Egy narancspapírgyűjtő emlékiratai

A minap különös csomagot kézbesített a posta. Nem volt feladó a testes, barna borítékon. Óvatosan bontottam fel, készen arra, hogy bármelyik pillanatban messzire hajítsam. Aggódva lestem, nincs-e benne bomba, veszélyt rejtő fehér por, vagy egyéb huncutság.
Csupáncsak papírokból állt a tartalom. Mindjárt egy levéllel az elején, mely egyértelműen a gondjaimra bízza a paksamétát, tegyek vele, amit akarok. Aláírás nem volt.
Úgy láttam, valami beszámoló-féle állhat a sárgult lapokon, szép egyenletes kézírással vezetett sorokban. Valaki írt valamit, ki tudja mi célból, aztán valaki elküldte nekem? Mit kezdjek vele? Ha nekifogok olvasni, belegabalyodhatok valami zűrös ügybe, a gondolataimba férkőznek egy másik ember gondolatai. Valaki manipulálhat, hiszen a feladó ismer engem én viszont nem ismerem őt.
Lehetséges, hogy jószándék vezeti, és ilyen módon helyezi biztonságba a számára fontos papírokat. Esetleg számít a bennem lakozó elemi kíváncsiságra, de amellett tudja, hogy megbízhat bennem. Talán értékes titkát akarja rám bízni? Számtalan kérdés tolakodott az agyamba, miközben a paksamétára meredtem.
A lapok között puhán zizegő selyempaírokat éreztem, különös, ismerős illat áradt belőlük. Szétnyitottam a lapokat, kihúztam ezeket, majd óvatosan széthajtogattam. Tarka képek, szines ábrák borították a gyűrött, kisímogatott lapokat. Régen a narancsot és a citromot csomagolták ilyen díszes papírosokba.
Az írással teli lapokat félretettem. Nem sietek az elolvasásukkal. Az is lehet, hogy el sem olvasom.

Államvizsga

Eljött ez a nap is, az államvizsga napja.

Első kérdésként azt kaptam, mondjam el dióhéjban a szakdolgozatom koncepcióját, melynek címe ez volt: A migráció kulturális háttere.

Egy itthon és külföldön dolgozó diplomások értékrendjét összehasonlító kutatás volt a dolgozatom kiinduló pontja. Ebben úgy találták a kutatók, hogy a két vizsgált csoport értékrendjében nincs jelentős eltérés, de a kint dolgozók többre értékelték a kockázatvállalást és kevésbé aggódtak az otthon és a haza biztonsága miatt. Elhatároztam, hogy ezt a beállítódás különbséget fogom kutatni.

Külföldön dolgozó fiatalok szüleit kértem, meséljenek életük azon szakaszáról, amely a gyermek születése és kb hat éves kora között eltelt, hiszen a beállítódások ekkor jönnek létre. Úgy véltem, lesz valami hasonlóság, a szülők életmódjában. Csupán egy hasonlóságot találtam: az anya valamilyen okból hoszabb-rövidebb időre magára maradt kicsi gyermekével.

Vannak kultúrák, ahol ilyen esetben a család azonnal, kéretlenül is az anya segítségére siet, de van ahol a család magára hagyja az anyát és később, a tágabb közösségtől kap segítséget. Pásztortársadalmakban például nem a nők családja, hanem hasonló élethelyzetű nők segítették egymást, lévén a párjuk hónapokon át a távoli legelőket járta.
Az interjúk elemzése után kibővítettem a kutatást, kortárs beszámolóra, régi utazók életrajzaira, mítoszokra és azt találtam, hogy hasonló szociálpszichológiai erőforrással nevelkedett gyermekek hasonló személyiségjegyeket hordoznak, szinte megrajzolható az antropológiai profiljuk.

Pszichológusok tapasztalatait, biológiai magyarázatokat is górcső alá vettem, és egy csecsemőkultúrát vizsgáló kutatás rendkívül érdekes eredményeit is.

Azt gondolom, hogy bizonyos migrációs viselkedés és stratégia hátterében állhat olyan motívum, melyet a kultúra határoz meg, gyakorlatilag erről szólt a dolgozat.


Ezen kívül még három kérdést kaptam.

Négy órakor kihirdették az eredményeket, a vizsgája mindenkinek sikerült!
















A vonaton, úton Pest felé társaimmal már az álláskeresés nehézségeiről beszélgettünk.