a szakértőket a csudába! Civilek, okos, hétköznapi, egyszerű emberek, hajrá, gondolkodjatok!
A gondolatok jönnek egymás után, furcsák, és szokatlanok. Az új dolgokról, az újításról elmélkedem, arról, hogy a gondolkodás hogyan változtathatta meg az ember életét. Mert az változtatta meg, abban bizonyos vagyok. Valamikor réges-régen, a Paradicsomkertben, Ádámnak alaposan lenőtt a haja és a szakálla. Ekkor Éva gondolkodni kezdett. Csinálni kellene valamit ezzel a lobonccal! Felvett egy kavicsot a folyóparton, lepattintotta a szélét és a keletkezett pengével ügyesen levágta Ádám haját. Hát így indult el, véleményem szerint az emberiség a technikai fejlődés útján. A gondolkodásnak hála, megoldottam egy problémát. Az én megoldásom is van olyan jó, mint egy profi szakértőé!
Mi legyen a könyvekkel? Este felhívom a barátaimat, látogassanak meg a könyves standomon és legyenek szívesek, képezzenek tömeget előtte. Én meg majd rámosolygok a vevőkre.
Íme, néhány látványos melléfogás az utóbbi idők kínálatából: A tojás fogyasztása ismét egészséges, pedig azelőtt veszélyes mértékben emelte a koleszterin szintemet! Az egykori ragyogó tervről, a dunai vízlépcsőről kiderült, hogy súlyosan káros a környezetre! Az, hogy nem megyek a zöldbe, mert esőt jósoltak, pedig szépen süt a nap, az csak úgy előfordul. Aztán itt van ez a váratlan gazdasági válság, amely úgy zúdult ránk minden figyelmeztetés nélkül, akár a cunami! A szakértők meg csak széttárják a kezüket és megrántják a vállukat. Fogalmuk sincs arról, hogy mi történik, miért, és hogy mit kellene tenni?
Ezen gondolkodtam a minap, a sarkon álldogálva. Nincs kuncsaft. Ma sincs. Attól tartok, nem igazán jó ez a hely. Pedig jól látható vagyok, a villamosmegállóból is remekül idelátni.
Valamikor régen nem voltak szakértők, csak gondolkodó, okos emberek. Hányan adtak új irányt a világ folyásának? Pedig nem ez volt a főfoglalkozásuk. Szókratész, a filozófus katona volt, Herbert Spencer, szintén filozófus, iskolamesterként dolgozott. Könyvkötő volt Michael Faraday, a feltaláló és nem iskolában tanulta a szakmát Fellner Jakab, a híres építész sem. Egyszerű emberek voltak, akik mertek gondolkodni. „Akik a legélesebb elméjűek és a legjobban dolgozzák ki gondolataikat, hogy világosan és érthetően kifejtsék, azok tudják meggyőzni az embereket arról, amit állítanak, ha paraszti nyelven beszélnek is és sohasem tanultak retorikát.” /Descartes/ Hol vannak manapság a gondolkodó emberek? Mert, hogy vannak, abban biztos vagyok. Csak valahogy leszoktak a gondolkodásról. Megülnek, ráhagyják a gondolkodást a profikra. Minek túráztassák az agyukat, ha egyszer ott vannak a szakértők, akiknek csak ez a dolga?
A sarkon állva, senkitől nem háborgatva, ráérek gondolkodni. Okos dolog volt olyasmibe vágnom, amit nem csináltam korábban? Csak elmennek az emberek mellettem, laposan odapislantanak a kínálatra, meg sem torpannak. Pedig már változtattam a feliraton is. A piros betűk azt hirdetik, hogy a könyvem Angliában dolgozó magyarokról szól. Középkorú házaspár vonul el mellettem, az asszony erősen dohányzik, odaszól: Mi nem megyünk el innen! Ide születtünk, itt is halunk meg! A szégyenlős mosolyú fiatalember – lesír róla, hogy hónapok óta munkanélküli – megfogja, majd visszateszi a könyvet. A közeli panelház alatti kis élelmiszerbolt előtt söröző férfiak diskurálnak. Senki nem vesz könyvet. Gondolkodhatok kedvemre.
Új dologba kezdtem, igen. Olyat próbálok, amit eddig még soha. Amikor nyugdíjba mentem, belém nyilallt, hogy oh, jaj, mennyi mindent nem csinálhatok már ezután! Aztán meg az jutott eszembe, hogy talán megpróbálhatnék olyasmivel foglalkozni, amivel eddig nem foglalkozhattam. És most könyvet árulok, a saját könyvemet.
Nicsak, ki jön ott? Édesanyámat látom közeledni. Szürke, kapucnis dzsekijében billeg felém, messziről integet. Gondoltam, meglátogatlak! Alig találtalak meg! Fogy a könyved? Viszik? Miután így ketten egy csoportosulást képeztünk, többen is megtorpannak a pult előtt. Ez valami varázslat? Csak lesek. Anyám barátságosan invitálja közelebb a bámészkodókat. Hiszen ő kereskedő volt egész életében, jövök rá, tud bánni a vevőkkel! Rájuk mosolyog, üdvözli, megszólítja őket.
Anyám elment. A munkából hazatérők tömegétől feketéllik a villamos megállója. Nálam a sarkon ismét nyugi van. A nyugalom az embernek nem a természetes állapota, tűnődöm. Mindig akkor fejlődött az emberiség, amikor nehezebbé vált az élete és gondolkodnia kellett a kilábalásról. Mégis mindenki nyugalomra vágyik. Nyüzsgés és pezsgés kell, gondolkodni, újba kezdeni, az öregek tapasztalatát segítségül hívni, hagyni a szakértőket a csudába! Civilek, okos, hétköznapi, egyszerű emberek, hajrá, gondolkodjatok!
A gondolatok jönnek egymás után, furcsák, és szokatlanok. Az új dolgokról, az újításról elmélkedem, arról, hogy a gondolkodás hogyan változtathatta meg az ember életét. Mert az változtatta meg, abban bizonyos vagyok. Valamikor réges-régen, a Paradicsomkertben, Ádámnak alaposan lenőtt a haja és a szakálla. Ekkor Éva gondolkodni kezdett. Csinálni kellene valamit ezzel a lobonccal! Felvett egy kavicsot a folyóparton, lepattintotta a szélét és a keletkezett pengével ügyesen levágta Ádám haját. Hát így indult el, véleményem szerint az emberiség a technikai fejlődés útján. A gondolkodásnak hála, megoldottam egy problémát. Az én megoldásom is van olyan jó, mint egy profi szakértőé!
Mi legyen a könyvekkel? Este felhívom a barátaimat, látogassanak meg a könyves standomon és legyenek szívesek, képezzenek tömeget előtte. Én meg majd rámosolygok a vevőkre.
