Weöres Sándor macskái

A költő fiatal kori versét Für Anikó gyönyörű előadásában hallottam. Megragadott különös, archaikus hangulata. 

Macska (1931)

Simaselymű a szőröm, karcsu a testem és fogaim hófehérek,
ezért kegyel a legmagasabb úr, dél piros papja, kilenc mély bók
a nevének.

Hálótermében, nagy vánkoson alszom, selyemszőröm szétsimul a
 selymen,
hátamat álom puposítja, rózsaszín orrom a földre ernyed és nincs
ki ilyenkor zavarni merjen.

Dél papja zsarátnok-szinű ruhát hord, a bojtok a földig érnek,
de meztelen volt, hogy ölébe vett, kilenc mély bók a nevének.

Ölébe vett, szivére szorított, zümmögött két zárt ajka között,
mint a folyó, ha kiszökött a zöld ínyű hegység fogsora közül és
sások ezrébe öltözött.

Ott tipródtam az ölében én, nyolc karmom a húsába mélyedt,
dél-papja combján kiserkedt a vér, kilenc mély bók a nevének.

Olyan kegyes volt és a vérét testes kehelyben fogta föl és
megkínált a kehellyel,
de én csak tipródtam és mosakodtam, mivel már jóllaktam az este
kaláccsal és elefántcsont-szinű tejjel.

Ő dúdolt, halkan zümmögött, két zárt ajkán rezgett az ének,
sós könnye a számra hullott, földoromboltam dél-papja ölén,
kilenc mély bók a nevének.

Most vánkosomon fekszem, körülöttem mindenféle tálak,
rajtuk mécsesek égnek, háromlábú vékony állványokon állnak.

De két csukott szemhéjam alatt, mint fehér bél a töretlen dióban,
ragyogóbb mécsesek égnek,
dél-papja értük, és helyettük alszik, az arca lisztes, a homloka kő,
kilenc mély bók a nevének.

Forrás: https://www.youtube.com/watch?v=0PzTsSerfmY (Megtekintve 2017.06.11.)

Idős korában a macskát egészen másnak látja a költő.

Fekete kandúr (1979)

Szivem görcs, vérem szilvalé,
közeledem hetven felé.

Macskánk gyógyítja májamat,
ráborul és meleget ad,

vérrel fűtött kis termofor,
karmos talpakkal megtipor.

Állat lényének deleje,

akár őserdő ereje.

Mint javas fűből szűrt tea,
áthat pezsdítő árama.

Tappancstól fülig fekete,
bundája bajusza, termete,

de arcából süt élesen
kerek két citromszinű szem,

s az élő sötét vánkoson
ezüstös fényhullám oson.

Féléves múlt és bölcs nagyon,
tudós, tapasztalt doktorom.

De nem soká időz velem,
nem bír megülni egy helyen,

nagyot szökken, nem is köszön
már fönn cikáz a fatetőn.

Gombot, csatot bútor alól
s elgurult pénzt előkotor,

mindent vizsgál, zugokba túr,
a kertben, házban ő az úr.

Ha lót-fut élettel tele,
én is száguldoznék vele,

feledném annyi évemet
s hogy vissza-élni nem lehet.

Weöres Sándor (1913-1989) A versek forrása: Weöres Sándor Válogatott versek. I-II.
A magyar költészet kincsestára. 50. kötet. Szerk.: Lator László. Unikornis Kiadó, Budapest 1996.


A végére illesztem egy magyar tanár költő versét, mert szeretem ezt is.

Kis Judit Ágnes: Macska télire

Vegyél egy macskát. Vagy fogadj örökbe.

Egy félvak, lekoszvadt is megteszi,

vagy egy tépázott fülű csatakandúr,

ki éppen hitvány zsákmányát eszi

egy belvárosi, sötét kapualjban,

vagy egy autó alól pislog ki rád,

vagy elnyúlik az őszi napsütésben –

csak az a fontos, hogy legyen cicád.

Lehet girhes, vagy kövér, mint egy hurka,

öklömnyi szőrgombóc, még kékszemű.

Akár ajándékba is kérhetsz egyet,

macskához jutni roppant egyszerű.

Mert tél jön mindjárt, és hideg, és

mi lesz veled, ha nincs cicád?

Ki bújik be, hogy melengessen,

melléd a takaró alá?

Ki dorombol füledbe éjjel?

(mancsát arcodra fekteti)

Ki kelt hajnalban nyávogással,

hogy rögtön enni adj neki?

Ki kaparja a bezárt ajtót,

mikor hazaérsz, ki örül?

Kunkorodó farkkal ki rajzol

nyolcasokat bokád körül?

Legyen egy macskád. Míg kávézol reggel,

öledbe mászik, éles karmai

behúzva, puha tappancsokon sétál

az életedben. Alig hallani.

Bundájából kipattognak a szikrák,

ágyadra gömbölyödik és dagaszt.

Bújj mellé, tanulj dorombolni tőle,

ketten könnyebb kivárni a tavaszt.

.