Rítus

A szakestély teljes sötétségben kezdődik.
Megrendítő a fény eltűnése, a visszafelé száguldás az időben. Megcsap a selmecbányai csapszék füstös gerendáinak a szaga. A sötétben hangok szólalnak meg. Énekelt kérdések, tréfás bekiabálások, nevetés. Végre felhangzik a "Van már nékünk elnökünk!" vidám strófája. Az elnök gyertyát gyújt és tisztségviselőket választ maga mellé. Mécsesek égnek az asztalokon. Aki bort akar inni, csak indoklással teheti: sörimpotenciát jelent be. Halad az est. Mint kétszázötven évvel ezelőtt Selmecbányán, éppen úgy. Korsóavatás, komoly pohár, tréfás pohár, születésnapok köszöntése, eksek és tükrösök. Forralt bor, sör, zsíroskenyér hagymával. Egy felszólaló, tavaly végzett fiú, azt mondja: "Jó, hogy itt lehetek köztetek." Aztán elszorul a torka. Egy lány is szót kér: "Én az Alföldről származom, mégis nagyon szeretek itt lenni!" Értem e szavak mélyebb tartalmát, ugyanezt érzem én is. A Bursch nóták egymást követik. A szünetben két fiú mesél: "Selmecbánya gyönyörű, többször jártunk ott. Az első napon kimegyünk a temetőbe a régi professzorok sírjához. Gyere el egyszer!" A szakestély második felét már új elnök vezeti. Éjfél felé jár, a szakestély lassan véget ér. Elfújják a lángokat, ismét sötétbe borul a terem. Borzongató érzés ott állni, korsóval a kézben, együtt énekelni a többiekkel és robogni vissza a mába, megérkezni a Miskolci Egyetem Bölcsészkarának épületébe, ott is a Kék Terembe. Felkapcsolják a villanyt. Mindenki lázas munkába kezd. Van aki takarít, söpör, kiviszi a szemetet, csomagol. Néhányan egymás vállát átölelve nótáznak. Ez is a rítus része. Mindig így ér véget egy szakestély.

Elkészületek

Lefelé fordított korsók az asztalon

A sörök is odakerülnek a korsók mellé

Az elnöki asztal

Jó szerencsét! Vivat bölcsész! Vivat Schlendrián család!

Tíz éves a családom

Csodálatosan összejött minden.
Éppen Miskolcon voltam a Schlendrián család legfontosabb eseménye idején, a 10. éves családtalálkozón. Nem volt akadálya, hogy részt vegyek rajta. Kíváncsian vártam, látok-e ismerős arcokat, olyanokat, akik a gólyatáborban is ott voltak.

Óra után elköszöntem az osztálytársaimtól, és átmentem a kollégiumi szálláshelyemre, az Eperháromba. Bejelentkeztem és lepakoltam a sobában. Három üres ágy meredt rám. Az egyiket megágyaztam magamnak, aztán felhívtam Antóniát, hogy véget ért-e már a délutáni vetélkedő, hol csatlakozhatom a társasághoz.
Már a B2es bölcsész épületben vagyunk, mondta.
Tényleg ott ültek az előtérben. Amint beléptem, mindenki elhallgatott. Bepárásodott a szemüvegem. Az egyik irányból egy árnyék integetett felém és szerencsére meg is szólalt. Feismertem Norbit, a firmámat. Rögtön bemutatott néhány régi családtagnak, akikből eleinte csak kedves mosolyukat tudtam kivenni. Ági, aki már végzett, angolt és magyart tanult az egyetemen, Norbi firmája valamikor. Ági barátja gépész hallgató, jelenleg is tanul. Tamás és Kira , mindketten bocskaiban voltak, régi családtagok. A szertartásos bemutatkozásaimat ("Balek, mutatkozzon be!") sután elügyetlenkedtem: összekevertem a vulgo és az alias neveimet. Egyrészt elszoktam az ilyen jellegű bemutatkozástól, másrészt úgy véltem, a balek korból automatikusan átléptem a firmaságba. Sajnos nem. Azt valamiképpen engedélyezi egyszer az én firmám, ha jó kedvűen ébred egy rózsás hajnalon.
Hja, nem könnyű a bALEK élete! Viszont állítolag erősebbé teszik őt a szivatások. Meg a pálinka.
Úgy legyen!

Lineáris és térbeli

A Keleti pályaudvar környékén végeztem terepmunkát. Az volt a hipotézisem, hogy az elhúzódó metró éptkezés miatt egyre inkább gettósodik a terület. Órai beszámolómhoz huszonegy válogatott fotót is mellékeltem. E fotókat azonban nem vonultattam fel a beszámolóhoz. Szóban mondtam el, amit végeztem, amit megfigyeltem és illusztráció gyanánt egy blogon talált, elég döbbenetes anyagot olvastam fel.

A beszámoló sok tanulsággal szolgált a számomra.

Először is az én megfigyelésem időbeli kezdettel és véggel rendelkezett. Mint ahogy egy folyó folyik fentről lefelé. Közben ez, az történik, amit én megfigyelek és leírok. Odébb vonul a 4-es metrót építő brigád, kinő egy ecetfa, újabb gyorsbüfé nyílik stb. A folyó mossa a partot. Közben negatív dolgok megfigyelésére koncentráltam, lévén a tárgy Társadalmi konfliktus. Hajléktalanok, szemét, por, kriminalitás. A Keleti pályaudvar szomorú környéke bőségesen kínált megfigyelni valót.

A tanár úr azonban ilyeneket kérdezett:
"És más építkezéses területeken is ezt tapasztalta? Más pályaudvarokon mit látott? Járt valaha külföldi, pl Zágráb, Bukarest, Krakkó vagy Szófia pályaudvarán? Emlékszik a Keleti felüljáró építkezésére? Hogy ott mennyi botrány volt! Nem ért össze egy szintben a felüljáró! A kereskedők mindenütt, Miskolcon is panaszkodnak, hogy az építkezés rontja az üzletet. Olvasta a Wikileaks dokumentumait? A muzulmánok nem csak a keresztények felé, hanem egymás felé is nagyon agresszívak. Az egy beteg elme, akinek a szövegét kinyomtatta, nem élünk dzsungelben!"

Lineáris, folyószerű gondolataimat szétkapta és egy perc alatt térbe helyezte. Fizikai és történelmi térbe. Olyan gondolati sokszöggé tágította, hogy úgy véltem, bűvészmutatványt látok.

Ekkor döbbentem rá, hogy még mi mindent figyelhettem volna meg, ha a terepmunka alatt hasonló térbeli sokszögben gondolkodtam volna

Pestre érve leszálltam a vonatról. Mosolygó, beszélgető embereket láttam, akik az induló vonatokra várakoztak. A csarnokban elhaladtan a vonat beton ütközője mellett. Egy sakktábla volt rátéve. Bácsikák álltak körülötte és feszülten meredtek a bábukra.

Lineárisan gondolkodni természetes. Azért járunk iskolába,hogy térbeli legyen.

December Miskolcon

Megint utazni kellett. Hideget jósolt a meteorológia. Négy napra csomagoltam. Olyan tömött volt a hátizsákom, hogy majd szétrepedt. A koleszban megint nem adtak szállást, végül egy panzióban aludtunk, elég kényelmetlen helyen. A degesz hárizsákon kívül az elemózsiás tarisznyám is tele volt, én ugyanis mindig viszek magammal hideg élelmet, így nem kell vásárolni mennem. Ezzel egyrészt sok fáradságot takarítok meg, másrészt azt eszem, amit szeretek, nem kell beérnem azzal, amit kapok.

Az első napon szakdolgozati szemináriumon vettünk részt. Mindenkit sokkolt a hír, a dolgozat leadási határideje ápr.11! További sokkok ráztak meg bennünket, amikor szembesültünk az előkészületeink gyatraságával. Ebédelni a menzára mentünk. Heves szél és hóesés vágott az arcunkba. A délután folyamán aztán megpróbáltuk összeszedni magunkat, vadul jegyzeteltük a szakdolgozattal kapcsolatos tudnivalókat.

Másnap a Kárpát-medence történeti ökológiájáról tanultunk. Szerencsére már korábban elolvastam Andrásfalvi Bertalan: Ártéri gazdálkodás a Duna mentén c. remek könyvét, így nem volt minden újdonság, amiről a tanár úr mesélt.

A film antropológiája címet viselte a tárgy, amivel a harmadik napon foglalkoztunk. Az illusztrációkat, a filmeket a YouTube-on tudjuk majd megnézni. A negyedik napra, vasárnapra elfogyott a társaság. volt, aki nem kapott szabadságot, volt, aki nem készült és volt akit a hó ijesztett meg. Nem vagyok ijedős, meg készültem is. Az óra remek volt, megint jó dolgokat tanultam. :)

A pesti IC késett, mint mindig. Most legalább volt rá indok: a hó.
Egy szerencsi fiúval ültem egy kupéban, aki az ELTE-n informatikát tanul. A következőképpen mesélte el, hogyan lett informatikus.
"Megkérdeztem édesanyámat, hogy kik gazdagok? Gazdag szeretnék lenni, hogy minél többet segíthessek másokon. Azt felelte, a bankárok gazdagok, de azok elveszik az emberek pénzét, úgy gazdagodnak meg. Akkor megkérdeztem, ki a leggazdagabb ember a világon, egy bankár? Nem, felelte, Bill Gates a leggazdagabb. És ő miből gazdagodott meg? Programozásból. Na, akkor határoztam el, hogy programozó leszek!" Aztán berakta a kis fülhallgatóját, pedig éppen el akartam mesélni neki egy jó kis Bill Gates-es viccet. Amikor kivette a fülhallgatót, már Pest területén robogott a vonat. Megtudtam, hogy rengeteg barátja van és imád kosarazni, de most annyi a tanulni valója, hogy abba kellett hagynia a sportot. Amikor mondtam neki, hogy én antropológiát tanulok, azt mondta, jövőre ő is fel akarja venni ezt a tárgyat, mert érdekli.

Sok sikert fiú, a gazdagodás útján!