Krasznahorkai László: Az ellenállás melankóliája

Magvető Kiadó, Budapest, 1989

Pompás írásmű, nem is mondok egyebet róla, inkább ide jegyzetelek néhány emlékezetes részt a regényből.


102.o. ... szüntelenül végrehajtja, ami ráosztatott - akár egy hulló esőcsepp, ha felhőjét elereszti.

129.o. Én ... szédülök és ... unatkozom, mint mindenki más, akinek sikerült megszabadulnia attól a téveszmétől, hogy a fölépülésnek és a lerombolásnak ebben a gyötrelmes körforgásában  egy határozott terv volna sejthető ...

144.o. Temperálás - hangszerhangolási probléma. Werckmeister  csupán az oktávok pontos távolságát megőrizve a tizenkét félhang univerzumát tizenkét egyenlő részre osztotta fel, és ez "épp a velejénél hamis".

178.o. Kénytelen volt mindent a másik szemével nézni, kénytelen volt folyton követni Eszter úr tekintetét és látni egyre tehetetlenebbül, hogy az, bármerre pillant, nem az ő felszabadító meggyőződésének, hanem rendre saját komor ítéleteinek bizonyítékaira lel.

232.o.  "Visszavonom a gondolkodást ... a magam részéről, mint halálos balgaságot az összes szabad és világos gondolatot visszavonom, megtagadom az ész további használatát, s ettől a pillanattól fogva  csak az erről való lemondás kifejezhetetlen örömére szorítkozom." csak erre, ismételte meg Eszter...

349.o. ...amint belekóstolt a "szomorú sorsra jutott Pflaumnénak" ebbe a rafinált készítményébe, a rumba áztatott gyümölcs "enyhén húzós fanyarával" együtt - egy szinte özönvíz előtti esti látogatást idézvén benne föl - rögtön szétfutott szájában a győzelem íze is, a diadalé, amelynek mind ez ideig csak rövid tudomásulvételére szorítkozhatott, ma viszont végre át is adhatta magát neki, hisz itt áll előtte, helyezkedett el kényelmesen hatalmas íróasztala mögött, egy egész délelőtt, midőn más dolga sincs, mint kiskanalával az üveg fölé hajolva, hogy el ne csöppenjen a leve, egyet-egyet kiemelni s elropogtatni a meggyből és elmerülve a megszerzett hatalom zavartalan élvezetében, föleleveníteni a hozzávezető út döntő állomásait.

Közel az emberekhez

Egy bódé-romot talán elbontanak....

Az Óbuda újságban megjelent egy e-mail cím, kozelazemberekhez@obuda.hu, melyen  zavaró, kellemetlen, elhanyagolt, Óbudához méltatlan helyek bejelenthetők. Régóta bántotta a szememet a Bécsi út-Fehéregyházi út sarkán, a buszmegállóban álló lepusztult állapotú bódé, melyben felgyűlt a szemét és illegális illemhelyként is használták. A bódé állapota az ún. "broken Windows-hatás" következtében  az egész útszakaszra kihatott: a primitív kocsmabódéra és a dohányboltra, valamint a BKK buszmegállójára. Az otthagyott kávéspoharak és "kétdekás" üvegek, a sarkokban vizeletfoltok, a kiürítetlen szemetesekben kutakodó hajléktalanok mindennapos látványt nyújtottak. Az egész járda ragadt a mocsoktól.

Júliusban írtam erre az e-mail címre.

Nem történt változás.

Illetve mégis, és ezen nagyon meglepődtem.

Egy végzést kaptam. A Polgármesteri Hivatal Elsőfokú Építési Hatósága arról értesített, hogy a Minerva Térinformatikai Rendszer segítségével kiderítették, a bódé-rom a Fővárosi Önkormányzat tulajdona. Ezért aztán az építésrendészeti ügyet átteszik a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező Budapest Főváros Kormányhivatala I. kerületi Hivatala Építésügyi és Örökségvédelmi Osztály, Építésfelügyeleti Osztály részére. Ügyszám, jegyző stb.

Kíváncsian várom a fejleményeket.

Vasárnap délután

Lazítok és közben Ruzsa Magdi dalait hallgatom. Micsoda hang! Szeretem, jó őt hallgatni.
( Április, Még azt mondják, Most élsz, Lassan kocsis ) Megborzongat néha.

Péterfy Borit is szeretem. A Dunántúli sláger címmel énekelt  Tom Waits: Yesterday is here dalát több előadótól is meghallgatom.

Jön Kispál, Quimby, majd Boros Misi és az Omega.

Csodás, hogy ezt megengedhetem magamnak!

Egészségemre!

Borbély Szilárd: Nincstelenek

Részletek a regény olaszországi fogadtatásáról szóló tudósításból.
Kismartoni Katalin fordítása és válogatása
(Élet és Irodalom, 2016.október, XV.évfolyam, 43.szám.)


"A regény a 60-as évek elején, a 70-es évek végén játszódik, visszavisz minket a magyarországi államosítás első szakaszába (1948-1953), a kolhozmodell, az emberi és szakmai identitástól való megfosztás időszakába, ami fölött még ott vergődik a Horthy-korszak szelleme."

"Borbély Szilárd: Nincstelenek című regénye elolvasása bátorságot és lelkierőt igényel. Nyomorúsággal teli könyv, amely nem is próbál vigaszt nyújtani az olvasónak."

"Közvetlen, egyszerű nyelvezettel írja le, sosem kendőz, nem kerüli a kegyetlenséget."

 "Puritán, csontig lekopaszított stílus."

"A Nincstelenek szövege nagyon átéltnek tűnik, de tele van klisékkel"

"Egy olyan falu ez, ahol a nyomorultak kegyetlenkednek a még nyomorultabbakkal, a cigányokkal, a Soát túlélt kereskedővel, féleszűekkel."

"Egy gyűlöletben élő és megnyomorított nép eposza."

--------------------------------------------------------------------

Nehéz regény, megterheli az olvasót. Én főleg a cselekményt, a történetet hiányoltam. Mintha lenne egy berendezett színpad, melyen a szereplők nem kezdenek el játszani, csak álldogálnak az egyik oldalon és arról beszélgetnek, hogy át kellene menni a másik oldalra. Aztán átmennek. Posztmodern regény.
Nagyon sajnálom, hogy a szerző nem élte túl könyvét, nem érte meg a sikert.

Vizi cirkusz

A Fővárosi Nagycirkusz három különböző előadását láttam unokáimmal, legutóbb az Atlantisz gyermekeit.

Halak, fókák és delfinek nincsenek, bár a műsorfüzet címlapján vannak.  Ellenben van hidraulika, és 27 C fokon tartott víz a medencében. És van 700 fúvóka, melyek között halaknak és fókáknak nincs hely.  De talán jobb is. A vándor mutatványosok utódai ezúttal egy - a parkokban mostanában divatos - zenélő szökőkutak mintájára megépített porondon mutatják be művészetüket.
A manézs nem poros immár, a vízpára jót tesz a nagy tömeget befogadó építmény levegőjének.

 A sziporkázó fényjáték, a lézer villogás, a mértani fényalakzatok változatos özöne először riasztóan hat, de lassan hozzá lehet szokni.

Nem megszokható a brutális hangerő, mely sem gyereknek, sem felnőttnek nem való. Már a hangosbemondó megszólalásakor ijedten rezzent össze a kisebbik unokám, a zene megszólalásakor pedig behúzta a fejét a nyaka közé. Persze nincs menekvés a szemre és fülre mért támadás elől. Ezért jöttünk, nem igaz?

Villámgyors átöltöző szám, kínai rúd, fejünk felett röpködő óriás papagájok,  illuzionista produkciók váltogatták egymást, a számokat egy bohóclány narrációja kötötte össze.

Bár tetszéssel figyelte a kutyusok produkcióját (Lilia Maximenko), a balettel kombinált légtornász számok nem kötötték le és a hétéves unokám a szünetben azt mondta, menjünk haza nagyi, de persze nem mentünk. Meg is érte maradni, mert a sokkal rövidebb második részben volt egy kis bohóc szám szerűség (Kristóf Krisztián zsonglőr), 18 méter magas vízsugárban pörgő légtornászlány és a magasdrót szám (Peskov Vasily), mely odaszögezte a tekintetünket és kiérdemelte a vastapsot.

Kifelé jövet boldogan merültünk vissza megszokott ingerkörnyezetünkbe, a tömegbe, a poros melegbe, a fáradt gyerek nyafogásba. Agyunkból lassan elszivárgott egy különleges világ képe, ahogy szánkból a cukros nyalóka íze. A forró aszfalton tikkadtan, de elégedetten vonultunk a délibábos Hermina úti messzeségben leparkolt autónk felé. Egy feladat elvégezve: a Kitünő tanuló ingyenes cirkuszbelépőt felhasználtuk.