Ritkán járok egykori iskolám környékén. Ám ha mégis, mint most, a negyvenedik érettségi találkozó alkalmával, egy hócsata jut az eszembe. Véget ért a tanítás, kiszaladtunk az épületből és felfedeztük a frissen esett havat. Szabadság és friss hó! A legforróbb nyárban is ez jut az eszembe. Másoknak más. A kapu előtt gyülekezünk, örülünk egymásnak. Nevetünk és betódulunk az udvarra.
(Sajna, a fényképezőgépemben azonnal lemerült az elem. Így hát a beszámolómhoz kölcsön-képeket használok.)
Hogy is volt? Hol volt a tornaterem? Hol volt a tanműhely? Nahát, az a gingko még mindig ott nő az udvar sarkában! Gyerünk, fel az egykori osztályterembe!
Micsoda egy fegyelmezetlen osztály! Senki nem figyel a "tanár úr" szavára.
Végre kezdődhet a névsorolvasás. Osztályterem, krétaporszag, emlékek.
Mire emlékeztek rólam? Milyen voltam? Miket csináltam? A társak emlékeiben, a régi fényképeken jólesik elmélázni...
Házigazdánk elkényeztet minket kedvességgel és mindennel, 'mi szem szájnak ingere.'
A gyertafényes nosztalgiázás az éjszakába nyúlik.
