2009. május 29., péntek

Baby

Pár nappal korábban érkezett, mint ahogy vártuk.
A kórházi zárójelentésben az állt, hogy 23 óra 40 perckor jelentkezett a szülészeti osztályon felvételre.
Őrületes, hogy máris milyen önálló!!!
Isten hozott a fedélzeten, kislegény!
:)










:):):)

2009. május 15., péntek

Emlékkönyv, mint idő-kapszula

Negyvennégy év után találkoztunk, egykori nyolcadikosok. 1965-ben negyvenen voltunk az osztályban. Tizenkilencen találtuk meg egymást a magyar közösségi oldal segítségével. Néhányan alig ismertük meg egymást, de olyan is volt, aki "alig változott." :)) Nagy öröm volt ez a találkozás, legalábbis nekem sokat nyújtott. Mindig elmosolyodok magamban, ha eszembe jut...



Kati elhozta az emlékkönyvét abból az időből. Ezt a bejegyzést én készítettem.






















Ezt pedig Zsuzsi rajzolta bele.

2009. május 11., hétfő

Évvég

Ez volt az utolsó hétvége, amit Miskolcon töltöttem.
Autonómia koncepciók Európában, Kutatásmódszertan és Bevezetés az etnográfiába elnevezésű tantárgyakat hallgattunk.
Ezúttal nem kaptam szállást a kollégiumban. Több osztálytársam foglalt helyet Miskolctapolcán, és szerencsére volt még egy szabad hely a számomra. Esténként beszélgettünk, elmentünk sétálni, jól éreztük magunkat.
A nappaliban, a polcon furcsa tárgyak álltak. Üveghal és halfarkú poharak.
Ha valaki tudja, hogy mi célt szolgáltak ezek a furcsaságok, mondja el nekem!















Virágzó akácfa az Avas kilátónál.
















Csend és rend a temetőben.
















Ez a lépcső az Avas hegyről egyenest Miskolc belvárosba vezet!















Pelyhes kis vadkacsákat láttunk a tavon Miskolctapolcán. Amilyen kicsik, olyan nagy az úszás tudásuk!







Melankólia és naplemente.
Kirakat a belvárosban.

2009. május 5., kedd

Terepgyakorlat

Május elején a tanszék csoportos terepgyakorlatán vettünk részt a Lyukóvölgyben. Miskolc egyik külterületét hívják így, amely Miskolc határától Lyukóbányáig húzódó kb 15 km-es útszakasz, és melynek mindkét oldalán zártkertek terülnek el. A terepgyakorlaton a feladatunk kérdőíves adatfelvétel volt, amolyan népszámlálás jellegű. Különös jelentőséget az ad a területnek, hogy az utóbbi néhány évben az olcsón megvásárolható nyaralócskákba többgyerekes roma családok költöztek be nagy számban. Az adatfelvétel célja az volt, hogy képet kapjunk a lyukóvölgyi lakosság összetételéről.






Kilátás a völgyre








Mit gondolsz, a csacsit is megkérdezzük?









A Magyartanya felől kezdtük a munkát








Felirat a bolt előtt








Látod? Nálunk kismalacok születtek!