Bennem a hiba.
Nyűgös ez a tél, rosszkedvünk tele.
No, de majd a stand up comedy szakavatott bohócai elfeledtetik velünk, uccu neki, gyerünk a Dumaszinházba. A jegy nem olcsó, de a mindent feledtető kacagás megéri.
A tágas helységben, asztalok mellett foglalhatott helyet az úri közönség. Úgy láttam, teltház volt. Mi is leültünk az 54. sz. asztalnál. A pincér rögvest elénk penderült a "Mit hozhatok inni?" firtató kérdésével. Valamit hozattunk, többen vacsorát rendeltek.
Végre elkezdődött az "Ezek nem százasok" című Hadházi-Badár produkció.
Az első vicc előtt évődő párbeszédet hallhattunk, számos "b...d meg" váltotta ki a közönség tetszését. Többnyire fiatalok töltötték meg a helységet, úgy látszik tetszett nekik a trágárság, poénokra sem volt szükségük. Aztán Hadházi előadta a törött váza viccet, ami igencsak szakállas, már többször hallottam, igaz, ott nászajándékba vitték az üzletben véletlenül levert vázát, nála vendégségbe. Az este életrajzi ihletésű volt, mindkét művész humoros epizódokat adott elő saját életéből. Fiatal kor, rokonok, katonaság. Ezek azonban számomra kevéssé voltak viccesek. Hadházi nagy verést kapott egyszer, amikor a padlásukról légpuskával lövöldözött. Milyen jó volt a hatalom érzése puskával a kézben, emlékezett vissza. Egy lovat farba lőtt, meg a szembe szomszéd rózsakertjében a neoncsöveket. Badár elmesélte, mindig olyan munkahelyet keresett, ahol nem kellett dolgozni és mily szerencse, mindig talált is ilyeneket. Közönség nyerítve díjazta.
Bennem a hiba, ez már biztos, mert ezen sem tudtam kacagni.
Az egyórás műsort tíz perces szünettel lazították. Amikor vége lett a harmatgyenge produkciónak, a pincérek bravúros gyorsasággal osztották ki a blokkokat a székekből feltápászkodó közönségnek.
Régen jártam a Corvin negyedben. Kifelé jövet a neonfényben szállingózó hópelyheken át rácsodálkoztam az új épületekre, a sétányra. Úgy éreztem, mintha egy idegen városban járnék.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése