Téli áruló, avagy a kőpenge

Nem könnyű manapság a szakértőknek, sajnálom őket nagyon. Egyre másra melléfognak és ezzel súlyos csalódást okoznak nekünk. Pedig annyira bíztunk bennük. Rájuk hagyatkoztunk, mondván, ők aztán értik a dolgukat, hiszen nincs más dolguk, csak a szakértés. Egy profi szakértő mást sem tesz, mint főállásban figyel, adatot gyűjt, elemez és szakért. Lássuk be, ez nem egyszerű feladat, no, de nincs is más dolga, csak ez. Nem kell aggódnia a mindennapi betevő miatt, nem kell bevásárolnia, orvoshoz vinnie a gyereket, munkát keresnie, autószervizben, postán sorban állnia.
Íme, néhány látványos melléfogás az utóbbi idők kínálatából: A tojás fogyasztása ismét egészséges, pedig azelőtt veszélyes mértékben emelte a koleszterin szintemet! Az egykori ragyogó tervről, a dunai vízlépcsőről kiderült, hogy súlyosan káros a környezetre! Az, hogy nem megyek a zöldbe, mert esőt jósoltak, pedig szépen süt a nap, az csak úgy előfordul. Aztán itt van ez a váratlan gazdasági válság, amely úgy zúdult ránk minden figyelmeztetés nélkül, akár a cunami! A szakértők meg csak széttárják a kezüket és megrántják a vállukat. Fogalmuk sincs arról, hogy mi történik, miért, és hogy mit kellene tenni?
Ezen gondolkodtam a minap, a sarkon álldogálva. Nincs kuncsaft. Ma sincs. Attól tartok, nem igazán jó ez a hely. Pedig jól látható vagyok, a villamosmegállóból is remekül idelátni.
Valamikor régen nem voltak szakértők, csak gondolkodó, okos emberek. Hányan adtak új irányt a világ folyásának? Pedig nem ez volt a főfoglalkozásuk. Szókratész, a filozófus katona volt, Herbert Spencer, szintén filozófus, iskolamesterként dolgozott. Könyvkötő volt Michael Faraday, a feltaláló és nem iskolában tanulta a szakmát Fellner Jakab, a híres építész sem. Egyszerű emberek voltak, akik mertek gondolkodni. „Akik a legélesebb elméjűek és a legjobban dolgozzák ki gondolataikat, hogy világosan és érthetően kifejtsék, azok tudják meggyőzni az embereket arról, amit állítanak, ha paraszti nyelven beszélnek is és sohasem tanultak retorikát.” /Descartes/ Hol vannak manapság a gondolkodó emberek? Mert, hogy vannak, abban biztos vagyok. Csak valahogy leszoktak a gondolkodásról. Megülnek, ráhagyják a gondolkodást a profikra. Minek túráztassák az agyukat, ha egyszer ott vannak a szakértők, akiknek csak ez a dolga?
A sarkon állva, senkitől nem háborgatva, ráérek gondolkodni. Okos dolog volt olyasmibe vágnom, amit nem csináltam korábban? Csak elmennek az emberek mellettem, laposan odapislantanak a kínálatra, meg sem torpannak. Pedig már változtattam a feliraton is. A piros betűk azt hirdetik, hogy a könyvem Angliában dolgozó magyarokról szól. Középkorú házaspár vonul el mellettem, az asszony erősen dohányzik, odaszól: Mi nem megyünk el innen! Ide születtünk, itt is halunk meg! A szégyenlős mosolyú fiatalember – lesír róla, hogy hónapok óta munkanélküli – megfogja, majd visszateszi a könyvet. A közeli panelház alatti kis élelmiszerbolt előtt söröző férfiak diskurálnak. Senki nem vesz könyvet. Gondolkodhatok kedvemre.
Új dologba kezdtem, igen. Olyat próbálok, amit eddig még soha. Amikor nyugdíjba mentem, belém nyilallt, hogy oh, jaj, mennyi mindent nem csinálhatok már ezután! Aztán meg az jutott eszembe, hogy talán megpróbálhatnék olyasmivel foglalkozni, amivel eddig nem foglalkozhattam. És most könyvet árulok, a saját könyvemet.

Nicsak, ki jön ott? Édesanyámat látom közeledni. Szürke, kapucnis dzsekijében billeg felém, messziről integet. Gondoltam, meglátogatlak! Alig találtalak meg! Fogy a könyved? Viszik? Miután így ketten egy csoportosulást képeztünk, többen is megtorpannak a pult előtt. Ez valami varázslat? Csak lesek. Anyám barátságosan invitálja közelebb a bámészkodókat. Hiszen ő kereskedő volt egész életében, jövök rá, tud bánni a vevőkkel! Rájuk mosolyog, üdvözli, megszólítja őket.

Anyám elment. A munkából hazatérők tömegétől feketéllik a villamos megállója. Nálam a sarkon ismét nyugi van. A nyugalom az embernek nem a természetes állapota, tűnődöm. Mindig akkor fejlődött az emberiség, amikor nehezebbé vált az élete és gondolkodnia kellett a kilábalásról. Mégis mindenki nyugalomra vágyik. Nyüzsgés és pezsgés kell, gondolkodni, újba kezdeni, az öregek tapasztalatát segítségül hívni, hagyni a szakértőket a csudába! Civilek, okos, hétköznapi, egyszerű emberek, hajrá, gondolkodjatok!
A gondolatok jönnek egymás után, furcsák, és szokatlanok. Az új dolgokról, az újításról elmélkedem, arról, hogy a gondolkodás hogyan változtathatta meg az ember életét. Mert az változtatta meg, abban bizonyos vagyok. Valamikor réges-régen, a Paradicsomkertben, Ádámnak alaposan lenőtt a haja és a szakálla. Ekkor Éva gondolkodni kezdett. Csinálni kellene valamit ezzel a lobonccal! Felvett egy kavicsot a folyóparton, lepattintotta a szélét és a keletkezett pengével ügyesen levágta Ádám haját. Hát így indult el, véleményem szerint az emberiség a technikai fejlődés útján. A gondolkodásnak hála, megoldottam egy problémát. Az én megoldásom is van olyan jó, mint egy profi szakértőé!
Mi legyen a könyvekkel? Este felhívom a barátaimat, látogassanak meg a könyves standomon és legyenek szívesek, képezzenek tömeget előtte. Én meg majd rámosolygok a vevőkre.

Sikeres vizsga

Az alábbi kérdéseket kaptam filozófiából:

1. Kik voltak Eros szerelemisten szülei és mik a tulajdonságai Szókratész szerint? (Platon: Lakoma)
2. Descartes filozófiája.

Legyünk tömörek és gyorsak, kérte tanárnőnk. Ennek a kérésnek gyakorlati okai voltak. 30 fős volt a terem és több mint 100-an akartak vizsgázni. Tehát turnusokban adtunk számot a tudásunkról. A rendelkezésre álló 15 perc alatt csak izgulni lehetett, rájönni, hogy az agyam üresen kong, akár egy bádogvödör. Hogy is hívták Eros szüleit? Sehogy sem jutott eszembe. Mégis lóhalálában írtam, írtam, attól tartok, ilyen "tömörvödör" sosem voltam életemben.

A fél kettes gyorssal már robogtunk is Pest felé. Gödöllőnél jártunk, amikor útitársnőmre, Barbira, derült égből lecsapott a törvény szigora. Többszöri jegyellenőrzés után (csak úgy hemzsegtek a kalauzok a vonaton) hatalmas termetű kalauz-ellenőr kérte a jegyünket.

(Itt jegyzem meg, hogy egy kalauz-ellenőr ne is legyen nyiszlett és vézna, legyen legalább másfélszeres tömegű, mint egy kalauz!)

Barbit 9.000,-Ft-ra bírságolta, mert a diákigazolványa szerint dabasi lakos, de csak Budapestig szólt a jegye. A szabály az szabály, a kedvezmény kizárólag a Dabas-Miskolc viszonylatra érvényes. Hiába mondta ő, hogy busszal egyszerűbb neki bejönni Pestre, nem használt semmit. Kötelező végig megvennie a vonatjegyet! Így hát leszállás után, több megbírságolt diákkal együtt elkezdtük bejárni a Keleti pu. pénztárait, információs pultjait és ügyfélszolgálati irodáit. Végül kiderült, hogy van megoldás! Amennyiben 60 forintért vásárol Barbi egy útvonal igazolványt a Budapest-Miskolc szakaszra, akkor a birságnak egy részét, "csak" 1.000 forintot kell befizetnie és attól kezdve jogosult a Budapest-Miskolc közötti félárú kedvezményre.
Szerintem értelmetlen és fölösleges volt ez a hercehurca, ellenben nagyon magyar és nagyon kelet-európai...

A filozófia jegyet már másnap megkaptam. A tanárnő 4-esre értékelte az erőfeszítéseimet.

:)

Novemberi tél/Winter in November

Pesten sűrűn esett,




és csupa fehér lett minden.




Még reggelre is megmaradt a hó.
Nincs mese, megérkezett a Tél!

A másság elfogadása

Az elmúlt hétvégén három napot töltöttem Miskolcon, az egyetemen.
Pénteken az Európai Unió történetéről hallgattunk egy előadást, ez 10-16 h-ig tartott. Miután megbeszéltük, hogy miből vizsgázunk majd, a szállásunkra vonultunk. A szállás fizetésekor már fel tudtam mutatni a diákigazolványomat, amit délben hoztam el a tanulmányi irodáról. Most hiszem el igazán, hogy diák vagyok, hiszen "papírom" van róla!

Másnap kilenckor kezdődött a Bevezetés a kulturális antropológiába c. tantárgy előadása. A Fekete Doboz filmjét néztük meg, melyet Surányi Judit antropológus készített 2002-ben. Kitűnően szerkesztett dokumentumfilmet láttunk, "Tiszta románc" volt a film címe és két hajléktalan fiatalról szólt. Krisztináról, aki marketinget tanult valahol és Balázsról, az alkoholista-szipus, 29 éves fiúról. A film zenéjét Bujdosó János írta, a film elkészítését az Ifjusági és Sportminisztérium is támogatta.
A vetítés után a tanár úr elmondott néhány műhelytitkot.
A filmkészítő két évig élt együtt a szereplőkkel, s 100 órányi felvételből szerkesztette az 50 perces filmet. Felszólította a hallgatóságot, minket, hogy mondjunk véleményt a filmről. Hasonlítsuk össze a Nanuk az eszkimó c. filmmel, és próbáljuk megfejteni, mi lehetett az alkotó szándéka? Meg kell, hogy mondjam, számomra a film sokkoló volt. A lépcsőházban szükségét végző és a kukából kiszedett csirkecsontot rágcsáló fiatal férfi látványától kavargott a gyomrom. A hozzászólásomban elmondtam azt, hogy Nanukot, az eszkimót tiszteltem a megélhetésért vívott harca miatt a sarkvidéki környezetben, amit a családjáért és a gyermekeiért tett nap mint nap. Igen kevéssé tisztelem a hajléktalan fiatalokat, holott ők is küzdenek a mindennapi betevőért, pálinkáért és hígítóért. A tanár úr szerint az én felháborodásom nem antropológus nézőpontot tükröz. Mindkét fajta emberi küzdelmet csodálni kell és el kell fogadni, hogy ilyen életet élő emberek is vannak. Az igazi antropológus ugyanis feladata szerint megtalálja és felmutatja az egzotikust a saját társadalmában, környezetében. Vagyis a bemutatás a célja, semmi egyéb, a legkevésbé sem az ő dolga a kiút keresése.
Hogy tükröt tartson a társadalom elé, azzal foglakozik a szociológia. Nem értem még teljesen, hogy miben különbözik egymástól a két társadalomtudomány? Azt mondják, vannak átfedések, engem azonban az eltérések érdekelnének inkább. Egyébként MA-s szociológusok is részt vettek az órán, ami véleményem szerint abszolút indokolt volt.

Vasárnap óriási ködre és csípős reggelre ébredtünk.
Délelőtt a fiktív kutatási terveket értékelte tanárunk a Kutatásmódszertan órán. Szerencsére az enyémet, - melyet a szerencsejátékkal és a babonákkal kapcsolatban ötlöttem ki - elfogadta, sőt jónak találta. A délutáni óra, melyen antropológiatörténettel foglalkoztunk volna, elmaradt.
Attila, egy csoporttársam hozott fel Pestre, kocsival. Útközben az ikreiről mesélt, Balázsról és Alexandráról, meg arról, hogy hogyan sikerült Káposztásmegyerről vidékre költözniük.
Délután háromkor már otthon is voltam.
A következő egyetemi időpont: Dec 10. filozófia vizsga.




Ezt a buszmegállót péntek éjjel rongálták meg. Azt hiszem, mint antropológus el kell, hogy fogadjam azt, hogy léteznek vandál emberek, de mint magánember és állampolgár felháborodok.
Attól félek, egyfajta skizofrénia felé tartok!

A helyzet fokozódik...

Még sötét volt, amikor a vonatom indult, péntek reggel, 6 órakor.
Az egyetemen megérdeklődtem, hogy megérkezett-e már a diákigazolványom? A nyugdíjas igazolványomban ugyanis elfogytak a félárú utazást biztosító ablakok. Hát nem érkezett meg.
- Mit gondol! Csak szeptember elején adta be a kérelmet! December előtt nem várható, hogy megérkezik!
Európa történeti régióiról tanulunk ma. A régiók kijelölése ahány annyiféle. Folyók, hegyek mentén, vagy éppenséggel égtájak szerint. A lényeg az, hogy ismernünk kell Európát. Kis barátnőm, Barbi, földrajzból is érettségizett nemrégiben, neki nem lesz gondja a vizsgán az üres Európa térképbe berajzolni a Pripjaty-mocsarakat, a Morava folyót, a Sumava hegyet, a Kola-félszigetet, a Lipari-szigetet, a Szandzsákot vagy Nyenyecföldet. Nekem annál inkább!

Az ebédszünetben kikértem a könyvtárból az egyik tanárom meseelemzését, Ámi Lajos: Pájinkás János c. meséjéről. Ámi Lajos egy analfabéta cigányember volt, ám 262 darab pompás meséjét jegyezték le, ezek közül elemezte az egyiket "Népmese és a modernizáció kapcsolata" címmel. Az elemzést elolvasva átfutott rajtam, hogy ilyesmivel jó lett volna foglalkozni eddigi életem folyamán. Továbbsodorva ezt a gondolati szálat megállapítottam, hogy valamiképpen mégis jó, hogy érett fejjel kerülök kapcsolatba magyarázó, elemző, vagyis gondolatokat irányító műhellyel. A gondolkodásom függetlenül fejlődhetett, az autodidaktákra jellemző átfogó világképet keresve. Én azért vagyok itt, mert azokat az önálló gondolatokat szeretném kiteljesíteni.

Este az "Ismerd meg Miskolcot!" mozgalom keretében Barbival megkerestük a Karacs Teréz (Híres tanár és nőnevelő volt Kossuth idejében) kollégiumot, éjszakai szállásunkat. A villamosról nézve hangulatos városképet láttam az esti fényekkel megvilágítva.
Másnap kiderült, hogy az órarendünk téves. A megadott helyen a megadott tanár nem a mi óránkat tartja szociológiából. A mi óránkat délután akarja tartani, amikor nekünk viszont egy másik tanárral lesz szemináriumunk. Mindössze hatan voltunk. Mit volt mit tenni, a tanárnő beültetett minket az órára. Azt mondta, hogy majd tőlünk azt az anyagot fogja kérdezni, amit leadott. (Etnometológia. Ez egy olyan vizsgálati módszer, amely krízishelyzetben lévő emberelet vizsgál.) Délután alapvizsga tételekkel foglalkoztunk, én Herbert Spencer fejlődéselméletéről beszéltem, jobbára felolvastam a nyolc oldalt, amit írtam. A tanárnő jól fogadta, alig kell kiegészítenem valamivel. Ha azt elvégeztem, leadhatom osztályzásra.

Este az egyetemi kollégiumban volt a szállásunk Barbival. Miután lepakoltunk, (Ismerd meg Miskolcot!) elsétáltunk a közelben megnyílt új TESCO-ba. Döbbenetes, hogy úgy adták át az áruházat, hogy nincs odavezető gyalogogút, ill. csak egy darabig van. Közvetlenül az áruház parkolóját gyepen, dombon, vasúti sineken átbukdácsolva lehet csak megközelíteni. Autó nélkül nem érdemes odamenni.
Instant levest "főztem" magamnak, megfürödtem és sokáig beszélgettünk.
Kicsit gondterhelt vagyok Barbi miatt, mert egész nap az egyik csoporttárs fiúval beszélgetett a szünetekben. Helyes fiú, nem az a gond, csakhogy Barbi az én társaságom, ha egy fiúval összejön, én újból egyedül leszek. Na majd csak lesz valahogy!

Vasárnap délelőtt ismét fényképezni tanulunk. A terepen dolgozó antropológus régi fényképeket, tárgyakat, személyeket, épületeket és környezetet dokumentál, ezeket lehetőleg jó minőségben kell lefényképeznie. Az óra végén feladatot kaptunk, mely jegyre megy: 3 db családi fotó fényképezése, 2 lap egy könyvből, 1 db tárgyfotó, egy 15 képből álló fotósorozat élő személyről és környezetéről. Ebédszünet után fiktív kutatási terv készítése a feladat, én a "Ma élő babonás szokások" c. témát választottam. Dec 12-ig kell leadni a kész tervet és a hozzá tartozó annotált bibliográfiát. Ez egy irodalomjegyzék a könyvek rövid tartalmával.
Már háromkor eljöttünk az egyetemről.
Hárman, én, Barbi és a "fiú."

Sajnos, hiába jöttünk el előbb, nem volt korábbi vonat és a fél ötös IC vonat húsz percet késett. De legalább volt ülőhelyünk!
Ezen a hétvégén is jól éreztem magam. Rengeteget gyalogoltam, mert az egyetem területe igen nagy. Ami nem volt jó: az átlagosnál többet költöttem, mert meg kellett vennem egy pár könyvet és jegyzetet.
Az idén még kétszer kell leutaznom, aztán januárban jönnek a vizsgák.