Rítus

A szakestély teljes sötétségben kezdődik.
Megrendítő a fény eltűnése, a visszafelé száguldás az időben. Megcsap a selmecbányai csapszék füstös gerendáinak a szaga. A sötétben hangok szólalnak meg. Énekelt kérdések, tréfás bekiabálások, nevetés. Végre felhangzik a "Van már nékünk elnökünk!" vidám strófája. Az elnök gyertyát gyújt és tisztségviselőket választ maga mellé. Mécsesek égnek az asztalokon. Aki bort akar inni, csak indoklással teheti: sörimpotenciát jelent be. Halad az est. Mint kétszázötven évvel ezelőtt Selmecbányán, éppen úgy. Korsóavatás, komoly pohár, tréfás pohár, születésnapok köszöntése, eksek és tükrösök. Forralt bor, sör, zsíroskenyér hagymával. Egy felszólaló, tavaly végzett fiú, azt mondja: "Jó, hogy itt lehetek köztetek." Aztán elszorul a torka. Egy lány is szót kér: "Én az Alföldről származom, mégis nagyon szeretek itt lenni!" Értem e szavak mélyebb tartalmát, ugyanezt érzem én is. A Bursch nóták egymást követik. A szünetben két fiú mesél: "Selmecbánya gyönyörű, többször jártunk ott. Az első napon kimegyünk a temetőbe a régi professzorok sírjához. Gyere el egyszer!" A szakestély második felét már új elnök vezeti. Éjfél felé jár, a szakestély lassan véget ér. Elfújják a lángokat, ismét sötétbe borul a terem. Borzongató érzés ott állni, korsóval a kézben, együtt énekelni a többiekkel és robogni vissza a mába, megérkezni a Miskolci Egyetem Bölcsészkarának épületébe, ott is a Kék Terembe. Felkapcsolják a villanyt. Mindenki lázas munkába kezd. Van aki takarít, söpör, kiviszi a szemetet, csomagol. Néhányan egymás vállát átölelve nótáznak. Ez is a rítus része. Mindig így ér véget egy szakestély.

Elkészületek

Lefelé fordított korsók az asztalon

A sörök is odakerülnek a korsók mellé

Az elnöki asztal

Jó szerencsét! Vivat bölcsész! Vivat Schlendrián család!

Tíz éves a családom

Csodálatosan összejött minden.
Éppen Miskolcon voltam a Schlendrián család legfontosabb eseménye idején, a 10. éves családtalálkozón. Nem volt akadálya, hogy részt vegyek rajta. Kíváncsian vártam, látok-e ismerős arcokat, olyanokat, akik a gólyatáborban is ott voltak.

Óra után elköszöntem az osztálytársaimtól, és átmentem a kollégiumi szálláshelyemre, az Eperháromba. Bejelentkeztem és lepakoltam a sobában. Három üres ágy meredt rám. Az egyiket megágyaztam magamnak, aztán felhívtam Antóniát, hogy véget ért-e már a délutáni vetélkedő, hol csatlakozhatom a társasághoz.
Már a B2es bölcsész épületben vagyunk, mondta.
Tényleg ott ültek az előtérben. Amint beléptem, mindenki elhallgatott. Bepárásodott a szemüvegem. Az egyik irányból egy árnyék integetett felém és szerencsére meg is szólalt. Feismertem Norbit, a firmámat. Rögtön bemutatott néhány régi családtagnak, akikből eleinte csak kedves mosolyukat tudtam kivenni. Ági, aki már végzett, angolt és magyart tanult az egyetemen, Norbi firmája valamikor. Ági barátja gépész hallgató, jelenleg is tanul. Tamás és Kira , mindketten bocskaiban voltak, régi családtagok. A szertartásos bemutatkozásaimat ("Balek, mutatkozzon be!") sután elügyetlenkedtem: összekevertem a vulgo és az alias neveimet. Egyrészt elszoktam az ilyen jellegű bemutatkozástól, másrészt úgy véltem, a balek korból automatikusan átléptem a firmaságba. Sajnos nem. Azt valamiképpen engedélyezi egyszer az én firmám, ha jó kedvűen ébred egy rózsás hajnalon.
Hja, nem könnyű a bALEK élete! Viszont állítolag erősebbé teszik őt a szivatások. Meg a pálinka.
Úgy legyen!

Lineáris és térbeli

A Keleti pályaudvar környékén végeztem terepmunkát. Az volt a hipotézisem, hogy az elhúzódó metró éptkezés miatt egyre inkább gettósodik a terület. Órai beszámolómhoz huszonegy válogatott fotót is mellékeltem. E fotókat azonban nem vonultattam fel a beszámolóhoz. Szóban mondtam el, amit végeztem, amit megfigyeltem és illusztráció gyanánt egy blogon talált, elég döbbenetes anyagot olvastam fel.

A beszámoló sok tanulsággal szolgált a számomra.

Először is az én megfigyelésem időbeli kezdettel és véggel rendelkezett. Mint ahogy egy folyó folyik fentről lefelé. Közben ez, az történik, amit én megfigyelek és leírok. Odébb vonul a 4-es metrót építő brigád, kinő egy ecetfa, újabb gyorsbüfé nyílik stb. A folyó mossa a partot. Közben negatív dolgok megfigyelésére koncentráltam, lévén a tárgy Társadalmi konfliktus. Hajléktalanok, szemét, por, kriminalitás. A Keleti pályaudvar szomorú környéke bőségesen kínált megfigyelni valót.

A tanár úr azonban ilyeneket kérdezett:
"És más építkezéses területeken is ezt tapasztalta? Más pályaudvarokon mit látott? Járt valaha külföldi, pl Zágráb, Bukarest, Krakkó vagy Szófia pályaudvarán? Emlékszik a Keleti felüljáró építkezésére? Hogy ott mennyi botrány volt! Nem ért össze egy szintben a felüljáró! A kereskedők mindenütt, Miskolcon is panaszkodnak, hogy az építkezés rontja az üzletet. Olvasta a Wikileaks dokumentumait? A muzulmánok nem csak a keresztények felé, hanem egymás felé is nagyon agresszívak. Az egy beteg elme, akinek a szövegét kinyomtatta, nem élünk dzsungelben!"

Lineáris, folyószerű gondolataimat szétkapta és egy perc alatt térbe helyezte. Fizikai és történelmi térbe. Olyan gondolati sokszöggé tágította, hogy úgy véltem, bűvészmutatványt látok.

Ekkor döbbentem rá, hogy még mi mindent figyelhettem volna meg, ha a terepmunka alatt hasonló térbeli sokszögben gondolkodtam volna

Pestre érve leszálltam a vonatról. Mosolygó, beszélgető embereket láttam, akik az induló vonatokra várakoztak. A csarnokban elhaladtan a vonat beton ütközője mellett. Egy sakktábla volt rátéve. Bácsikák álltak körülötte és feszülten meredtek a bábukra.

Lineárisan gondolkodni természetes. Azért járunk iskolába,hogy térbeli legyen.

December Miskolcon

Megint utazni kellett. Hideget jósolt a meteorológia. Négy napra csomagoltam. Olyan tömött volt a hátizsákom, hogy majd szétrepedt. A koleszban megint nem adtak szállást, végül egy panzióban aludtunk, elég kényelmetlen helyen. A degesz hárizsákon kívül az elemózsiás tarisznyám is tele volt, én ugyanis mindig viszek magammal hideg élelmet, így nem kell vásárolni mennem. Ezzel egyrészt sok fáradságot takarítok meg, másrészt azt eszem, amit szeretek, nem kell beérnem azzal, amit kapok.

Az első napon szakdolgozati szemináriumon vettünk részt. Mindenkit sokkolt a hír, a dolgozat leadási határideje ápr.11! További sokkok ráztak meg bennünket, amikor szembesültünk az előkészületeink gyatraságával. Ebédelni a menzára mentünk. Heves szél és hóesés vágott az arcunkba. A délután folyamán aztán megpróbáltuk összeszedni magunkat, vadul jegyzeteltük a szakdolgozattal kapcsolatos tudnivalókat.

Másnap a Kárpát-medence történeti ökológiájáról tanultunk. Szerencsére már korábban elolvastam Andrásfalvi Bertalan: Ártéri gazdálkodás a Duna mentén c. remek könyvét, így nem volt minden újdonság, amiről a tanár úr mesélt.

A film antropológiája címet viselte a tárgy, amivel a harmadik napon foglalkoztunk. Az illusztrációkat, a filmeket a YouTube-on tudjuk majd megnézni. A negyedik napra, vasárnapra elfogyott a társaság. volt, aki nem kapott szabadságot, volt, aki nem készült és volt akit a hó ijesztett meg. Nem vagyok ijedős, meg készültem is. Az óra remek volt, megint jó dolgokat tanultam. :)

A pesti IC késett, mint mindig. Most legalább volt rá indok: a hó.
Egy szerencsi fiúval ültem egy kupéban, aki az ELTE-n informatikát tanul. A következőképpen mesélte el, hogyan lett informatikus.
"Megkérdeztem édesanyámat, hogy kik gazdagok? Gazdag szeretnék lenni, hogy minél többet segíthessek másokon. Azt felelte, a bankárok gazdagok, de azok elveszik az emberek pénzét, úgy gazdagodnak meg. Akkor megkérdeztem, ki a leggazdagabb ember a világon, egy bankár? Nem, felelte, Bill Gates a leggazdagabb. És ő miből gazdagodott meg? Programozásból. Na, akkor határoztam el, hogy programozó leszek!" Aztán berakta a kis fülhallgatóját, pedig éppen el akartam mesélni neki egy jó kis Bill Gates-es viccet. Amikor kivette a fülhallgatót, már Pest területén robogott a vonat. Megtudtam, hogy rengeteg barátja van és imád kosarazni, de most annyi a tanulni valója, hogy abba kellett hagynia a sportot. Amikor mondtam neki, hogy én antropológiát tanulok, azt mondta, jövőre ő is fel akarja venni ezt a tárgyat, mert érdekli.

Sok sikert fiú, a gazdagodás útján!

Képregény

A képregény képekben elmesélt regény.
Nomármost. Egy kép - úgy mondják - többet ér mint ezer szó.
Eszerint tehát: 1 darab kép = 1000+1 darab szó.
Ez a bejegyzésem itt alant 8 képből áll, vagyis minimum 8008 darab szóból álló bejegyzéssel ér fel. Az pedig legalább 10 oldal olvasnivaló.
Kérdés csak az, hogy regény, vagy nem regény?











Tavaly is így volt. Halottak napján a Mancs kutyát virágokkal és gyertyákkal halmozták el a miskolciak.


Az idén egy kisfiútól még egy rajzot is kapott.


































Ősz a Hejő partján, Miskolctapolcán. Itt volt a szállásunk. A vízben lengő, hosszúhajú hínárokat mindig megbámuljuk. A képeket Barbi készítette reggeli fényben.

















Hazafelé többedmagammal várakoztunk a Miskolc Tiszai pályaudvaron. Szokása szerint a Pest felé tartó intercity járat most is késett.
Először csak a szines talpfákra figyeltem fel.


















Azután a képekre is. Nini! Galéria a pályaudvaron!
Nekem tetszik!

















Képek láthatóak a zömmel képekből álló bejegyzésemen,
ezért kéretik +2002 darab szót és azzal egyenértékű oldalt hozzáadni a jelen képregény képszerűen képletes oldalszámaihoz!
Van képem hozzá, mi?

Hol jártam?

Vasszörny szobra















Egy madár lakása















Ember lakása - volt.















Elemi iskola.













Vaskályha a tanteremben.













Az a golyós számoló jópofa!













Hátul áll a szégyenpad.














Betűkirakó.












Ma miért nincs gyermekfodrászat?

A Dunánál

Nagyon tetszik nekem ez a kép!
Van benne valami különös, de hiába töröm a fejem rajta, nem tudom megfejteni, hogy mi lehet az?
A kép szerkezete?
A valószínűtlenül élénk színek?
A feszültség, melyet a felhők, a hajó és a víz ellentétes mozgása kelt?
A fehér háztömbök a Duna túlpartján, a mozdulatlanul figyelő két egymáshoz simuló alak: egy férfi és egy kisfiú?
Képek özöne zúdul rám naponta, melyek felett elsiklik a tekintetem.
Ritka, amelyik így megragad.
Talán éppen azért tetszik, mert nem tudom megmondani, miért.

Miskolci arkangyal

Ez az év is jól kezdődött.
Illetve folytatódott.
Esett.


Esernyő kiállítás.

A legkisebb tanterem.



Nem volt szállásunk sem, mert Miskolcon dúlt a filmfesztivál.
Végül egy leánykollégiumban adtak fedelet a fejünk fölé.
Ehhez azonban tanítás után, amikor besötétedett, át kellett utaznunk a városon. A városon, amelyre nem ismertünk rá. Hónapok óta folyt ugyanis a villamos sinek cseréje a villamospálya teljes hosszában. Egykedvűen, útlezárások, munkagépek, földkupacok között vonultak éji szállásukra a miskolciak. Némi aggodalommal mi is elindultunk felkutatni a miénket.


Miskolc belvárosa.


A villamospótló busz sofőrje tévesen, rossz helyen, egy másik leánykollégiumnál bíztatott minket leszállásra.
Ott álltunk a sötétségben, zuhogó esőben, egy kies buszmegállóban, tanácstalanul topogva, nyűgösen keseregve sanyarú sorsunkon.

Ekkor lépett hozzánk, halvány glóriával a feje körül, az arkangyal.
Úgy 35 év körüli, fiatal férfinak álcázta magát és megkérdezte, hogy segíthet–e?
Hármasban szálltunk fel a következő buszra, majd a villamosra is. Megmutatta, hogy a buszon kezelt jegyet a villamoson – roppant elmésen – megfordítva kell a lyukasztóba helyezni. A megfelelő megállónál leszállt velünk és a zuhogó eső vízfüggönyén át megmutatta a kollégium épületét.
Az egész már a kezdetektől roppant gyanús volt. Ahogy meglátott minket és konstatálta, hogy eltévedtünk, azonnal felajánlotta, hogy segít. Elég közel állt hozzám, de nem éreztem, hogy ivott volna. Nem csíptem el sanda oldalpillantását sem, melyet fiatal és csinos társam, Barbi felé küldött volna. Segíteni akart. Amint kifejtette, megsajnált minket, eltévedt pestieket. Ő is hálás szokott lenni, ha Pesten útba igazítja valaki. Oda ő útlevéllel szokott menni, olyan idegenül érzi magát, mondta mosolyogva. Ez is gyanússá tette, hogy mosolygott. Meg hogy nem sietett. Bőbeszédű lévén, elég sokat megtudtam róla. A Miskolci Közlekedési Vállalatnál dolgozik, bátyja a Showder Club író csapatának oszlopos tagja.
Még egyszer, ezúton is köszönöm a segítséget, kedves arkangyal úr!




Egy "beláthatatlan" villamos és a vizes almák szobra.

A nyár emléke

Két képet válsztottam ki a nyáron készített fotóim közül.
Az elsőn egy fecskét sikerült megörökítenem, amely a vízparton rajzó szányashangyákból lakmározott vagy húsz másik társával egyetemben. Úgy készült a kép, hogy a cikázó fecskéket folyamatosan fényképeztem.

(Ezen felbuzdulva megpróbáltam hasonló módszerrel egy villámlást is elcsípni, de sajnos, nem jártam sikerrel.)

A második képnek az "Égbe ugrás" címet adtam.

Szakmai gyakorlat is kell

Kell bizony!
A gyermekotthon, ahol a szakmai gyakorlatot végeztem, egy lakótelep közepén állt.
Olyan gyermekek számára létesült, akiknek a szülei valamilyen ok miatt nem voltak képesek gondoskodni a gyermekeikről. (Hajléktalanság, betegség stb)
Háromtól tizennyolc éves korig voltak itt gyerekek, általában 3 hónapig, de volt akiről egy évig gondoskodtak, mire eldőlt, hogy hazamehet, befogadják, vagy állami gondozásba kerül. A szülők továbbra is kapták a családi pótlékot a gyermekek a teljes ellátás mellett zsebpénzben is részesültek. Mindannyian a régi iskolájukba jártak.

















Az iskola éppen véget ért, amikor én ide kerültem. 39 gyerekből csak 15 volt az otthon lakója, a többieket hazavitték a szünidőre. A bent lévő gyerekeket nagyon nehéz volt lekötni. Szinte semmi nem érdekelte őket. Kirándulást, festést, kézműves foglalkozást, filvetítést szerveztek a gyermekfelügyelők a számukra, mindezekben csak félszívvel vettek részt.

















Engem szívesen fogadtak, de ez cseppet sem könnyítette meg a munkámat. Átmeneti helyzetben voltam, megfigyelőként egy átmeneti helyen, ahol a gyerekek is csak egy átmeneti időre tartózkodnak. A közösség kialakulása szinte lehetetlen ilyen körülmények között. Felfedeztem azonban az állandóságot. Dolgozott itt néhány ember az otthon alapítása óta. Ők jelenthették volna az igazi kutatni valót egy kulturális antropológus számára. Azonban nem kutatóként voltam jelen.

















Érett a szeder.
A gyerekek behordták a lábukon az épületbe a lila maszatot.

Szigorlat

Mint mindig, ha Miskolcra megyek, most is magamhoz vettem a fényképezőgépemet. Végül is a tanulásom fizikai körülményeit ábrázoló képeket használom a blogomon a szöveg illusztrálására, vagy mifene.

Az izgalom azonban nem engedte, hogy elővegyem a gépet. Melyik harcos készít fényképeket a csata előtt? Inkább azon gondolkodik, hogy mi tegyen majd amikor egy haslövést kap? (Mint az első világháború katonái tették...) A diák minden energiát arra fókuszál, hogy mi legyen a stratégiája, ha kihúz egy olyan tételt, amiről vajmi keveset tud? A 84 darab szigorlati tétel nem azonos fajsúlyú volt: egyiik könnyebb, másiik nehezebb, illetve volt amely összefoglaló jellegű volt és volt olyan, amely csak egyetlen témát ölelt fel.

Az én stratégiám a következőből állt: bármit húzok is, én arról beszélni fogok! Nem adom vissza, és nem ijedek meg. Ha tudom a tételt, akkor semmi probléma, beszélek, mint a vízfolyás. Ha nem, akkor megnézem, hogy mi az amit mégis csak tudok belőle és azt igyekszem feltupírozni.

Az fel sem merült, hogy ne tudnék beszélni bármelyik tételről. Az összes tételt átnéztem már a tavalyi év vége után. A nyár folyamán számtalan szakirodalmat elolvastam és kijegyzeteltem. Ilyen módon szereztem meg az ismereteimet például ökológiai antropológiából. Ilyen tantárgyunk nem volt, ellenben a szigorlati tételek között négy is akadt. A 2009/10 év elején már kikölcsönöztem a legfontosabb könyveket a könyvtárból és hozzáfogtam a tételek kidolgozásához. Jó hasznát vettem az első éves jegyzeteimnek, amelyekből az alapvizsgára készültem, valamint az alapvizsga tételeimnek, hiszen anno az összes tételt kidolgoztam. Az idei órákon pedig különösen odafigyeltem a tanárok előadásaira. A szóhasználatukra, vagy hogy mi az amin lovagolnak, amit hangsúlyoznak, amit fontosnak tartanak.
Szóval, határoztam el, én beszélni fogok. Egy kettest, vagy hármast mindenképpen elérek. Ha mégis bukta lesz (haslövés), akkor még mindig lesz két hetem a még alaposabb felkészülésre a pótvizsgára.
Bementem.

Jeges végtagokkal, izzadva.
Kihúztam a két tételt.
"A" tétel: Gazdasági rendszerek(Gazdaság és társadalom, Egyéni és közösségi tulajdonviszonyok, termelés, fogyasztás, elosztás, csere örökösödési viszonyok)
"B" tétel: Az Északi-tenger vidéke
Jelest kaptam.
Ekkor megint nem jutott eszembe a fényképezés.
Csak az, hogy vége a második évnek.
Megcsináltam.

:))))

Tesztvizsgák

Négyen mentünk vizsgázni Miskolcra kocsival: kis Réka, nagy Réka, Barbi és én.
Békés verőfény és kék ég fogadott minket. Semmi nem utalt arra, hogy pár kilométerrel távolabb emberek vívják harcukat az árvízzel.
A teremben úgy harmincan lehettünk, több évfolyam tagjai vegyesen. Ennek megfelelően mindenki más és más tantárgyból írásbelizett.
Nekem a "Közép-Európa népei" tantárgy feladatlapja bizonyult a legnehezebbnek. De nem is csoda. Óriási anyag volt feladva a szomszédos országokról, történelem, és földrajz vegyesen.
Rázós volt a "Kortárs életmódtípusok" is.
A "Csángók" és a "Mai magyar roma társadalom" írásbeliket már könnyebbnek éreztem.

Amikor Pestre értünk, elhatároztuk, hogy megnézzük a könyvfesztivált a Vörösmarty téren.






A Gödörben roma fesztiválra készültek éppen.












Táncosok próbáltak az esti fellépésre.









Tradicionális "hangszerek."











Roma életmód kiállítás










Roma festők kiállítása. Érdekes, hogy a képi nyelvet írott szöveggel is kiegésziti a művész.



















És végül a könyv fesztivál. Én most voltam kint először. Sajnos könyveket nézegetni, beleolvasgatni, bámászkodni nem lehetett. Tömeg, lökdösődés, hőguta. Miután végig küzdöttem magamat a pavilonok között, teljesen kimerültem.
Talán így jött ki rajtam a vizsga utáni fáradtság?
Nem tudom.

Nagy Eső

"Az eső jó és kedves, csak hát egy kicsit nedves..." (Picilány meg az eső)

Ez volt az az idézet, ami NEM jutott eszembe a hétvégi miskolci esőzések kapcsán. Meg a "májusi eső aranyat ér!" SEM.
Sokkal inkább eszembe jutott, hogy "mitől esik ennyire?", meg az, hogy "elég lesz már!" meg "álljon már el!" és ehhez hasonló mondatok.
Azért átázva is elmentünk terepmegbeszélésre és konfliktus kezelés órára is.

Tanszéki kirándulás Erdélybe

A négynapos kirándulás minden napjáról egy képet választottam ki. Íme:









Csigaszikla a Pisoaia vízesésnél.












Székelykő látványa torockói szállásunk ablakából.











Malacmaszkos kisfiú Verespatakról.










Függőhíd az Aranyos felett.

Kemény munka

2010 április 22-25 között ismét Miskolcra utaztam. Az első napon "Társadalmi migráció és mobilitás antropológiája" c. egész napos előadást hallgattuk meg, a következő három napon mi beszéltünk, mert mindegyikére előadással kellett készülni.
Sajnos, társaim közül nagyon kevesen jöttek el. Óra után felmásztunk a tanszék melletti "hegyre". Onnan a magasból ilyen a kilátás:


















És íme, ilyen a kilátás a kollégiumi szoba asztalának magasából:

















Aki szédülős, annak bemutatom a rálátást a papucsaimra. Íme:

















Ez pedig egy elkapott, de korántsem elkapkodott kép az egyetem parkjában.