A Békés-megyei B...............s községben történt az eset.
A 67 éves férfi láztalan volt, de köhögött és fájdalmat érzett a mellkasában, légcsövekben, homlokában és az arcüregeiben. Nem volt még tüdőgyulladása, mégis arra gyanakodott, hogy talán az lehet neki. 2017 február elején felkereste háziorvosát. Elmondta panaszát, majd hozzátette, a cukorbetegeségéhez szükséges gyógyszereit is szeretné felíratni.
Az orvos egyszer csak ránézett és megkérdezte:
- Maga telefonálgat itt össze-vissza?
- Én, össze-vissza telefonálgatok? Nem értem!
- Karácsony után volt! Akkor telefonálgatott!
- Ja, tudom már! Arra gondol, amikor problémám volt és beszélni szerettem volna Önnel, vagy az asszisztenssel, de nem volt senki a rendelőben a rendelési időben és kiírva sem volt, hogy nincs rendelés?
- Igen, arra. És maga nem átallotta felhívni a falu másik háziorvosát is a problémájával!
- Gondoltam, hogy az orvosok telefonszáma azért van kiírva a rendelőben, hogy el lehessen érni őket. Maga is tudja, Doktor úr, hogy szemműtét előtt álltam és azt hittem, egy papír a rendelőben maradt és anélkül nem fognak megműteni.
Az orvos ekkor már ordított.
- Semmilyen papírja nem maradt itt! Ne telefonálgasson! Nekem ilyen telefonálgatós beteg nem kell! Nővér! állítsa ki a törzskartonját és adja oda neki! Keressen másik háziorvost!
A nővér villámgyorsan kinyomtatta a törzskartont.
A beteg ekkor kérte, hogy legalább a gyógyszereit legyen szíves a doktor úr felírni.
Némi vita volt ekörül. A beteg szólt, hogy még nincs minden gyógyszere felírva.
Végre minden receptet kinyomtattak.
A beteg a törzskartonjával, a cukorbetegségéhez szükséges receptjeivel együtt köhécselve távozott.
Tüdőgyulladását egy másik orvos diagnosztizálta, majd ellátta a szükséges gyógyszerekkel.
+++
Akkora csalódás nekem ez a sztori, mert én a háziorvosokat példakép embereknek tartottam. Egyrészt kitartással és kimagasló szellemi képességekkel rendelkeznek, hiszen másként nem végezhették volna el azt a nehéz egyetemet. Embertársaik között fároszok ők , segítőkészségükkel, türelmükkel, rendkívüli empátiás képességükkel messze kimagaslanak. Lehet, hogy szerencsés vagyok, de én csak aranyemberekkel, arany orvosokkal és doktornőkkel találkoztam az eddigi életem során.
+++
A fent leírt esetről egy filmbéli jelenet jutott az eszembe. Nemrégiben vetítették a tévében a "Fuss fiú!" című német-francia-lengyel háborús filmdrámát. Megrázóbbnál megrázóbb jeleneteken át követtük egy nyolcéves zsidó kisfiú küzdelmét a túlélésért. A sok szenvedés mellé egy szörnyű baleset is sújtja, elroncsolódott a egyik keze. Rohannak vele a kórházba, ahogy csak bírnak. Az orvos megvizsgálja a fájdalomtól eszméletlen gyermeket, majd odaveti: Zsidót nem operálok!
A beteget kitolták a folyosóra és magára hagyták. Másnap a konzíliumot vezető főorvos fedezte fel az elüszkösödött kezű, seblázban haldokló gyereket. "Tegnap még a kezét is megmenthettük volna, ma az éltéért harcolunk", mondja, és a műtőbe viteti. A fiú karját amputálni kellett, de életben maradt.
+++
Csalódás, ha egy orvos nem jó ember. Úgy látszik van olyan háziorvos, aki válogathat a betegek között. Megteheti. Kevés az orvos és sok a beteg ma Magyarországon.
Azóta a végstádiumos rákos betegektől pénzt kérő és a barátnőjét lúggal leöntő orvos története is sokkolta a magyarokat.
Magyarország leépülőben van.
Azóta a végstádiumos rákos betegektől pénzt kérő és a barátnőjét lúggal leöntő orvos története is sokkolta a magyarokat.
Magyarország leépülőben van.
+++
