2011. május 30., hétfő

Egy narancspapírgyűjtő emlékiratai

A minap különös csomagot kézbesített a posta. Nem volt feladó a testes, barna borítékon. Óvatosan bontottam fel, készen arra, hogy bármelyik pillanatban messzire hajítsam. Aggódva lestem, nincs-e benne bomba, veszélyt rejtő fehér por, vagy egyéb huncutság.
Csupáncsak papírokból állt a tartalom. Mindjárt egy levéllel az elején, mely egyértelműen a gondjaimra bízza a paksamétát, tegyek vele, amit akarok. Aláírás nem volt.
Úgy láttam, valami beszámoló-féle állhat a sárgult lapokon, szép egyenletes kézírással vezetett sorokban. Valaki írt valamit, ki tudja mi célból, aztán valaki elküldte nekem? Mit kezdjek vele? Ha nekifogok olvasni, belegabalyodhatok valami zűrös ügybe, a gondolataimba férkőznek egy másik ember gondolatai. Valaki manipulálhat, hiszen a feladó ismer engem én viszont nem ismerem őt.
Lehetséges, hogy jószándék vezeti, és ilyen módon helyezi biztonságba a számára fontos papírokat. Esetleg számít a bennem lakozó elemi kíváncsiságra, de amellett tudja, hogy megbízhat bennem. Talán értékes titkát akarja rám bízni? Számtalan kérdés tolakodott az agyamba, miközben a paksamétára meredtem.
A lapok között puhán zizegő selyempaírokat éreztem, különös, ismerős illat áradt belőlük. Szétnyitottam a lapokat, kihúztam ezeket, majd óvatosan széthajtogattam. Tarka képek, szines ábrák borították a gyűrött, kisímogatott lapokat. Régen a narancsot és a citromot csomagolták ilyen díszes papírosokba.
Az írással teli lapokat félretettem. Nem sietek az elolvasásukkal. Az is lehet, hogy el sem olvasom.












Nincsenek megjegyzések: