Egy ebmentő sirámai

A nyaralás alatt zavartalanul csodálhattam a természet
szépségeit ...




















... és furcsaságait.

Egy reggeli kocogás alkalmával a Kutya hozzám futott. Futott mellettem. Mellettem futva rám nézett. Rám nézett, a füle lengett, én megsimogattam. Megsimogattam a fényes szőrt a fején. A szőrén keresztül áramlott valami melegség a kezembe. Megsajnáltam, na!
"Szegény Kutya, hol a gazdád? Elvesztél?"
Hazavittem.
"Nézd, ez a kutyus nemrég veszett el, biztosan keresik már, sír utána egy szöszi kislány, hamarosan megtaláljuk a gazdáját!"
"Ez az eb már régóta kóborol az utakon. Tedd ki a szűrét minél előbb!"
"Nem, nem teszem ki! Máris betelefonálok a helyi rádióba, hogy megtaláltuk!"





Betelefonáltam. Megetettem. Bolhákat irtottam. Hirdetéseket ragasztottam. Állatorvoshoz vittem.Hirdettem az interneten. Kutyatápot vásároltam. Reggel-este sétáltattam. Olyan szép kutyus! Biztos voltam benne, hogy a gazdája pár napon belül előkerül.




















Kutya ezalatt átvette az uralmat a kertben: három gyíkot megölt, egynek letörte a farkát, a többi elmenekült. Megdögönyözte a sün fiakat a mogyoróbokor alatt. Az öreg sün az utolsó pillanatban még átpréselte magát a kerítésdróton és a szomszéd kertjébe emigrált.
Felhívtam az elveszett kutyákat nyilvántartó fórumokat. Fűnek-fának, szomszédoknak kínálgattam. "Mikor jelentkezik már a gazdája?" gondoltam gondterhelten.
Este felé Kutya rávetette magát a kis kerti rozsdafarkúra, sokkal fürgébben, mint egy macska. Bekapta és lenyelte.
"Most már elég! Az ebnek holnap mennie kell!"
"Sajnálom, Kutya, menned kell!"
A telepen leoldottam a nyakáról a fürdőköpenyem övét. A telepvezető ránézett.
"Dió, Dió! Már megint itt vagy? Hát már megint megszöktél? Kétszer vittem vissza ezt a kutyát a gazdájának! De már nem kell neki, mert folyton elcsavarog!"
Kutya behúzta a farkát és búsan forgatta a szemeit. "Ez a problémám, senkinek sem kellek! Neked sem kellettem!"
A gazdája helyett én éreztem rémesen magamat.

E-vers
Remek tettem, ebet mentettem.
Befektettem, de nem nyertem.
Keseregtem, szenvedeztem,
menthetetlen ebhelyzetben.

Magángyűjtemény/Privat Exhibition

A szakmai gyakorlat utolsó színhelye ismét egy múzeum, Miskolc, Győri kapu 57. ( www.lezerpont.hu )















A képen balra áll Barna György, aki 35 éve gyűjt régiséget. Olyannyira felszaporodott a tárgyak mennyisége, hogy gondban volt, hová is tegye őket. Aggasztotta a gyűjteménye sorsa is, no meg szerette volna megmutatni az embereknek. Végül megtalálta a megoldást. A vállalkozásába integrálta az értékes gyűjteményt. A munkahelyén létrehozott egy 700 m2-es kiállító teret, vitrinekkel rendezte be és végre ország világ elé tárhatta féltett kincseit.

Az első gyűjtemény irodagép történelem. Adler írógép 1923, Corona tipusú úti írógép 1913, és Remington írógép 1918-ból, "ősrégi" összeadógépek és Morse távíró 1910-ből.















A díszes kasszagép státuszszimbólum volt valamikor.
















Tárgyak a Rákosi korszakból. Motorok, díszoklevelek, tankönyvek és gyermekjátékok, gyufacímke és szalvétagyűjtemény. Régi Ludas Matyi vicclapok, a Lenin összes és alumínium kukta. Régi rádiók és plakátok. Úttörő egyenruha és Terv cigaretta. Közben régi slágerek szólnak a hangszóróból: a "Pancsoló kislány", az "A mi utcánk óh be szép" és a "Baracknyílás idején".







Az egykori magyar édesipar temékei






Régi forint címletek.












A mellékelt képen egy angyalföldi órásműhely komplett berendezése látható 1950-ből. Ezen kívül van még egy fodrászműhely, egy suszterműhely, egy szatócsüzlet és egy kovácsműhely is teljes berendezéssel, valamint egy mezőkövesdi szabóműhely összes szerszámaival egyetemben. A losonci Gyifkó szíjgyártó dinasztia műhelye is felépült az eltűnő kismesterségek kiállításon.














Régi optikai eszközöket is bemutat a kiállítás, 200 év fényes rézmikroszkópjai csillognak a polcokon, egy zsebmikroszkóp 1798-ból, egy laterna magica 1860-ból, dagerrotípia 1854-ből, ferrotípia 1860-ból és sztereo fényképek, melyek 1910-ben készültek.





Erdélyi bányákból származó üregi ásványok, melyek a föld méhében fejlődnek szemnek láthatatlanul, három dimenzióban.
















Végül pedig, ha eddig nem káprázott volna el a szemünk a tengernyi érdekesség láttán, a legnagyobb attrakciót is megláthattuk. A Kárpát-medence területén egykor létezett kétezernél is több népviseletből 116 helyről származó 340 db teljes öltözéket!





Kéméndi miniszoknya.

Nekem nagyon tetszett ez az elegáns bihari viselet. Eszembe jutott, hogy a gyűjtő férfi, ám ez a pazar népviselet- gyűjtemény egy női kezet sejtet a háttérben.
Mindazonáltal mély tiszteletettel adózom a kiállítás, e páratlan alkotás létrehozójának.
Régebben az ALKOTÁS szót kizárólag fennkölt értelemben használtuk. Ihlet, emelkedettség kellett hozzá, és az alkotás valami tökéleteset hozott létre. Egy csodás festményt, költeményt. Később már mesterremeket, vagy egy szépen kifestett kazettás menyezetet is alkotásnak neveztek. Manapság aki létrehoz egy munkahelyet, egy közösséget, egy kiállítást szerintem legalább annyira ALKOTÓ, mint a régi nagy mesterek.

A falvédő élt, él és élni fog!

A szakmai gyakorlat következő előadását egy fiatal múzeumpedagógus hölgy tartotta nekünk a Nagy Kunszt Kortárs Képzőművészeti Tanulmányi Múzeumban (Miskolc, Hunyadi út 12.) Legutóbbi programjuk témája a találkozás volt. Konkrét találkozások kortárs képzőművészek alkotásaival, képletes találkozások valós és kitalált személyekkel, történelmileg-földrajzilag nem egymáshoz rendelt világok találkozása a globális kultúrában. Ebből a kiállításból engem a falvédők témája fogott meg.

A szarvas, a róka és a majmok

Elkiabáltam azt a vakáció dolgot!
A szakmai gyakorlatunk miatt még egyszer leutaztunk Miskolcra. A Miskolci Galériában és a Polgármesteri Hivatalban hallgattunk előadást. A városban a barátaim, Laci és Barbi fényképeztek, az ő képeik közül válogattam ki néhány "állati" jót!

Gimnazisták (is) voltunk

Ritkán járok egykori iskolám környékén. Ám ha mégis, mint most, a negyvenedik érettségi találkozó alkalmával, egy hócsata jut az eszembe. Véget ért a tanítás, kiszaladtunk az épületből és felfedeztük a frissen esett havat. Szabadság és friss hó! A legforróbb nyárban is ez jut az eszembe. Másoknak más. A kapu előtt gyülekezünk, örülünk egymásnak. Nevetünk és betódulunk az udvarra.

(Sajna, a fényképezőgépemben azonnal lemerült az elem. Így hát a beszámolómhoz kölcsön-képeket használok.)




Hogy is volt? Hol volt a tornaterem? Hol volt a tanműhely? Nahát, az a gingko még mindig ott nő az udvar sarkában! Gyerünk, fel az egykori osztályterembe!



Micsoda egy fegyelmezetlen osztály! Senki nem figyel a "tanár úr" szavára.






Végre kezdődhet a névsorolvasás. Osztályterem, krétaporszag, emlékek.




Mire emlékeztek rólam? Milyen voltam? Miket csináltam? A társak emlékeiben, a régi fényképeken jólesik elmélázni...












Házigazdánk elkényeztet minket kedvességgel és mindennel, 'mi szem szájnak ingere.'




A gyertafényes nosztalgiázás az éjszakába nyúlik.