Szlovákiában

A képek a KVAI tanszéki kiránduláson készültek.
Sorrendben: Korpona, Kunosvágás, Zólyom, Garamszeg, Cserény, Selmecbánya, egy szőnyeg a Bajmóci kastélyból, a csontház Körmöcbányán, és egy átvitatkozott éjszakán készült kép a szálláson. Rengeteget fotóztam ezeken kívül, hiszen sokfelé jártunk. Ezeket választottam.

MA - folytatódik

Mint tudjátok, ezt a blogot három évvel ezelőtt azért indítottam, hogy beszámoljak késői diák életem során szerzett benyomásaimról, élményeimről. Ezt az igéretemet híven be is tartottam, nem mondhatjátok, hogy nem. Minden egyes alkalommal, amikor Miskolcon jártam, blogbejegyzést készítettem.
A diploma megszerzésével lezárult egy fejezet az életemben, gazdagabban bandukolok tovább az úton. És természetesen belépek a következő fejezetbe.

Vallástudomány szakon folytatom a tanulást az Elte-n. Erről azonban nem fogok élménybeszámolni. Másképpen folytatom a blog írást, még nem tudom, hogyan. Több itteni diák blogját olvastam, melyek nem élménybeszámolók, hanem a tananyagot, az órai jegyzetet teszik fel és osztják meg egymással.

Már megtartották az első órákat. Izgultam, hogy kulturális antropológusként megértem-e egyátalán amiről beszélnek, nem vagyok-e képzetlen, vagy alulművelt. A felvételin ugyanis óriási tudású emberekkel találkoztam. Nagy megnyugvással tapasztaltam, hogy tudom követni az előadásokat. Egyébként a hallgatóság igen vegyes egy-egy kurzuson, mind életkorra, mind képzettségre nézve.

Az alábbi tárgyakat vettem fel:
Összehasonlító vallástörténet
Vallástudományi szakmódszertan és forrásismeret
Vallási jelenségek
Iszlám
Sámánizmus és népvallás Belső-Ázsiában
Angol nyelvű szakszövegolvasás
Bevezetés a latin nyelvbe
Liturgikus terepgyakorlat

2011 Szeptember 22-23-án konferenciát szerveznek az egyetemen abből az alkalomból, hogy a vallástudomány képzés beindult mesterképzésben is. http://vallastudomany.elte.hu/conversio/program

Egy derűs átjáróváros: Düsseldorf

Biztosan tudjátok, milyen egy átjáróház? Praktikus, nyereséges, előnyös. Lerövidítheti az utunkat, vagy elinalhatunk az üldözőnk elől, ha nem tud róla, hogy a követett személy egy átjáróházba ment be. Düsseldorf a Rajna partján fekvő városokból álló kaláris egyik gyöngyszeme. Átjáróváros, minden út, vasút áthalad rajta, nem végállomása semminek. A város derűsen szemléli ezt a megállás nélküli áthaladást, ezt az örökös áramlást. Derűsen szemléli és élvezettel együtt él vele.
A lakói is derűsek lehetnek, máskülönben nem díszítenék virággal a kerékpárjukat.




























Mondhatja bárki, hogy a csupán néhány napot a városban töltő idegennek a szép arcát mutatja meg a város. Az idegen nem kérdezte meg a lakóit, nem vett részt az életükben. Nem, nem vett részt az életükben, az igaz, de a jelek árulkodóak. A parkolóban porcelán tehénkék legelnek egy virágágyás mentén. A Rajna parti sétányon felállított könyvespolc, melybe mindenki vihet könyvet és bárki kiveheti onnan, hogy elolvasás után visszategye, egyrészt remek ötlet, de másrészt arról is szól, hogy a városlakók költenek arra, hogy jól érezzék magukat ebben a városban. (Feldereng bennem a Keleti pályaudvar környéke...)




















A tanév véget ért és mindenfelé harsány diákcsoportok bulizták végig az utcákat: az egyik csapat gyalogosan, a másik sörös tragacson énekelve-pedálozva.









































Düsseldorf parkjaiban meglepő módon papagályok és nyulak is tanyáznak szép számmal. A Rajna túlpartján, a zöld ártéren hatalmas birkanyájat látni. Többszáz állat, itt ott kisbárányok is vannak köztük. Időnként megindul egyikük-másikuk a folyó felé és iszik, nem törődve a szünet nélkül vonuló hatalmas áruszállító uszályokkal. Ezen a képen nem egy birkapásztort mutatok be, hanem az elképzelt neandervölgyi ősember viaszfiguráját. Nem tudhatjuk, talán tartott állatokat, hiszen húsevő volt.



















A Rajna parton végtelen hosszúságú sétány kígyózik, kifárad, aki végig akarja kerékpározni őket, pedig gyönyörűek: két oldalán pompás fasorok vetnek árnyékot. Nálunk a hétvége szigorúan a családé, itt mindenfelé népes baráti csoportok piknikeznek a parkokban. Koncertet több helyen is adtak, a hallgatóság sörrel a kézben, derűsen veri a taktust a lábával.

A düsseldorfi repülőtéren, a mozgólépcsőn utazó és a gépeikhez siető utasoknak klasszikus zenei koncertet ad egy zongorista.
Most már értitek, miért jutott eszembe a "derűs átjáróváros" kifejezés. Düsseldorf boldogan lubickol az átjáróváros-létben, és köszöni, jól van.
Ha pedig tévedtem, és a lakói depressziósak, akkor ezt kitűnően álcázzák.

Friss diploma

Hajnali hét órakor leparkoltunk az egyetem előtt. Éppen kinyitották az ajándékboltot.
- Kari sálat szeretnék!
- Meg van rendelve?
- Nincsen.
- Akkor sajnos nem szolgálhatok vele.
- No, de hát, izé... kötelező előírás!
- Sajnos nekem is későn szóltak. De tudja mit? Van itt egy szabványtól eltérő méret, még tavalyról maradt. Azt oda tudom adni, no nem olcsóbban, ugyanannyiért, mint a szabványosat. Kéri?
- Igen.
No, a sál megvan. A bolttal szembeni büfében kávét kérünk, sajnos a színén kívül semmi nem utal arra, hogy kávé lenne a műanyag pohárban.
Gyors átöltözés és máris sietek a jogász épület XX. sz. előadójába. Aláírom a diploma átvételét igazoló ívet, leadom az évkönyv kipostázását kérő adatlapot, harsány igennel felelek a névsorolvasásokon.






Meleg van az előadó felső padsoraiban.

Utolsó szünet. Nem hoztam ásványvizet magammal, a folyosón álló kávé és ital automaták nem üzemelnek. Újabb két névsorolvasás, majd sorba rendeződünk az udvaron.















A díszaulában a Tanulmányi Osztály tagjai erejük végső megfeszítésével ismét névsort olvasnak és ezúttal mindenkit le is ültetnek. Lilla került mellém, együtt voltunk a gólyatáborban. Egy fiú most érkezik. Szó sem lehet arról, hogy odébb üljünk eggyel. Inkább egy pótszéket szuszakolnak be a többi közé. Mindenki egyre feszültebb lesz. Ez már az utoló izgalom.
Melyik kézbe kell fogni a diplomát? Mit kell mondani az átvételkor? Melyik oldalon kell felmenni a pulpitusra? Jaj, csak el ne rontsak valamit!

Tíz órakor betódulnak a vendégek. A karzat is megtelik. Fanfárok harsannak és bevonulnak a történelmi zászlókat hordozó, hagyományos öltözékű fiúk, utánuk az egyetemi szenátus taláros tagjai. A diplomaátadó ünnepség elkezdődik.


Az ünnepség után felmegyünk az Avas hegyre. Lám, mások is vannak itt az ünnepségről, egy fiatal pár. A kilátóból körbefuttatom tekintetemet a láthatáron, e páratlan fekvésű, különleges hangulatú város felett, a háztetőkön, a kicsiny villamoson, mely hirtelen felbukkan, majd eltűnik egy ház takarásában. Miért éppen ide vezetett az első utam, friss diplomásként? Talán búcsúzóul jelképesen is magamba szívom a magasságot és a mélységet, melyeket három év alatt megmutatott nekem ez a város.
A meredek lépcsősor a hegyről levezet egyenest a belvárosba. Én már jártam itt, ezúttal a vendégeimet szeretném elkápráztatni a tüneményes városképpel. A heves zápor újra és újra végigszalad az utcákon. Félórára egy kapualjba szorulunk.
Viszlát Miskolc!
Na, azért ennyire nem kell sírni ...!

Egy narancspapírgyűjtő emlékiratai

A minap különös csomagot kézbesített a posta. Nem volt feladó a testes, barna borítékon. Óvatosan bontottam fel, készen arra, hogy bármelyik pillanatban messzire hajítsam. Aggódva lestem, nincs-e benne bomba, veszélyt rejtő fehér por, vagy egyéb huncutság.
Csupáncsak papírokból állt a tartalom. Mindjárt egy levéllel az elején, mely egyértelműen a gondjaimra bízza a paksamétát, tegyek vele, amit akarok. Aláírás nem volt.
Úgy láttam, valami beszámoló-féle állhat a sárgult lapokon, szép egyenletes kézírással vezetett sorokban. Valaki írt valamit, ki tudja mi célból, aztán valaki elküldte nekem? Mit kezdjek vele? Ha nekifogok olvasni, belegabalyodhatok valami zűrös ügybe, a gondolataimba férkőznek egy másik ember gondolatai. Valaki manipulálhat, hiszen a feladó ismer engem én viszont nem ismerem őt.
Lehetséges, hogy jószándék vezeti, és ilyen módon helyezi biztonságba a számára fontos papírokat. Esetleg számít a bennem lakozó elemi kíváncsiságra, de amellett tudja, hogy megbízhat bennem. Talán értékes titkát akarja rám bízni? Számtalan kérdés tolakodott az agyamba, miközben a paksamétára meredtem.
A lapok között puhán zizegő selyempaírokat éreztem, különös, ismerős illat áradt belőlük. Szétnyitottam a lapokat, kihúztam ezeket, majd óvatosan széthajtogattam. Tarka képek, szines ábrák borították a gyűrött, kisímogatott lapokat. Régen a narancsot és a citromot csomagolták ilyen díszes papírosokba.
Az írással teli lapokat félretettem. Nem sietek az elolvasásukkal. Az is lehet, hogy el sem olvasom.

Államvizsga

Eljött ez a nap is, az államvizsga napja.

Első kérdésként azt kaptam, mondjam el dióhéjban a szakdolgozatom koncepcióját, melynek címe ez volt: A migráció kulturális háttere.

Egy itthon és külföldön dolgozó diplomások értékrendjét összehasonlító kutatás volt a dolgozatom kiinduló pontja. Ebben úgy találták a kutatók, hogy a két vizsgált csoport értékrendjében nincs jelentős eltérés, de a kint dolgozók többre értékelték a kockázatvállalást és kevésbé aggódtak az otthon és a haza biztonsága miatt. Elhatároztam, hogy ezt a beállítódás különbséget fogom kutatni.

Külföldön dolgozó fiatalok szüleit kértem, meséljenek életük azon szakaszáról, amely a gyermek születése és kb hat éves kora között eltelt, hiszen a beállítódások ekkor jönnek létre. Úgy véltem, lesz valami hasonlóság, a szülők életmódjában. Csupán egy hasonlóságot találtam: az anya valamilyen okból hoszabb-rövidebb időre magára maradt kicsi gyermekével.

Vannak kultúrák, ahol ilyen esetben a család azonnal, kéretlenül is az anya segítségére siet, de van ahol a család magára hagyja az anyát és később, a tágabb közösségtől kap segítséget. Pásztortársadalmakban például nem a nők családja, hanem hasonló élethelyzetű nők segítették egymást, lévén a párjuk hónapokon át a távoli legelőket járta.
Az interjúk elemzése után kibővítettem a kutatást, kortárs beszámolóra, régi utazók életrajzaira, mítoszokra és azt találtam, hogy hasonló szociálpszichológiai erőforrással nevelkedett gyermekek hasonló személyiségjegyeket hordoznak, szinte megrajzolható az antropológiai profiljuk.

Pszichológusok tapasztalatait, biológiai magyarázatokat is górcső alá vettem, és egy csecsemőkultúrát vizsgáló kutatás rendkívül érdekes eredményeit is.

Azt gondolom, hogy bizonyos migrációs viselkedés és stratégia hátterében állhat olyan motívum, melyet a kultúra határoz meg, gyakorlatilag erről szólt a dolgozat.


Ezen kívül még három kérdést kaptam.

Négy órakor kihirdették az eredményeket, a vizsgája mindenkinek sikerült!
















A vonaton, úton Pest felé társaimmal már az álláskeresés nehézségeiről beszélgettünk.

TRAP PISTI VESZÉLYES TITKA

Vicceskedtem az eladóval:

- Kérek 20 dkg trappistit!
Ő viszont komolyan a Trap Pisti pizzafeltétből vágott le nekem 20 dekát.

Otthon a sajtba haraptam: viaszos íz, kátrányszag. Furcsállva vizsgálgattam a "terméket", majd visszamentem az üzletbe.

- Miből van ez a sajt? - kérdeztem. Az eladó kivett a pultból egy felvágatlan piros hengert.
- Növényi zsírból és nyomokban tejből. - válaszolta komolyan. A CBA-ban nagyon komolyak az eladók.
- És milyen növény zsírjából készült? kíváncsiskodtam tovább.
- Az nincs ráírva.
- És mi a gyártó cég neve? - firtattam.
- Készült Németországban. A hölgy egyéb feliratot nem talált a piros fólián, pedig forgatta mindenfelé.

Megválaszolt kérdések, melyek nem adnak információt arról, miből is van a műsajt?
Aki tudja, írja meg!

Madarak

Az órám csörgése nélkül is felébredtem hajnali négykor. Izgalmas nap. A táskámban lapul a szakdolgozat. Ha megérkezem Miskolcra, utam az egyetemi kötészetbe vezet, ahol egy óra alatt bekötik.















Egy szóbeli vizsgám is lesz.
A madarak nem izgulnak.
























Délután háromkor, amikor hazaértem és a zárba illesztettem a kulcsot, a lakásból kihallatszó kitartó pittyegésre figyeltem fel.
Az ébresztő órám volt, 4:45-öt mutatott. Hajnali négykor nem pittyegett, ami a kutya kötelessége lett volna, úgy látszik, elaludt.

Mit tegyek ezzel az álomszuszék órával?
Jobb kézzel a bal váll fölött hajítsam el jó messzire, vagy inkább adjam oda játszani egy kisgyereknek?

Szabadulás a prés alól

Amikor elküldtem a szakgolgozatot a megadott e-mail címre, nem éreztem a megkönnyebbülést.

Viszont zenét akarózott hallgatnom. Mintha vitaminhiányom lett volna, és sürgősen ennem, vagy innom kellene valami speciális dolgot, aminek megfelelő ásványianyag tartalma van.

A szervezet elárulja, mi hiányzik. Úgy látszik, a zene-vitamin hiányzott. Koncentráció, írás, gondolkodás egész nap és napokon keresztül, sokat kivett belőlem.

Most már tényleg vége, pár centiméterre a célszalag.

Kenyér, zsír, hagyma

A névre szóló, fedeles korsók a gazdáikat várják.







Amikor megérkeztem, javában folytak az előkészületek. Egy zsíros kenyeret kenő gépész fiúnak segítettem. Odahordtam neki az előre felszeletelt vekniket, majd az asztalokon gúlába halmoztam a libazsíros finomságot.
A zsír folyékonyra olvadt, nem volt ikrás, mint legutóbb. A frissen sült kenyérveknik összelapultak a szatyorban, ezért a kenyérszeletek, hosszúkásra, keskenyre váltak. A hagyma is másképpen nézett ki. Vastagabb csíkokra szeletelték, mint legutóbb,ropogósabb maradt, az íze kevésbé volt ecetes, inkább sós. A diákság vígan falatozta, fogyni éppúgy fogyott, mint máskor.

























A Schlendrián szakestélyen ezúttal a résztvevők felét vendégek tették ki.
A szomszédban a Szalamandrák szakestélye zajlott, áthallatszott éneklésük. Norbi, alias: Semi Hagar be is jelentette, hogy ma este megosztja szívét a két szakestély között, ezért legyen kitéve neki mindig egy pohár vörösboros kóla az elnöki asztal sarkára, hogy ide-oda futtában kiszáradt ajkait megnedvesíthesse.

Egy fiú bocskaiját firmája avatta fel.
"Ez legyen az első és utolsó folt, ami esik rajta!" A súlyos szavakat sörrel való könnyed megöntözés követte.

A szünetben Ágival és Emesével beszélgettem, mi történt velük a gólyatábori megismerkedésünk óta eltelt három év alatt.

Minden ugyanolyan volt tehát és mégis más. Minden szakestély eltér valmiben az előzőtől.

Másmilyen a hagyma, máshogy néz ki a kenyér, máshogy fest a korsó, most több a vendég, máskor kevesebb.

A hangulat ugyanolyan. Ugyanolyan a gyertyafény is, meg az a titokzatos erő, mely a nótákból árad és láncnál erősebben összeköt.

Jogász ikrek

::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::

Az ikrek mindketten 24 évesek, vékony termetűek, hosszú barna hajúak, barna szeműek. Mari debreceni, Nóri nyíregyázi. Szeretnek süteményeket sütni, imádják az édességet. Nagyon szorgalmas lányok, görcsösen küzdenek az előremenetelért. Mindketten színjeles tanulók. Vizsgaidőszakban állandó rettegés az életük, sem enni, sem aludni nem tudnak. Muszáj küzdeni, mondják, 500 fővel indult az évfolyamuk, de már csak 50-en vannak. Évekre előre meg van tervezve az életük. Ha végeznek, mindketten a rendőrségen, vagy bíróságon szeretnének dolgozni.

Nóri 3 évig tanult jogot Debrecenben, de egy tárgyból mindig elbukott. Ha azon a tanárnőn múlik,még mindig az elsőt járja, mondja. Barátja nincs, nem engedheti meg magának. Nem ér rá szerelmesnek lenni, az rengeteg időt elvesz, tanulni kell. Tucatnyi rémtörténetet sorol, valamennyi balul végződött vizsgákról szól.

Marinak a második diplomája lesz, ha jövőre végez a jogon. Neki van barátja, egy nála idősebb fizikus. Mari szerint számára ő az "igazi". A fiú hamarosan Amerikába utazik egy évre, doktori gyakorlatra, de Mari nem megy vele, semmi esetre sem szakítja meg emiatt jogi tanulmányait. A tanítás reggel nyolckor kezdődik. Mari pontos, nem kockáztatja meg, hogy elkésik. Nem éri meg, mondja. A tanár megjegyzi és a vizsgán majd kiszúr vele. Három éve, mióta a Miskoci Egyetemre jár, nagy gondja, hogy nem tud internetezni. Az egyetemi aulában lévő gépen hol van internet, hol nincs. Elkerekedik a szeme, amikor elmondom neki, hogy az egyetemi könyvtárban, több tucat gép van, és kedvére internetezhet.

A lányok a koleszban voltak lakótársaim, egyik nap Mari, másik nap Nóri. A kinézetük, a viselkedésük, a gondolkodásuk teljesen egyforma.


Ők nem tudtak róla, hogy ikrek, ezt én fedeztem fel.

::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::

Két kép a koleszból.

Újra tavasz

Ez a szép fatörzs az egyetemváros parkjában nem mutatja a tavasz jeleit.
Pedig belül áramlanak, tódulnak nedvek a levelek felé.


















A beszámolókról beszélgetünk, Térségfejlesztés és Geertz interpretatív antropológiája.
A szakdolgozat is állandó beszédtéma, ki adja le áprilisban és ki ősszel.


















Hamarosan elválnak útjaink.
Odébbgörget minket az idő, mint egy patak kavicsait.

Ági, a szerencsés

Befordultunk a célegyenesbe, az egyetemen elkezdtük a hatodik szemesztert. Heten maradtunk a huszonhétből. Kreditszámolgatás, tervek, hogyan tovább, mesterképzés, gondterhelt arcok, fejvakarás. Bele kell húzni, ez a lényeg.























De most nem a tanulásról, másról akarok írni.
Szombaton az óra után sötétben, esőben bandukoltam a kolesz felé, amikor a járdán előttem egy sálat vettem észre a földön. Jobbára fél pár kesztyűket szoktam találni telente, az idei tél úgy tűnik, sálas. Előző esti magányom jutott eszembe a kollégiumi szálláson. Felveszem, gondoltam, legalább lesz mit csinálnom. Kimosom és másnap visszahozom ugyanerre a helyre.
Úgy is lett.
Kimostam a sálat, és azon tűnődtem, ki veszíthette el? Földszínű sál volt, zöldesbarna, puha, laza fonalból kötött, hosszú rojtokkal a két végén. Egy fiú? Egy lány? Egy kóbor lélek? Kedvenc sál lehet, gondoltam.
A sál meg is száradt reggelre.
Vasárnap volt. Tíz órára mentem előadásra a Gyermekvárosba. A sálat felkötöttem a vaskorlátra az út mellett. Részemről a történet véget ért.
Tévedtem.
Óra után ugyanazon az úton, ahol a sálat találtam és hagytam, a buszmegálló felé igyekeztem. Előttem két társam, egy fiú és egy lány haladt, akik velem együtt részt vettek az órán és akiket látásból ismertem. Hirtelen a lány megtorpant, meglepve felkiáltott és levette a sálat a korlátról.
A buszmegállóban beszédbe elegyedtünk. Hihetetlen!-mesélte Ági, a kedvenc sálam meglett!

Mit tegyek, gondoltam, legyek láthatatlan jótevő, titkos szerencse angyal, vagy meséljem el, hogy talált sálakat mosok unalmamban este a kollégiumi szálláson? A láthatatlan szerencse angyal szerepét választottam. Megelégedtem azzal, hogy teljesült a kívánságom: megtudtam, ki a tulajdonos és hogy valóban örült és valóban a kedvenc sálja volt.

A pályaudvaron óriási tömeg fogadott. Hát persze, vasárnap van! A pesti intercity tömve lesz, talán még helyjegyet sem kapunk.

Hárman három külön sorba álltunk a pénztárnál. A jegyeladó asszonyság közölte velem, hogy a helyjegy elfogyott. Átmentem Ágihoz, aki még nem került sorra. Ha kell, első osztályra is vesz jegyet, mondta elszántan, muszáj, hogy elutazzon ezzel az intercityvel. Közben a fiú is odajött hozzánk, ő sem kapott helyjegyet. Ekkor ért Ági az ablakhoz.
Egy darab helyjegyet tudok adni, mondta neki a pénztárosnő.

Ági megvette azt az egy helyjegyet. A fiú is felszállt vele az intercityre, nem bánva, hogy állni fog és hogy valószinűleg bírságot kell fizetnie.

Én a gyorsvonatra szálltam fel, ami öt perccel később indult ugyan, de kb egy órával később ért Pestre. Volt ülőhelyem, olvasgattam, morfondíroztam.

Megtalálta volna a sálját Ági a közreműködésem nélkül?
Ha nem vettem volna fel a sálat, én kaptam volna azt az egy helyjegyet?