Kell a vidámság: Dől a lé és az Amazonok

A  Ray Cooney: Dől a lé, avagy pénz áll a házhoz (Funny Money 1994) című bohózata könnyed szórakozást ígért. Teltház volt a márc.22. délután háromkor kezdődő előadáson, az Átrium Centerben, a Vidám Szinpad nézőterén csupa nyugdíjas ült. Kis taps kísérte Varga Mihály és stábja érkezését. Kiderült, az ingyen szórakozás egyben kampányrendezvény is.

És tényleg az volt. A rózsadombi Dombok Budai Polgári Egyesület vezetője rövid köszöntője után szerényen félreállt és a mikrofonhoz lépett a miniszter. Köszöntötte a nyugdíjasokat, intette őket, hogy vigyázzanak magukra. Négy gyermeke közül a négyéves kisfiáról anekdotázott, majd egy Aquinói Szent Tamás idézettel búcsúzott, miszerint a humorérzék adottsága isten áldása az embernek. Aztán reményét fejezte ki, hogy nyernek a választáson és jó szórakozást kívánt.

Az előadás a műfaj szokásos eszközeit használva próbálta hatása alá vonni a közönséget. Már a kiinduló helyzet is abszurd és mesterkélt, egy munkából hazafelé tartó hivatalnok, Mr. Perkins elcseréli az aktatáskáját egy bűnözőével, melyben 735 ezer font lapul. A férfi sejti, hogy a pénz bűnből ered, mégis szeretné megtartani. Felesége épp a férje születésnapjára készül és egy baráti házaspárt is meghívott vacsorára. Az események a rendőrség, a bűnöző és egy kotnyeles taxisofőr bekapcsolódásával iszonyúan megkeverednek és a követhetetlenségig fajulnak. Ilyenkor szokott az ember a stressz feloldásaként egy másik csatornára kapcsolni, vagy elszenderedni.

A második felvonásban a káosz folytatódott,  már három aktatáska volt a színen, és a néző csak a pénzzel telit követte mint egy itt a piros hol a piros játékban, az események követésére már nem futotta. A kijáratnál minden néző kezébe nyomtak egy kampányújságot és hazamentünk. 

Az Amazonok (Jean-Marie Chevret, 2003) a Rózsavölgyi Szalonban (márc.21.) remek szórakozást nyújtott, humoros, szellemes és lebilincselő előadás volt. A kor és a téma közel állt hozzám, mivel idősödő hölgyekről szólt. Semmi gügyögés, a szerző kíméletlenül kritikus a korral, a szereplőivel, de érezhetően szereti is őket. Jóízűen játszottak a színészek, a kedvencem Nárai Erika lett. Ozsgyáni Mihályt nem ismertem korábban, a szünetben meglepetéssel láttam a kihelyezett szórólapokat megjelent könyvéről. A szórólapon semmi nem állt, a könyv címén kívül. Másnap reggel bekapcsoltam a rádiót és a következőket hallottam: "Az elkövetkezendő félórában Osgyáni Mihállyal beszélgetünk az első könyvéről."  és szépen  megtudtam, amit tudni akartam.

Roma probléma Magyarországon

Semmi bajom a romákkal. Sőt. Magyar állampolgárok ők is, akárcsak én.

Sajnálatosnak tartom, hogy sokan közülük szegények, hogy az iskolában nehezen jutnak előre, hogy a börtönökben felülreprezentáltak,  hogy se a szocializmusba, se a kapitalizmusba nem illeszkednek. Illetve máshogy illeszkednek.

Csupán egy másik oldalról szeretném megvilágítani ezt a problémát. Egy olyan oldalról, amelynek a feltünését már régóta várom a magyar sajtóban. 

Mikor hallok már egy icipici önkritikát a roma társadalom irányából. Mikor gyakorolnak önbírálatot a gazdag roma vállalkozók, hogy igen elloptuk a falatot szegény roma testvéreink szája elől. A roma értelmiség részéről is elvárnék néhány bűnbánó szót arról, hogy mihelyt kiemelkedtek a szegénységből miért fordítottak hátat a roma közösségnek? Mikor hallom azt, hogy köszönjük a rengeteg figyelmet, a rengeteg kutatást, a tanárok áldozatos munkáját, a rengeteg pénzt amit kaptunk tőletek magyarok. Mikor állnak fel roma fiatalok, és vallják be, számukra nem sikk a tanulás, a  jogosítvány megszerzésén túl nem érdekli őket. Mikor lesz az, hogy nem csak várják a mannát, hanem ők állnak elő konstruktív javaslatokkal? Mikor emelkednek ki azok a roma vezetők, akik őszintén és szívvel lélekkel áldozzák fel magukat a saját közösségükért. Mikor terjesztik el maguk között a jó példákat, a sikertörténeteket az önfenntartásra képes családok, közösségek? Mikor zárkóznak fel  tömegesen a sikeres kezdeményezések mögé? Mikor támogatják roma milliomosok a sikeres roma iskolákat?

Miért kell állandóan azt hajtogatni, hogy a magyar közösség nem törődik velük, hogy keveset, vagy semmit nem tesz a romákért, a felzárkóztatásukért, szociális helyzetük javításáért. Igenis tesz, méghozzá rengeteget. Ha egy statisztikában megvizsgálnánk a társadalom  szellemi ráfordításait, azt a rengeteg kutatást, tanulmányt, javaslatot, elámulnánk. Ha összeszámolnánk az utóbbi 40 év anyagi ráfordításait a romák helyzetének javítására, elképednénk a döbbenetes számokon. Érthetetlen számomra, miért nem érik el ezek a kívánt hatást.

Mintha egy sértődött közösség lenne, akiknek nem jó ami van, de gőzük sincs, hogy mi lenne nekik a jó. Ezért aztán úgy jó minden, ahogy van, majd csak lesz valahogy, mert valahogy mindig volt, meg lesz is.

Tudom, hogy mi magyarok baromi passzívak vagyunk, és kritikáim, amit a roma társadalommal kapcsolatban megfogalmaztam, érvényesek a magyar társadalomra is. Mégis valahogy az a benyomásom, hogy a romák sokkal passzívabbak. Ha valaki kiáll mellettük, csak néznek, nem támogatják. Meg kellene szakítani ezt az ördögi kört.

Kezdetben egy kis önkritikával.

Akkor elkezdhet haladni a roma közösség egy úton, melynek a két oldalán neves iskolák állnak. Olyan iskolák, amelyekből a legtöbb gyerek kerül egyetemekre, és amelyek kapuja előtt sorban állnak a felvételre várakozó diákok.

Dumaszinház - Nem lesz kedvenc

Bennem a hiba.

Nyűgös ez a tél, rosszkedvünk tele.

No, de majd a stand up comedy szakavatott bohócai elfeledtetik velünk, uccu neki, gyerünk a Dumaszinházba. A jegy nem olcsó, de a mindent feledtető kacagás megéri.

A tágas helységben, asztalok mellett foglalhatott helyet az úri közönség. Úgy láttam, teltház volt. Mi is leültünk az 54. sz.  asztalnál. A pincér rögvest elénk penderült a "Mit hozhatok inni?" firtató kérdésével. Valamit hozattunk, többen vacsorát rendeltek.

Végre elkezdődött az "Ezek nem százasok" című Hadházi-Badár produkció.

Az első vicc előtt évődő párbeszédet hallhattunk, számos "b...d meg" váltotta ki a közönség tetszését. Többnyire fiatalok töltötték meg a helységet, úgy látszik tetszett nekik a trágárság, poénokra sem volt szükségük. Aztán Hadházi előadta a törött váza viccet, ami igencsak szakállas, már többször hallottam, igaz, ott nászajándékba vitték az üzletben véletlenül levert vázát, nála vendégségbe.  Az este életrajzi ihletésű volt, mindkét művész humoros epizódokat adott elő saját életéből. Fiatal kor, rokonok, katonaság. Ezek azonban számomra kevéssé voltak viccesek. Hadházi nagy verést kapott egyszer, amikor a padlásukról légpuskával lövöldözött. Milyen jó volt a hatalom érzése puskával a kézben, emlékezett vissza. Egy lovat farba lőtt, meg a szembe szomszéd rózsakertjében a neoncsöveket. Badár elmesélte, mindig olyan munkahelyet keresett, ahol nem kellett dolgozni és mily szerencse, mindig talált is ilyeneket.  Közönség nyerítve díjazta.

Bennem a hiba, ez már biztos, mert ezen sem tudtam kacagni. 

Az egyórás műsort tíz perces szünettel lazították. Amikor vége lett a harmatgyenge produkciónak, a pincérek bravúros gyorsasággal osztották ki a blokkokat a székekből feltápászkodó közönségnek.

Régen jártam a Corvin negyedben. Kifelé jövet a neonfényben szállingózó hópelyheken át rácsodálkoztam az új épületekre, a sétányra. Úgy éreztem, mintha egy idegen városban járnék.

A kultúr TAO hullámain - Tesla Színház

Két produkcióról:

1.

Örkény István: Pisti a vérzivatarban
Groteszk játék két felvonásban 1969–1979
Rendezte: Vas-Zoltán Iván
A Tesla Színház művészeinek az előadásában láttam a darabot 2018. január 30-án.  Fiatal színészekből álló társaság adta elő a darabot, és meg kell mondjam, remekül. Ügyesek, tehetségesek, és ahogy meg tudtam állapítani, kiválóan elsajátították a színész mesterség fortélyait. Ez a darab ugyanis igényelte a profizmust, sőt valójában csak ennek a profizmusnak köszönhetően vált élvezhetővé a darab. A darab, amely a groteszkség örve alatt igencsak nehézkes és a töredezettsége miatt  számomra nehezen volt követhető. 

Mi is történt? Behoztak egy jó pár különféle magyar címert és elhelyezték a színpad különböző pontjain. Aztán Pisti, az író,  vízen járási jelenetével elkezdődött a darab. Ezután Pistit felvilágosítják a testiséget illetően, majd egy háremmel bukkan fel újra, a jelenet végén katonasapkát tesz a fejére. Jönnek a három királyok és Rizi, a jósnő, Pisti pedig felbukkan szülei lakásában, majd eltűnik, hogy egy vidám kivégzési jelenetben lássuk ismét. Kivégzése után henteskötényben jelenik meg. Aztán kiderül, hogy Pisti többen van.

Nekem ez sok. Talán mert nem vagyok filozófus alkat,  gyakorlatiasan és praktikusan gondolkodom. Szeretem a cselekményt és szeretem a jelképeket is, de valahogy ez az elegy a darabban  nem fogott meg. Nem hibáztatok senkit, a hiba bennem van. Nem készültem fel rá. Pedig szerettem az Egyperceseket és a Tóték is tetszett, de ez a darab, pestiesen szólva, "nekem nem jött be". Ha elolvastam volna előtte Örkény szavait, talán másként nézem a darabot. Vagy inkább nem nézem meg.

"... azokat a drámai pillanatokat gyűjtöttem össze, amelyek ezt az ősidők óta lappangó, de csak korunkban észlelhetővé vált lelki hasadást vagy inkább robbanást ábrázolják és értelmezik. Úgy látszik, ha nem is tudatosan, de már régóta készültem erre a föladatra, mert jó néhány „egyperces novellám” épp az ilyen szituációkról szólt. Ezeket bele is illesztettem a Pisti a vérzivatarban mozaikcselekményébe, de nem odavetetten, szedett-vedetten, hanem kronologikus rendben, gondosan megtervezve, mintha egy lassított filmen mutatnám be egy sziklarobbanás folyamatát." http://orkenyistvan.hu/

2.

I.W.Scott: Valamit valamiért. Ki ölte meg Marilyn Monroet?
Pszicho-krimi 2 részben
Rendező: Vas-Zoltán Iván

Marilyn Monroe népszerűsége életében és halála után valószínűleg élete kettősségének köszönhető. Egyrészt a női szépség szimbóluma volt, klasszikus hollywoodi filmek csillaga, másrészt nehéz gyerekkorából adódó magánéleti gondjai, drogfüggősége és öngyilkossága miatt  a média Jolly Jokere lett. Bárki előrántja, biztosan nyer - egy csomó pénzt - mert a közönség felkapja a fejét. 

Scott darabja is ilyen, mert becsalogatja a nézőt. A Ki ölte meg Marylin Monroet? Hát megölték? Nem lett öngyilkos, holott ezt mondták ki a halál okának? A szerző jól ismeri a színésznő életét és a magyar nézőnek új információk özönét nyújtja. Nem árulom el a cím béli kérdésre a választ, nézze meg, akit érdekel. Ugyanis egy remek előadást fog látni. A három színész játéka kiváló, közülük Fantoly Nikolett teljesítménye kiemelkedő. Nem véletlenül használom a teljesítmény szót, amit sportolók esetében alkalmaznak leginkább. Két óra hosszat a színpadon tölteni, csillogni, izzani - igazi teljesítmény.  El is fáradt a végére, a taps alatt még egy  mosolyra sem maradt ereje.
---------------------------------------------------------------------------------

Miért baj, ha egy csapat felugrik egy szörfdeszkára és az olyan óceánjárók mellett, mint a RAM Colosseum, a Globe Production, a Magyar Virtuózok,  vagy a Tolvajok Fejedelme Kft. ő is megpróbálja meglovagolni a kultur TAO hullámait? Talán jobb lenne, ha a színészek önzetlenül, népnevelő hevülettől áthatva, koplalva-dideregve okoznának katarzist a nézőknek? Nem tudom eldönteni mert nem tudom mennyi jut nekik ebből és mennyi jut a háttérből irányító-pályázó okosoknak. Mert háromszor adózik a néző egy előadásért: először tisztelettel a művészek teljesítménye iránt, másodszor adójával, harmadszor azzal, hogy jegyet vesz. Persze, ha nem vesz jegyet, az sem nagy baj, majd a "vattázás" megoldja.

Az Index díjnyertes tényfeltáró cikke a kultúr TAO-ról itt.

Kojot, választás idején

Egy film beszállt a választási kampányba. Szerintem. A bejegyzés végén ki fog derülni, hogy miért gondolom.

A filmben játszódó történet  - egy fiatal és módfelett tájékozatlan fiatal pár  fészekrakási próbálkozása a magyar falusi idillben -  nem túl bonyolult és szinte az első perctől kezdve előrevetíti a kudarcos végkifejletet. Mégis feszülten várjuk, hogy mi fog kisülni belőle. Győznek? Megfutamodnak? Feladják? Megalkusznak? Aljassá válnak, mint az ellenfeleik? Elpusztulnak a harcban?

Nem mondom el, mindenki nézze meg, ha már egyszer valamely rejtélyes okból ez ingyenesen megtehető. Csupán néhány benyomásomat jelzem, hogy az alkotók és résztvevők kapjanak némi visszajelzést a közönség soraiból.

Nekem emiatt a végig fenntartott feszültség miatt tetszett a film. A történet ízig-vérig mai és emellett tele van szimbólumokkal. Nem mondom, a brutális  akció jeleneteket kissé eltúlzottnak éreztem, de csak azért mert azt hiszem, manapság vér nélkül, egyszerű és szimpla hivatali aljassággal is megszerzik maguknak a helyi kiskirályok, mindazt amit csak akarnak.

De legyen akció, nem bánom, ha ez a történet ezt igényli. Még van is egy jelenet, amiben elfogadhatónak találtam. Telitalálat  és nagyon tetszett a falusi lakodalom, mely - ki tudja miért - szintén egy éktelen nagy verekedésbe torkollik.

Számtalan meglepetést tartalmaz a film cselekménye, mely éppen másfelé csavarodik, mint amerre várnánk. A helyi kiskirály és fia közti sistergő gyűlölet ellenére, a fiú, mint kiderült szerette az apját, még érzelmesen dalra is fakad az apja temetése utáni toron, majd elindul hogy megvalósítsa apja eszement terveit, de mindenekelőtt nekilát bosszút állni. No nem a bikán, amely felöklelte az apját, hanem a városi nyikhajon, a bankár gyereken.

A főhősünk őszintén szereti szüntelenül nyafogó élettársát, bár csak egyetlen közös témájuk van, a bébi projekt.  A nő siránkozása, kívülállása eléggé ellenszenves. Szerintem azért, mert valaki városi lány, még lehetne tartása. Egy rendes főhősnő álljon bele a harcba, ne suttogjon elhalóan ha kell, ha nem. És ne mondja azt, hogy nincs kedve főzni, mikor három férfi gürizik az ő házán. Na mindegy, ő ilyen, a pasit hagyja, hogy  harcoljon egyedül, úgyis csak neki fontos az egész házépítés. Azért egyre csak azt várjuk, hátha ő is megkeményedik a film végére, ahogy a főhősünk, vagy legalább belátja, hogy a születendő gyermekének is épül az a ház és jót fog tenni neki majdan a falusi levegő. Sajnos azonban be kell látnunk, igaza van, ez a falusi levegő cseppet sem egészséges, sőt  inkább mérgező.

Érdekes a kisfiú szerepe, kinek alakján sokszor és hosszan elidőz a kamera. Vajon miért, töprengünk. Talán elrabolják a gyereket, hogy kizsarolják az építési engedélyt? Vagy a gyerek szemével kellene látnunk a történetet? Talán ő a  jövőt jelképezi, azt, aki az aljas ősök által összeharácsolt javakat majd ártatlanul élvezheti?

Erzsike a hivatalban tipikus "meghúzommagam" típus. Nincs rajta semmi érdekes, mégis elég sokáig látjuk.

Az állatok szerepe jelképes, és nagyon izgalmas: számomra a szürke marha bika a megzabolázhatatlan, kiszámíthatatlan természet, a szarvas a szabadság, a kutya a meg nem alkuvás szimbóluma. A színészekre és az emberi szimbólumokra nem térek ki, mindenki fedezze fel saját magának őket.

Érdekes és váratlan, és mivel nincs megmagyarázva groteszk hatást kelt a fekete bőrű  svéd befektetők szerepeltetése. Vagy talán lemaradtam valamiről? A tipikus svéd befektető már nem szőke és kék szemű? 

A film igazi hőse számomra az egyik mellékszereplő, Attila, a jókötésű, kevés beszédű, kólázó székely cigány. Régi nagy indián filmek büszke harcosát idézi elénk, aki, keveset szól, de a pillantása mindent elárul. Felismeri ezt az öreg Misu kutyája is és őt választja új gazdájának. Ahogy elindulnak kettesben a poros úton, szinte biztosak vagyunk benne, hogy hallunk még róluk. ₁

És remélem hallunk még a film sikereiről és díjairól, melyek méltán megilletik.

Az ingyenes közzététel révén a mai magyar vidéki élet kritikája így a választási kampány idején eljut a vidékhez, mely egyébként minden kritika elől el van zárva. 

 Magyar film, 2016.

 Rendező: Kostyál Márk,

 Forgatókönyv: Lengyel Balázs, Lovas Balázs

 Operatőr: Csoboth Attila, Kostyál Márk, Zene: Moldvai Márk

₁    Ez a kép annyira sűrű, a szimbolikája olyan erős, hogy kedvem lenne egy külön bejegyzést írni róla...

• 
  
• 
  
  
  
  
• 
  
  
  
•