2010. december 15., szerda

Tíz éves a családom












Csodálatosan összejött minden.
Éppen Miskolcon voltam a Schlendrián család legfontosabb eseménye idején, a 10. éves családtalálkozón. Nem volt akadálya, hogy részt vegyek rajta. Kíváncsian vártam, látok-e ismerős arcokat, olyanokat, akik a gólyatáborban is ott voltak.

Óra után elköszöntem az osztálytársaimtól, és átmentem a kollégiumi szálláshelyemre, az Eperháromba. Bejelentkeztem és lepakoltam a sobában. Három üres ágy meredt rám. Az egyiket megágyaztam magamnak, aztán felhívtam Antóniát, hogy véget ért-e már a délutáni vetélkedő, hol csatlakozhatom a társasághoz.

Már a B2es bölcsész épületben vagyunk, mondta.
Tényleg ott ültek az előtérben. Amint beléptem, mindenki elhallgatott. Bepárásodott a szemüvegem. Az egyik irányból egy árnyék integetett felém és szerencsére meg is szólalt. Feismertem Norbit, a firmámat. Rögtön bemutatott néhány régi családtagnak, akikből eleinte csak kedves mosolyukat tudtam kivenni. Ági, aki már végzett, angolt és magyart tanult az egyetemen, Norbi firmája valamikor. Ági barátja gépész hallgató, jelenleg is tanul. Tamás és Kira , mindketten bocskaiban voltak, régi családtagok. A szertartásos bemutatkozásaimat ("Balek, mutatkozzon be!") sután elügyetlenkedtem: összekevertem a vulgo és az alias neveimet. Egyrészt elszoktam az ilyen jellegű bemutatkozástól, másrészt úgy véltem, a balek korból automatikusan átléptem a firmaságba. Sajnos nem. Azt valamiképpen engedélyezi egyszer az én firmám, ha jó kedvűen ébred egy rózsás hajnalon.
Hja, nem könnyű a bALEK élete! Viszont állítolag erősebbé teszik őt a szivatások. Meg a pálinka.
Úgy legyen!




Nincsenek megjegyzések: