Miskolctapolcai szállás

Az egyetemi kollégiumban és minden közeli szálláshelyen teltház volt. Több helyen is azt mondták nekünk, hogy csoportok érkezése miatt nincs hely. Végül Miskoltapolcán tudtunk szállást foglalni. Nyolcan éjszakáztunk ezen az ütött-kopott helyen, de legalább konyha és tévé is volt. Itt készítettem Barbiról ezt a remekbe sikerült arcképet.

















Az idő borongós, de enyhe volt mind a három napon. Vizuális kommunikáció tárgyból megtartottam a prezentációmat Tárgykultúra a konyhában címmel. Sokan hozzászóltak, élénk vita alakult ki arról a feltételezésemről, hogy a konyha díszítése összefüggésben van azzal, hogy a konyhát használó személy mennyi időt tölt benne, hagyományos, vagy kultúravesztő életmódot folytat. Klassz volt, hogy délben majdnem az egész csoport együtt ebédelt a menzán. Másnap a Környezet és társadalom c. tárgyat hallgattuk egész nap. Nagyon izgalmas feladatot kaptunk, városantropológiából kell dolgozatot írnunk. Azt hiszem, Budapest hatodik kerületét fogom választani, mert azt jól ismerem. Csak azt nem tudom, hogy régi fotókat honnan szerezzek? Roma identitás tárgyból is előadást kellett tartanunk, ezúttal ketten Barbival. Barbi szépen artikulált, érzésem szerint én túlságosan hadartam. Nem tudom, miért sietek a beszéddel, nem kellene.






Amikor reggel kiléptem az utcára, megéreztem a közeli termálfürdő illatát.







Szia, miskolctapolcai
szélkakas!
Ide nézz!
Itt vagyok, lent!

Nekem má' semmi se' jó?

Részt vettem az oktatásokon, és hűségesen teljesítettem a rám rótt számos feladatot. Megtanultam az Akadémia történetét, pogácsát sütöttem az írásbelire, szóbelire, megtanultam összerakni a bALEK gyűrűt, elolvastam egy regényt a hajdani diákéletről, felkutattam Soltz Vilmos életrajzát, megjegyeztem a szakestélyek szalagos tisztségviselőinek a nevét és a sörivási vezényszavakat: Eks! (fenékig) Tükrös! (félig) Lefety! (amennyi tetszik) A bALEK tízparancsolat, a karok köszöntései, az egyenruhák színei és a kari himnuszok mellett számos fontos tudnivalót is elsajátítottam.
És ezzel még jól jártam! Társaim közül többen igencsak húzós feladatokat kaptak:
kerékpárút felfestése az egyetem területén és útjelző táblák elkészítése kartonból; aerobik óra tartása a legtúlsúlyosabb diáknak; öltöny elkészítése papírból; ezer darab sörösdoboz fülecske összegyűjtése; öltözzön csacsinak és álljon az egyetemi klub elé egy táblával: egy kör a csacsi hátán 100 Ft, csacsi simogatása 50 Ft, csacsi etetése 20 Ft; készítse el a bányászcímert tobozból és ehhez hasonlóak.
Ebből a néhány szemelvényből is látható, hogy én jól jártam a rám rótt feladatokkal, amelyeket illő lelkesedéssel el is végeztem.

Megírtam az írásbelit, amely sikerült. Így hát a Kegyes Firmák szóbeli vizsgára bocsátottak.

A szóbeli vizsga, mely főleg a szívatásról szólt, délután hat órakor kezdődött. Mint antropológus számos tanulságos megfigyelést tettem ezen a kimerítő éjszakán, ez segített feldolgozni a negatív élményeket. A móka hosszan elhúzódott és minél inkább elhúzódott, annál fáradtabb lett a társaság.
Másnap reggel fél ötkor az Isteni Fényben Tündöklő Dicső Firmák áldozatos fáradozásának köszönhetően NSP-ból (Nagyon Sötét Pogány) bALEK lettem, aki készen áll a keresztelőre. A didergő hűvösség, a fejfájás, vagy a kialvatlanság tette, nem tudom, de megkönnyebbülés helyett csüggedés vett erőt rajtam.

A bALEK tudnivalói

Ki az a bALEK?

"A balek poros hasú, sárgacsőrű, ész és értelem nélküli véglény, aki minden tekintetben az Isteni Fényben Tündöklő Dicső Firmák támogatására szorul."
Ezt a szöveget csak az értheti meg, aki ismeri a miskolci egyetemi diákság hagyományait.

Ki lehet-e hagyni a hagyományból az érzelmeket? Én megkísérlem. Tudatosan vállalom a miskolci diákélet hagyományait: balekoktatás, balekvizsga, balekkeresztelés és mindaz, ami ezzel jár.

A világ első műszaki "egyeteme," Selmecbányán alakult meg 1735-ben. Nyolc hallgató tanult ott matematikát az első évben. Később bányaművelést, ércelőkészítést, kohászatot, kémiát és pénzverést tanítottak a külföldről jött professzorok. Trianon után Sopronba menekült az akadémia és erdészeti karral bővült. Miskolcra pedig a szocialista nehézipar vonzotta, ahol további karokat ölelt magához. A diákélet hagyományai tehát a középkori céhek életében gyökereznek, a "mindenki egyért, egy mindenkiért" elvén, szigorú, a szinte katonás-németes alá-fölé rendeltségi viszonyban.

A döntésem érthetetlennek tűnhet, hiszen diáknak túlkoros vagyok, Pesten élek, a bányaműveléshez pedig semmi közöm. Miért fordítok mégis egy csomó energiát arra, hogy megismerjem Selmecbánya városát, a rég elporladt professzorok életét, a diáknótákat és viseleteket, a sörrel koccintás és a sörivás aprólékos szabályait?

Attól tartok, a tudatosságom mögött egy csomó érzelem lapul. Vagyis a hagyományból nem lehet kihagyni az érzelmeket. Szívet melengető érzés egy csapathoz tartozni. Bár ez a csapat képzeletbeli, a múltja valamilyen módon az én múltamnak is része, jelene pedig azonos az enyémmel. Benne van az Alma Mater iránti tisztelet, amely végképp megfoghatatlan.

Mindenesetre részt veszek a balekoktatásokon, és teljesítem a rám bízott feladatokat!

Találkozás Miskolcon

Hogy vagy? Mi van veled? Jó, hogy látlak!
Ez a szöveg hangzott el a leggyakrabban, miközben a kerítésen kívül cigizőkkel az óra kezdetét vártuk.

















A tanáraink vidámak, mi is vidámak vagyunk.
Aztán elkezdődik a munka. Rengeteg feladatot kapunk. Szorgosan jegyzeteljük a határidőket.
15-20ezer szavas dolgozatok, egyéni terepmunka, előadások készítése a Multikulturalitás, Társadalmi nemek, Vizuális kommunikáció, Társadalmi konfliktusok, Az identitás antropológiai dimenziói témakörökben. Bibliográfia és plágiumnyilatkozat.

Nem lesz sok ez egy kicsit?

Egy ebmentő sirámai

A nyaralás alatt zavartalanul csodálhattam a természet
szépségeit ...




















... és furcsaságait.

Egy reggeli kocogás alkalmával a Kutya hozzám futott. Futott mellettem. Mellettem futva rám nézett. Rám nézett, a füle lengett, én megsimogattam. Megsimogattam a fényes szőrt a fején. A szőrén keresztül áramlott valami melegség a kezembe. Megsajnáltam, na!
"Szegény Kutya, hol a gazdád? Elvesztél?"
Hazavittem.
"Nézd, ez a kutyus nemrég veszett el, biztosan keresik már, sír utána egy szöszi kislány, hamarosan megtaláljuk a gazdáját!"
"Ez az eb már régóta kóborol az utakon. Tedd ki a szűrét minél előbb!"
"Nem, nem teszem ki! Máris betelefonálok a helyi rádióba, hogy megtaláltuk!"





Betelefonáltam. Megetettem. Bolhákat irtottam. Hirdetéseket ragasztottam. Állatorvoshoz vittem.Hirdettem az interneten. Kutyatápot vásároltam. Reggel-este sétáltattam. Olyan szép kutyus! Biztos voltam benne, hogy a gazdája pár napon belül előkerül.




















Kutya ezalatt átvette az uralmat a kertben: három gyíkot megölt, egynek letörte a farkát, a többi elmenekült. Megdögönyözte a sün fiakat a mogyoróbokor alatt. Az öreg sün az utolsó pillanatban még átpréselte magát a kerítésdróton és a szomszéd kertjébe emigrált.
Felhívtam az elveszett kutyákat nyilvántartó fórumokat. Fűnek-fának, szomszédoknak kínálgattam. "Mikor jelentkezik már a gazdája?" gondoltam gondterhelten.
Este felé Kutya rávetette magát a kis kerti rozsdafarkúra, sokkal fürgébben, mint egy macska. Bekapta és lenyelte.
"Most már elég! Az ebnek holnap mennie kell!"
"Sajnálom, Kutya, menned kell!"
A telepen leoldottam a nyakáról a fürdőköpenyem övét. A telepvezető ránézett.
"Dió, Dió! Már megint itt vagy? Hát már megint megszöktél? Kétszer vittem vissza ezt a kutyát a gazdájának! De már nem kell neki, mert folyton elcsavarog!"
Kutya behúzta a farkát és búsan forgatta a szemeit. "Ez a problémám, senkinek sem kellek! Neked sem kellettem!"
A gazdája helyett én éreztem rémesen magamat.

E-vers
Remek tettem, ebet mentettem.
Befektettem, de nem nyertem.
Keseregtem, szenvedeztem,
menthetetlen ebhelyzetben.