2016. január 31., vasárnap

Legalább táncolunk

Mi van veletek, öregek? Akarom mondani, mi van veletek nyuggerek, szép korúak, taták és nagyanyók?

Táncolgatunk? Táncolgatunk?

Először volt nyolcadikos osztálytársnőmtől hallottam, hogy belépett egy tánccsoportba. Nelli boldog házasságban él, két felnőtt gyermeke külföldön dolgozik. A tánccsoportban, mely már a hétszázadik fellépésén is túl van, kánkán, musical, operett, rock zenére táncolnak, de manapság már humoros versek, prózák, valamint ének is szerepel a műsorukban. Élethosszabbító foglalatosságnak tartja a táncot.

Volt gimnáziumi osztálytársnőm, Gizus, három gyermeket nevelt fel, fia birkózóbajnok volt, ikerlányai úszóérem gyűjteménye alatt vitrinek roskadoznak. Ma mindhárom gyermek sikeres, a saját lábán áll, nemrégiben megszületett első unokája. Két éve jár el táncolni egy senior tánccsoportba. Imádom a táncot! - mondja nevetve.

Gina három unokával büszkélkedhet. Szeptemberben csatlakozott egy keleti tánccsoporthoz. A helyi nyugdíjas klubban bukkant rájuk és azóta egy héten kétszer eljár a próbákra. Libanoni stílusú fátyoltáncot és cigány táncokat lejtenek, nagy műgonddal ügyelve a mozdulatok precíz kidolgozására. 2016 áprilisában fel fognak lépni a nyugdíjas művészeti fesztiválon. Szerinte a tánc felér egy egész-test masszázzsal. A tánccsoport legfiatalabb tagja 62 éves, a legidősebb 71. Egyikük még spárgába is lemegy, ha kell!

Vámos Miklós egy interjúban megemlítette, hogy nem elég neki a zene és az írás. A salsa után most éppenséggel tangózni tanul.

Jelenségről beszélhetünk? Ha igenivel magyarázható ez a különös társadalmi jelenség, a táncoló öregek (na jó, szép korúak, de ez olyan hülyén hangzik) jelensége? 

  • Maradt még bennük energia egy ledolgozott élet után?
  • Nem táncolták ki magukat fiatal korukban és most behozzák a lemaradást?
  • Örömet okoz nekik a tánc és a mozgás okozta módosult tudatállapot?
  • Rájöttek, hogy a tánc öröme nem csak a fiatalok privilégiuma?
  • Számít a közösség, a csoport, az azonos érdeklődésűek összetartozása? 
  • Jólesik ismét nőnek, nőiesnek/férfinak, férfiasnak lenni,
  • Jólesik szerepelni? 
  • Jólesik kilépni a fényre?
  • Élvezzük a szabadság érzését, mellyel az öregség ruház fel bennünket?

A régi falusi társadalmakban, vagy a törzsi kultúrákban az idősek együtt táncolhattak a fiatalokkal, de ez mára megszűnt. Ki akarna a fülhasogató diszkózenére rángatózni egy koromsötét klubban? A fiatalok is csak azért teszik tönkre a hallásukat ilyen helyeken, mert nincs más választásuk, lehetőségük.

Én azt hiszem, megtaláltam a választ. 
Annyi baj van körülöttünk, melyeket elképedve nézzük csupán. Kell egy kis öröm az életben. Hangold magad optimistára. Ringasd el magad. Te szeress legalább.


Legalább táncolunk.

2016. január 11., hétfő

Tiszta lappal

Fontos kérdések:

Mi az értelme a tiszta lappal kezdésnek?

Lehet-e tiszta lappal kezdeni egyátalán?

Új év - új élet?
 
  Igény van a tiszta lapra, az új életre.

Néha elviselhetetlen súllyal nyom embereket a bűntudat. Ez a teher olyan hatalmas lehet, hogy eltorzíthatja a lelket, ha nem szabadul meg tőle az ember. A súlyt le kell, le lehet dobni, gondolják némelyek. És találnak is  évszázadok óta bevált módszereket.

Egy büntetés letöltése után, egy mesterségesen vállalt bűnbánat, zarándoklat után, egy kitüntetett esemény vagy időpont után tett fogadalom, vagy esetleg saját magunk felmentése, elfogadása után bekövetkezhet a megkönnyebbülés, a várva várt új élet.

Ha pedig nem következett be mégsem, újból meg kell próbálni.

Másrészt:

 Mikor felhagysz a megértésért való küzdelmeddel, akkor jutsz el az ismeretre.  

(Kínai mondás)




Képtalálat a következőre: „tiszta lap”


Nordic Walking a Normafánál


Képtalálat a következőre: „nordic walking”

Szingli nagyi életem első nordic walking kirándulására a lehető legrosszabb időjárást választottam ki. Ónos eső miatt lefagyott az egész hegy, és az orrunkig sem láttunk a sűrű ködben, ónos eső esik.





Vezetőnk Szedlák Gábor

 Csúszkálva indultunk neki. Végül kitapasztaltuk a helyes módszert, az ösvények szélén, a havas avart taposva tettük meg a kitűzött távot, kb 4,5 kilométert.
Ketten így is elcsúsztak, de szerencsére komoly sérülés nem történt és mind a kilencen célba értünk.

Mindenki mosolyog



A kiszáradt fánál

Bár semmit nem láttunk a folyamatos ónos szitálástól és mert folyamatosan a lábunk elé kellett figyelnünk, de mégis jó kedvünk kerekedett a jóleső mozgás következtében. (Jó szabatos, mi?)

Ezen a képen én is ott vagyok szemüvegben

2016. január 6., szerda

Másfél kilogrammnyi képeslap

Huszonkilenc évig laktam Káposztásmegyeren, majd tavaly elköltöztem. A költözés során rengeteg képeslap került elő. Ezeket húsvétra, karácsonyra és névnapokra küldték rokonaink, barátaink.

Adjatok tanácsot: Mit tegyek velük?

A képeslapok tárolása problémás, mivel a képeslap mindkét oldala érdekes, ezért nem lehet úgy lefűzni, mint a fényképeket. Hogyan tároljam ezeket?

Vagy dobjam ki őket?

Egy problémával kevesebb.

Igenám, de akkor életepizódokat, élet mozaikokat, életdarabkákat dobok ki, melyek aláírásokban, bélyegekben és egykori választásokban manifesztálódtak.

Fáj megválnom tőlük.

Egyelőre évenkénti csoportosításban rendeztem el őket egy dobozban.


2016. január 4., hétfő

Félvilág. Szász Attila filmje

"Mágnás Elza" (Kovács Patrícia  ) komornája és egykori kedvese, Kóbori Rózsi, (Gryllus Dorka) a polgári iskolát végzett, vallásos nő nehezen viseli buta és rátarti úrnője társadalmi „rangját”, hisz Elza cselédlányból lett pincérlány, kokott, majd úrinő, csupán a szépségével, azaz a testével.
Amikor a felkapaszkodott Elza durván elutasítja egykori barátnőjét, sőt lecseréli egy fiatal cselédlányra (Döbrösi Laura), indulatai elszabadulnak.

Kiváló thriller készült a történetből, mely annak idején (1914-ben) óriási visszhangot kapott a sajtóban, az akkor kibontakozó magyar bulvárújságírás egyik nagy sztorija lett. A főváros éjszakai életének hírhedt alakja, az Orfeum legsikeresebb kurtizánja a gazdag bútorkereskedő, a perverzióiról ismert Max Schmidt (Kulka János) kitartottja volt.

A négy nap alatt játszódó, feszes történet három nő sorsát járja körül, de szimbolikusan a női sorskérdésekkel foglalkozik: hogyan kell, hogyan érdemes és hogyan lehet élni Budapesten 1914-ben, ebben a szűkös világban. Hogyan használják a nők tőkéjüket, a nemiséget és hogyan egyeztetik össze azt a hivatalos erkölccsel. A társadalom szemmel láthatóan a nemiséget értékeli, hajlandó busásan megfizetni. A tanultság, műveltség, szorgalom csak hosszú távon jó befektetés és is nincs mindenkinek lehetősége a tanulásra, a műveltség megszerzésére. A filmben fokozatosan emelkedik a feszültség, mely éles ellentétben van a gyönyörű, nyugodt, álmatag képekkel, ködös utcákkal, félhomályos szobabelsőkkel. Csak a zene (Parádi Gergely munkája) árulja el a rejtett, fojtott indulatokat. Csodás a vágás, mely Hargittai Lászlót dicséri.

A történet akár happy enddel is végződhetett volna. Hol van az a pillanat, amikor krimibe fordul? El lehet rajta gondolkodni.  Remek a forgatókönyv, hibátlan a főszereplők színészi alakítása. Szász Attila jó arányérzékkel, kiválóan rendezte meg a filmet, érdemes volt megnézni, tartalmas, jó mozi lett.


Jó reklám a filmnek, hogy a Kiscelli Múzeumban kiállítás nyílt, amely az eddigi legteljesebb feldolgozása a történetnek. A kiállítás félig-meddig hiteles helyszínen látható. Mert bár a gyilkosság nem Kiscellben történt, hanem Elza Bem rakparti lakásában, a múzeumnak helyet adó hajdani kolostorkastély a gyilkosság idején már Max Schmidt birtokában volt, s Elza bizonyára többször is vendégeskedett az épületben. Sőt, talán abban a szobában is, amelyben a tárlat kezdődik. Ez a nemrég kibontott helyiség ugyanis, amely az egykori trinitárius templom déli tornyának első emeleti szintjén volt berendezve, a leltárak szerint Schmidt hálószobája lehetett. Alatta, a földszinten alakíttatta ki Elza halála után a gyáros az emlékére szentelt – templomtérből lerekesztett – kápolnát, melynek persze ma már nyoma sincs.


Képtalálat a következőre: „postakocsi képek” 


A történet az irodalomra is hatást gyakorolt. Krúdy Gyula ennek is köszönhette A vörös postakocsi sikerét, mert az olvasók tömege tévesen úgy vélte, hogy a regény Mágnás Elza karrierjét meséli el. Talán a kötet címlapján látható kocsi miatt, melynek hátuljára egy utazóládát rajzolt a címlaptervező, írja a http://nol.hu/kultura/magnas-elza-nem-nyughat-1540485





Képek forrása: Google képkereső