Mari és a menekültek (novella)

Mari egyedül élt kis lakásában egy Józsefvárosi ház második emeletén. Egyik este fél nyolckor mint rendesen, kényelmes köntösbe öltözötten letelepedett a tévé elé és maga elé húzta a tálcát, amelyen  egy tányérban a vacsorája gőzölgött.

Egyszer csak csengettek.

Amikor kinyitotta a gangra nyíló ajtót, döbbenten látta, hogy rég nem látott Árpi bácsikája áll a küszöb előtt, vállára terített pokrócban. Árpi bácsi mellett Kriszta, a lánya, Rozika ángyi és az ikrek álltak füstszagúan és tépett ruhában.
- Földönfutók lettünk, leégett a házunk, Marikám! Odalett mindenünk! És képzeld, a tűz a szomszédok házaira is átterjedt, az egész falu megsemmisült! Segíts rajtunk! - sírta el magát  Árpi bácsi és Mari vállára borult. Ekkor Mari kinézett Árpi bácsi válla felett. A gangon emberek álltak, egészen a lépcsőig. Füstszag terjengett, kormos arcok meredtek rá a fejekre húzott pokrócok alól. Mari szíve összefacsarodott. Az emberek türelmetlenül toporogtak, egy pokróc alól csecsemő sírdogálás hallatszott.
Mari a döbbenetéből szólni sem tudott, majd így szólt: - Tessék bejönni, Árpi bácsi! - maga pedig kilépett a gangra, hogy lássa az embereket. A háta mögött betódult Árpi bácsi és családja, nyomukban néhány ismeretlen.
- Hé, várjanak csak, maguk kicsodák?
- Mi is menekültek vagyunk, hiszen mindenünk odalett. Nem tagadhatja meg tőlünk a segítséget! Új életet szeretnénk kezdeni a itt a fővárosban. Csupáncsak négy picurka esztendőig kérnénk az ön támogatását!
E rövid szóváltás alatt ismeretlen asszonyok és gyermekek kerültek az ajtón belülre. Mari visszalépett a lakás kicsiny előterébe és megpróbálta becsukni az ajtót. Nehezen ment, mivel még hárman szerettek volna benyomakodni. Amikor becsukódott  az ajtó, Mari kulcsra zárta. Felzaklatva dőlt a falnak. A lakás minden pontján állt, ült, gubbasztott valaki. Csak az ikrek találták fel magukat: éppen a szájukat törülték pulóverük ujjába az üres vacsorás tálca mellett ülve.
- Mi lesz most, Árpi bácsi?
- Marikám, ne aggódj, mi már három év alatt biztosan integrálódunk a fővárosban. De lehet, hogy még hamarabb is...
A gangról ütemes skandálás hangzott fel:  "Mari, engedj be! Mari, engedj be!"
A zajokra oly érzékeny szomszédok ki sem néztek, az ablakok egymás után sötétültek el.

Mari felnyögött a tehetetlenségtől. Ekkor érezte, hogy valami meleg folyik végig a kezén.
A vacsorája volt, mely kifolyt a megbillent tányérból.
A tévében már az időjárás jelentést adták. Átaludta a menekültekről szóló híreket.
xxx 
----------------------------------------------------------------------


A novella után még valamit el szeretnék mondani:

Kislányokként sokat játszottuk egy körjátékot. Körbe álltunk és ütemes taps mellett ezt énekeltük:

"Ajtó ablak nyitva van, bejöhet akárki

és egy nagyot dobban, bejön Zsuzsi néni.

Hej Zsuzsi néni, maga csúnya néni

Éjjel nappal holdvilágnál

almát akar lopni"

Ez a dalocska jár a fejemben, csak éppenséggel másik változatban az újkori népvándorlás (honfoglalás?) kapcsán:

"Európa nyitva van, bejöhet akárki...."

Tegnap meg érdekes párbeszéd zajlott köztem és egy ismerősöm között. Akkor történt, amikor a hegy arra várt, hogy elkezdjünk felmászni rá egy ösvényen  a nordic walking botjainkkal. Míg gyűlt a társaság, a migránsokról beszélgettünk.

- Mint Buda várát annak idején a törökök, úgy fogják elfoglalni Európát. - jegyezte meg valaki.

Megütöttek ezek a szavak, mert hetek óta ez járt az én fejemben is. "Mint Buda várát annak idején" pontosan ezek a szavak keringtek a fejemben és ezek szerint nem vagyok egyedül vele.

Nekünk, magyaroknak van egy történelmi tapasztalatunk, mi már megégettük magunkat, amikor a muzulmánok kultúráját a bőrünkön érezhettük.

Csak besétáltak a várba, mint akik nézelődnek. Aztán adott jelre lefegyverezték az őrséget és Buda vér nélkül, csellel került a török kezére. Aztán vitték a magyar gyerekeket janicsárnak. Hát most visszakapjuk az elrabolt gyerekeinket: állítólag nyolcezer, más adatok szerint háromezer, elhagyott  muzulmán, többségükben afgán fiatalkorú él Magyarországon.

Történelmi hagyományaink mások, mint a németeké, franciáké, hollandoké. Mi harcoltunk, jobban mondva őseink harcoltak a török ellen, mégis megszálltak százötven évre. Az oroszok "csak" negyven évig ültek a nyakunkon. Nem felejtettük el egyik megszállást sem.

Emlékszünk rá, minden magyar emlékszik.

- Ezért volt visszatetsző számomra a "keleti nyitás" politikája. 
- Emiatt nem tudok lelkesedni azért, ha Szigetvár mellett a lelkes régészek  nagy Szulejmán sírját kutatják.

Érdekel a muzulmán kultúra, vizsgáztam a Koránból, tanultam arabul. Mégis azt érzem, amit Petőfi a zordon kárpátokkal kapcsolatban érzett AZ ALFÖLD című versében. "Tán csodállak, ámde nem szeretlek, S képzetem hegyvölgyedet nem járja."

 Európa nyitva van, mint annak idején Buda vára.

 

Képmelléklet: Wikipedia, Török hódoltság Magyarországon.

A magyar méz világhírű???????

A magyar méz világhírű! lelkes felkiáltással zárta riportját a királyi TV1 tudósítója. Tapasztalataim szerint ez igen messze áll a valóságtól, ugyanis az utóbbi két évben kétszer is sikerült rossz mézet vennem.

Az egyiket egy ráckevei kirakodó vásárban saját akácmézét áruló méhésztől vásároltam. Néhány nap elteltével a méz felszíne habossá vált, majd elindult kifelé az üvegből. Elképedtem e furcsa jelenség láttán és a méhész ellen azonnal panaszt akartam tenni. A gyerekeim lebeszéltek róla.

A másik világhírű akácmézet egy szarvasi szupermarketben vásároltam tavaly nyáron. (450gr, dátum: 03.06.2014. Szvák Szabolcs méhész) Akkor eltettem a kamrába, nem nyitottam ki az üveget. Idén márciusban elővettem és azt tapasztaltam, hogy megfehéredett. A színe olyan lett mint a disznózsír, állaga kőkemény, mézre nem is hasonlít. Elkezdtük használni a fehér kásás dolgot, mivel méz íze volt. Aztán a nyár folyamán megerjedt, vagy mi lett vele, nem tudom, de ennek is vékony habcsík lett a tetején és szusszant az üveg, amikor kinyitottam. Lassanként elhasználtuk a savanykássá vált "világhírű" mézet mert nem két fillérbe, hanem 1100 forintba került.

Régebben jók voltak a mézek, talán világhírűek is. Ma azonban más a helyzet. A jó mézeknek vége. Érdekes, hogy a világhír ezt nem vette észre. Lehetséges, hogy az a méz lett híres, amelyik világgá ment, az itthon maradónak pedig nem kell a hírnév. Következtetés: ha jó mézet akarunk, vásároljunk külföldön.

Kis adalék:

"HONI HONEY

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az egyik jelentős mézforgalmazó cég raktárában lefoglalt 20, azaz húsz tonna hamisított mézet. A Magyar Nemzet kérdésére ismertették, hogy a hamisítók ilyenkor a mézbe a trópusokról származó növényekből – cukornádból, kukoricából, cirokból vagy kölesből – készült folyékony elegyet kevernek. Hozzátették azt is, hogy a korábbi évek esetei alapján és az eddigi adataik szerint az így hamisított termékek nem okoztak egészségkárosodást, és ez a hamis méz is csak cukrász- és édességipari termékekbe került volna. A Nébih egyelőre nem tesz feljelentést, miután úgy vélik, hogy a büntető törvénykönyvben nincs erre vonatkozó jogszabály. Vajon mit kellene még a mézbe keverni, hogy olyan egészségkárosodási sorozat alakuljon ki, melyet követően kellő szigorral jár majd el a hatóság? Egyáltalán szükséges-e a termékbe a valódi méz?

Ladányi András

Élet és Irodalom, LX. évfolyam, 45. szám, 2016. november 11."

Sebastian Faulks: Madárdal

 

Na végre!

Hosszú idő után végre olyan írás került a kezembe, amelyet én, aki sokat olvasok, laktatónak és egyúttal finom falatnak, vagyis igazi irodalomnak nevezhetek. A Madárdal című angol regényről van szó, melyet úgy hirdetnek: egy nagy szerelem és egy nagy háború története.

EURÓPA KÖNYVKIADÓ. BUDAPEST. 2014. Fordította: Gy. Horváth László

Faulks jól érti az írás mesterségét,  ismeri a szakma minden csínját-bínját. Olyan alkotó, aki munka közben mély empátiával tekint az olvasóra, miközben a figyelmét lekötni igyekszik.  A stílusa remek. A leíró részek cseppet sem unalmasak, a jellemzések - még a legelnagyoltabbak is -  találóak, kontúrosak, skicc szerűek. Tetszett a regény szerkesztésmódja, az időben való lépegetés sem zavart, sőt feszültséget teremtett. Remek arányérzékkel találta meg az egyensúlyt a cselekmény vezetése során, nem éreztem bőbeszédűnek, vagy szűkszavúnak. Külön hálás voltam azért, hogy nem írta le részletesen a fegyvereket. Igazi mesemondóként vezeti az olvasót olyan csúcspontokra, mint például a szerelmi jelenetek, vagy a német aknarobbantás miatt a föld alatt rekedt Wraysford és Firebrace túlélésért vívott több napos küzdelme.

Az első világháború felzaklató, horrorba hajló leírása (gáztámadás, alagútásás, fagyoskodás, tetvek), a katonák szenvedése, lélekromboló hatásának ábrázolása belőlem mély együttérzést váltott  ki. A pillanat, amikor Wraysford kiszabadulva a föld alól, a bombatölcsérben egy német zsidó katonától értesül a háború végéről, felejthetetlen, katarktikus.

(Mindig sajnáltam a lövészárkokban harcoló katonákat és jó, hogy elavult ez a fajta hadviselés. Ugyanakkor nem hiszem azt, hogy a jövő hadviselése kevesebb szenvedést és lelki torzulást okoz majd. Alagutak ásásáról, mint harci eszközről, a föld alatti hadviselésről, meg eleve  nem is hallottam az első világháború kapcsán.) 

Sok szerző agyoncsapja a történetét, kurtán-furcsán oldja meg a végét. (Valószínűleg elfáradnak a végére.) Nem így Faulks. Ő ügyesen varrja el a szálakat, amint egymás után oldja fel a rejtélyeket. És katarzist nyújt az utolsó, a szülési jelenettel. Ennyiből is látszik, hogy  a szerzőnek az érzelmekre sikerült mély hatást gyakorolnia. Én ezt a jó értelemben vett felkavaró hatást kedvelem az irodalomban, és talán mások is. Ez lehet a regény sikerének titka.

Néhány apró kritikai megjegyzést is teszek, de ezzel nem kívánom csökkenteni a lelkes és rajongó dicséretet. Bár azt írtam fentebb, találóak a jellemzései, finomítanám egy kicsit ezt a véleményemet. Faulks férfi, és mit minden férfit, nagyon érdekli a női lélek. Véleményem szerint, aki, ugye, nőből vagyok, a nők jellemzése minden erőfeszítése ellenére kevéssé sikerült. (Skicc szerűséggel jellemeztem ezt a stílust, a divattervezők, vagy képregények kontúr kiemelő rajzaihoz hasonlóan.) Valójában főhősnek is olyan szereplőt választott, akit egyszerű jellemezni. Rokonai nincsenek, magányos lélek. Furcsán iszonyodik a madaraktól.  Ezért nem is értem teljesen a regény címét: Madárdal. Igaz, madarak szinte minden fejezetben előfordulnak, de csupán háttérben, a környezet leírásakor. 

A fordítás szép nyelvezetű, hajlékony, épp ezért, mint homokszem a csokitortában, zavaróak magyartalanságai. (pl. okkupáció megszállás helyett, emberi kontaktus emberi kapcsolat helyett, alantos (?) tiszt alacsonyabb rangú tiszt helyett, kanális csatorna helyett, kreton (?) szövet karton szövet helyett, kellőleg kellően helyett. Az "elültettem egy magvat", ahelyett, hogy "elültettem egy magot", vagy a "harcra teremtek" ahelyett, hogy "harcra termettek"  engem kizökkentettek  a műélvezetből, az agyam fennakadt rajtuk. Ugyancsak megzavartak az olyan furcsa mondatok, mint:  a bor "száraz, csersavas, nem vacak, de sűrű és unalmas", vagy "a nyelvhalfilék túlságosan finomak voltak, hogy érezze az ízüket" stb.

Mit számít azonban, ha egy egyébként gyönyörű festményen egyik-másik szereplő sután tartja a fejét, vagy a kezét? Vagy mondjuk egy falevél árnyéka hibádzik.

Az összkép harmonikus, a festmény remekmű. 

Haiku

Az ősz a kedvenc évszakom. Megihletett és lám, verset írtam. Mindjárt hármat.

Ősz

Kopogás az ajtón.
Nem néz ki senki
türelmetlenül.
Piros kalapban
a korláton
egy harkály ül.

Hold

A Szépség rám tekint.
Kezemre hull
fénye kéken.
Hív, megyek.
Érezem.

Szép

Szép élet a hosszú élet,
sok bánat, sok öröm.
Szép halál a gyors,
nem vár, míg felöltözöm.

Békésszentandrás, 2014.10. 25.

Milyen az internet népe?

Az internet népe fura.

Nem alkot meghatározható réteget.
Nem köthető párthoz, nemzetiséghez, világnézethez és felekezethez, társadalmi osztályhoz, korhoz, nemhez, igenhez, reggelhez, estéhez.

Az internet népe nem kategorizálható.
Színtelen, szagtalan, nélkülözhetetlen, akár a víz.
Hullámokat vet benne minden információ és hatalmas hullámokra képes.

A legnagyobb hullámokat akkor támasztja, ha korlátozni akarják az internethez való  szabadságát.

A szabadsághoz való szabadságát.

Ilyenkor az internet népe lecuppan a képernyőről, kiárad az utcára, és tüntet a netadó ellen, például.

Az internet fura népe úgy hasonlít a vízre, mint Petőfi népe a tengerre.

"Reng és üvölt a tenger,
Hánykódnak a hajók,
Süllyednek a pokolra,
Az árboc és vitorla
Megtörve, tépve lóg.
Tombold ki, te özönvíz,
Tombold ki magadat,
Mutasd mélységes medred,
S dobáld a fellegekre
Bőszült tajtékodat;
Jegyezd vele az égre
Örök tanúságul:
Habár fölül a gálya,
S alul a víznek árja,
Azért a víz az úr!"
(Pest, 1848. március)

Az internet fura népe hatalmi tényező.

Találtam egy jó és aktuális elemzést a népről:

Visszatérhet-e a nép a politikába? címmel.

 http://mandiner.blog.hu/2014/11/25/visszaterhet-e_a_nep_a_politikaba#comments