A Ray Cooney: Dől a lé, avagy pénz áll a házhoz (Funny Money 1994) című bohózata könnyed szórakozást ígért. Teltház volt a márc.22. délután háromkor kezdődő előadáson, az Átrium Centerben, a Vidám Szinpad nézőterén csupa nyugdíjas ült. Kis taps kísérte Varga Mihály és stábja érkezését. Kiderült, az ingyen szórakozás egyben kampányrendezvény is.
És tényleg az volt. A rózsadombi Dombok Budai Polgári Egyesület vezetője rövid köszöntője után szerényen félreállt és a mikrofonhoz lépett a miniszter. Köszöntötte a nyugdíjasokat, intette őket, hogy vigyázzanak magukra. Négy gyermeke közül a négyéves kisfiáról anekdotázott, majd egy Aquinói Szent Tamás idézettel búcsúzott, miszerint a humorérzék adottsága isten áldása az embernek. Aztán reményét fejezte ki, hogy nyernek a választáson és jó szórakozást kívánt.
Az előadás a műfaj szokásos eszközeit használva próbálta hatása alá vonni a közönséget. Már a kiinduló helyzet is abszurd és mesterkélt, egy munkából hazafelé tartó hivatalnok, Mr. Perkins elcseréli az aktatáskáját egy bűnözőével, melyben 735 ezer font lapul. A férfi sejti, hogy a pénz bűnből ered, mégis szeretné megtartani. Felesége épp a férje születésnapjára készül és egy baráti házaspárt is meghívott vacsorára. Az események a rendőrség, a bűnöző és egy kotnyeles taxisofőr bekapcsolódásával iszonyúan megkeverednek és a követhetetlenségig fajulnak. Ilyenkor szokott az ember a stressz feloldásaként egy másik csatornára kapcsolni, vagy elszenderedni.
A második felvonásban a káosz folytatódott, már három aktatáska volt a színen, és a néző csak a pénzzel telit követte mint egy itt a piros hol a piros játékban, az események követésére már nem futotta. A kijáratnál minden néző kezébe nyomtak egy kampányújságot és hazamentünk.
Az Amazonok (Jean-Marie Chevret, 2003) a Rózsavölgyi Szalonban (márc.21.) remek szórakozást nyújtott, humoros, szellemes és lebilincselő előadás volt. A kor és a téma közel állt hozzám, mivel idősödő hölgyekről szólt. Semmi gügyögés, a szerző kíméletlenül kritikus a korral, a szereplőivel, de érezhetően szereti is őket. Jóízűen játszottak a színészek, a kedvencem Nárai Erika lett. Ozsgyáni Mihályt nem ismertem korábban, a szünetben meglepetéssel láttam a kihelyezett szórólapokat megjelent könyvéről. A szórólapon semmi nem állt, a könyv címén kívül. Másnap reggel bekapcsoltam a rádiót és a következőket hallottam: "Az elkövetkezendő félórában Osgyáni Mihállyal beszélgetünk az első könyvéről." és szépen megtudtam, amit tudni akartam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése