Amikor elküldtem a szakgolgozatot a megadott e-mail címre, nem éreztem a megkönnyebbülést.
Viszont zenét akarózott hallgatnom. Mintha vitaminhiányom lett volna, és sürgősen ennem, vagy innom kellene valami speciális dolgot, aminek megfelelő ásványianyag tartalma van.
A szervezet elárulja, mi hiányzik. Úgy látszik, a zene-vitamin hiányzott. Koncentráció, írás, gondolkodás egész nap és napokon keresztül, sokat kivett belőlem.
Most már tényleg vége, pár centiméterre a célszalag.
2011. április 8., péntek
2011. március 30., szerda
Kenyér, zsír, hagyma
A névre szóló, fedeles korsók a gazdáikat várják.
Amikor megérkeztem, javában folytak az előkészületek. Egy zsíros kenyeret kenő gépész fiúnak segítettem. Odahordtam neki az előre felszeletelt vekniket, majd az asztalokon gúlába halmoztam a libazsíros finomságot.
A zsír folyékonyra olvadt, nem volt ikrás, mint legutóbb. A frissen sült kenyérveknik összelapultak a szatyorban, ezért a kenyérszeletek, hosszúkásra, keskenyre váltak. A hagyma is másképpen nézett ki. Vastagabb csíkokra szeletelték, mint legutóbb,ropogósabb maradt, az íze kevésbé volt ecetes, inkább sós. A diákság vígan falatozta, fogyni éppúgy fogyott, mint máskor.
A Schlendrián szakestélyen ezúttal a résztvevők felét vendégek tették ki.
A szomszédban a Szalamandrák szakestélye zajlott, áthallatszott éneklésük. Norbi, alias: Semi Hagar be is jelentette, hogy ma este megosztja szívét a két szakestély között, ezért legyen kitéve neki mindig egy pohár vörösboros kóla az elnöki asztal sarkára, hogy ide-oda futtában kiszáradt ajkait megnedvesíthesse.
Egy fiú bocskaiját firmája avatta fel.
"Ez legyen az első és utolsó folt, ami esik rajta!" A súlyos szavakat sörrel való könnyed megöntözés követte.
A szünetben Ágival és Emesével beszélgettem, mi történt velük a gólyatábori megismerkedésünk óta eltelt három év alatt.
Minden ugyanolyan volt tehát és mégis más. Minden szakestély eltér valmiben az előzőtől.
Másmilyen a hagyma, máshogy néz ki a kenyér, máshogy fest a korsó, most több a vendég, máskor kevesebb.
A hangulat ugyanolyan. Ugyanolyan a gyertyafény is, meg az a titokzatos erő, mely a nótákból árad és láncnál erősebben összeköt.
Amikor megérkeztem, javában folytak az előkészületek. Egy zsíros kenyeret kenő gépész fiúnak segítettem. Odahordtam neki az előre felszeletelt vekniket, majd az asztalokon gúlába halmoztam a libazsíros finomságot.
A zsír folyékonyra olvadt, nem volt ikrás, mint legutóbb. A frissen sült kenyérveknik összelapultak a szatyorban, ezért a kenyérszeletek, hosszúkásra, keskenyre váltak. A hagyma is másképpen nézett ki. Vastagabb csíkokra szeletelték, mint legutóbb,ropogósabb maradt, az íze kevésbé volt ecetes, inkább sós. A diákság vígan falatozta, fogyni éppúgy fogyott, mint máskor.
A Schlendrián szakestélyen ezúttal a résztvevők felét vendégek tették ki.
A szomszédban a Szalamandrák szakestélye zajlott, áthallatszott éneklésük. Norbi, alias: Semi Hagar be is jelentette, hogy ma este megosztja szívét a két szakestély között, ezért legyen kitéve neki mindig egy pohár vörösboros kóla az elnöki asztal sarkára, hogy ide-oda futtában kiszáradt ajkait megnedvesíthesse.
Egy fiú bocskaiját firmája avatta fel.
"Ez legyen az első és utolsó folt, ami esik rajta!" A súlyos szavakat sörrel való könnyed megöntözés követte.
A szünetben Ágival és Emesével beszélgettem, mi történt velük a gólyatábori megismerkedésünk óta eltelt három év alatt.
Minden ugyanolyan volt tehát és mégis más. Minden szakestély eltér valmiben az előzőtől.
Másmilyen a hagyma, máshogy néz ki a kenyér, máshogy fest a korsó, most több a vendég, máskor kevesebb.
A hangulat ugyanolyan. Ugyanolyan a gyertyafény is, meg az a titokzatos erő, mely a nótákból árad és láncnál erősebben összeköt.
2011. március 29., kedd
Jogász ikrek
::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::
Az ikrek mindketten 24 évesek, vékony termetűek, hosszú barna hajúak, barna szeműek. Mari debreceni, Nóri nyíregyázi. Szeretnek süteményeket sütni, imádják az édességet. Nagyon szorgalmas lányok, görcsösen küzdenek az előremenetelért. Mindketten színjeles tanulók. Vizsgaidőszakban állandó rettegés az életük, sem enni, sem aludni nem tudnak. Muszáj küzdeni, mondják, 500 fővel indult az évfolyamuk, de már csak 50-en vannak. Évekre előre meg van tervezve az életük. Ha végeznek, mindketten a rendőrségen, vagy bíróságon szeretnének dolgozni.
Nóri 3 évig tanult jogot Debrecenben, de egy tárgyból mindig elbukott. Ha azon a tanárnőn múlik,még mindig az elsőt járja, mondja. Barátja nincs, nem engedheti meg magának. Nem ér rá szerelmesnek lenni, az rengeteg időt elvesz, tanulni kell. Tucatnyi rémtörténetet sorol, valamennyi balul végződött vizsgákról szól.
Marinak a második diplomája lesz, ha jövőre végez a jogon. Neki van barátja, egy nála idősebb fizikus. Mari szerint számára ő az "igazi". A fiú hamarosan Amerikába utazik egy évre, doktori gyakorlatra, de Mari nem megy vele, semmi esetre sem szakítja meg emiatt jogi tanulmányait. A tanítás reggel nyolckor kezdődik. Mari pontos, nem kockáztatja meg, hogy elkésik. Nem éri meg, mondja. A tanár megjegyzi és a vizsgán majd kiszúr vele. Három éve, mióta a Miskoci Egyetemre jár, nagy gondja, hogy nem tud internetezni. Az egyetemi aulában lévő gépen hol van internet, hol nincs. Elkerekedik a szeme, amikor elmondom neki, hogy az egyetemi könyvtárban, több tucat gép van, és kedvére internetezhet.
A lányok a koleszban voltak lakótársaim, egyik nap Mari, másik nap Nóri. A kinézetük, a viselkedésük, a gondolkodásuk teljesen egyforma.
Ők nem tudtak róla, hogy ikrek, ezt én fedeztem fel.
::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::
Két kép a koleszból.
Nóri 3 évig tanult jogot Debrecenben, de egy tárgyból mindig elbukott. Ha azon a tanárnőn múlik,még mindig az elsőt járja, mondja. Barátja nincs, nem engedheti meg magának. Nem ér rá szerelmesnek lenni, az rengeteg időt elvesz, tanulni kell. Tucatnyi rémtörténetet sorol, valamennyi balul végződött vizsgákról szól.
Marinak a második diplomája lesz, ha jövőre végez a jogon. Neki van barátja, egy nála idősebb fizikus. Mari szerint számára ő az "igazi". A fiú hamarosan Amerikába utazik egy évre, doktori gyakorlatra, de Mari nem megy vele, semmi esetre sem szakítja meg emiatt jogi tanulmányait. A tanítás reggel nyolckor kezdődik. Mari pontos, nem kockáztatja meg, hogy elkésik. Nem éri meg, mondja. A tanár megjegyzi és a vizsgán majd kiszúr vele. Három éve, mióta a Miskoci Egyetemre jár, nagy gondja, hogy nem tud internetezni. Az egyetemi aulában lévő gépen hol van internet, hol nincs. Elkerekedik a szeme, amikor elmondom neki, hogy az egyetemi könyvtárban, több tucat gép van, és kedvére internetezhet.
A lányok a koleszban voltak lakótársaim, egyik nap Mari, másik nap Nóri. A kinézetük, a viselkedésük, a gondolkodásuk teljesen egyforma.
Ők nem tudtak róla, hogy ikrek, ezt én fedeztem fel.
::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::
Két kép a koleszból.
2011. március 21., hétfő
Újra tavasz
Ez a szép fatörzs az egyetemváros parkjában nem mutatja a tavasz jeleit.
Pedig belül áramlanak, tódulnak nedvek a levelek felé.
A beszámolókról beszélgetünk, Térségfejlesztés és Geertz interpretatív antropológiája.
A szakdolgozat is állandó beszédtéma, ki adja le áprilisban és ki ősszel.
Hamarosan elválnak útjaink.
Odébbgörget minket az idő, mint egy patak kavicsait.
2011. február 21., hétfő
Ági, a szerencsés
Befordultunk a célegyenesbe, az egyetemen elkezdtük a hatodik szemesztert. Heten maradtunk a huszonhétből. Kreditszámolgatás, tervek, hogyan tovább, mesterképzés, gondterhelt arcok, fejvakarás. Bele kell húzni, ez a lényeg.
De most nem a tanulásról, másról akarok írni.
Szombaton az óra után sötétben, esőben bandukoltam a kolesz felé, amikor a járdán előttem egy sálat vettem észre a földön. Jobbára fél pár kesztyűket szoktam találni telente, az idei tél úgy tűnik, sálas. Előző esti magányom jutott eszembe a kollégiumi szálláson. Felveszem, gondoltam, legalább lesz mit csinálnom. Kimosom és másnap visszahozom ugyanerre a helyre.
Úgy is lett.
Kimostam a sálat, és azon tűnődtem, ki veszíthette el? Földszínű sál volt, zöldesbarna, puha, laza fonalból kötött, hosszú rojtokkal a két végén. Egy fiú? Egy lány? Egy kóbor lélek? Kedvenc sál lehet, gondoltam.
A sál meg is száradt reggelre.
Vasárnap volt. Tíz órára mentem előadásra a Gyermekvárosba. A sálat felkötöttem a vaskorlátra az út mellett. Részemről a történet véget ért.
Tévedtem.
Óra után ugyanazon az úton, ahol a sálat találtam és hagytam, a buszmegálló felé igyekeztem. Előttem két társam, egy fiú és egy lány haladt, akik velem együtt részt vettek az órán és akiket látásból ismertem. Hirtelen a lány megtorpant, meglepve felkiáltott és levette a sálat a korlátról.
A buszmegállóban beszédbe elegyedtünk. Hihetetlen!-mesélte Ági, a kedvenc sálam meglett!
Mit tegyek, gondoltam, legyek láthatatlan jótevő, titkos szerencse angyal, vagy meséljem el, hogy talált sálakat mosok unalmamban este a kollégiumi szálláson? A láthatatlan szerencse angyal szerepét választottam. Megelégedtem azzal, hogy teljesült a kívánságom: megtudtam, ki a tulajdonos és hogy valóban örült és valóban a kedvenc sálja volt.
A pályaudvaron óriási tömeg fogadott. Hát persze, vasárnap van! A pesti intercity tömve lesz, talán még helyjegyet sem kapunk.
Hárman három külön sorba álltunk a pénztárnál. A jegyeladó asszonyság közölte velem, hogy a helyjegy elfogyott. Átmentem Ágihoz, aki még nem került sorra. Ha kell, első osztályra is vesz jegyet, mondta elszántan, muszáj, hogy elutazzon ezzel az intercityvel. Közben a fiú is odajött hozzánk, ő sem kapott helyjegyet. Ekkor ért Ági az ablakhoz.
Egy darab helyjegyet tudok adni, mondta neki a pénztárosnő.
Ági megvette azt az egy helyjegyet. A fiú is felszállt vele az intercityre, nem bánva, hogy állni fog és hogy valószinűleg bírságot kell fizetnie.
Én a gyorsvonatra szálltam fel, ami öt perccel később indult ugyan, de kb egy órával később ért Pestre. Volt ülőhelyem, olvasgattam, morfondíroztam.
Megtalálta volna a sálját Ági a közreműködésem nélkül?
Ha nem vettem volna fel a sálat, én kaptam volna azt az egy helyjegyet?
De most nem a tanulásról, másról akarok írni.
Szombaton az óra után sötétben, esőben bandukoltam a kolesz felé, amikor a járdán előttem egy sálat vettem észre a földön. Jobbára fél pár kesztyűket szoktam találni telente, az idei tél úgy tűnik, sálas. Előző esti magányom jutott eszembe a kollégiumi szálláson. Felveszem, gondoltam, legalább lesz mit csinálnom. Kimosom és másnap visszahozom ugyanerre a helyre.
Úgy is lett.
Kimostam a sálat, és azon tűnődtem, ki veszíthette el? Földszínű sál volt, zöldesbarna, puha, laza fonalból kötött, hosszú rojtokkal a két végén. Egy fiú? Egy lány? Egy kóbor lélek? Kedvenc sál lehet, gondoltam.
A sál meg is száradt reggelre.
Vasárnap volt. Tíz órára mentem előadásra a Gyermekvárosba. A sálat felkötöttem a vaskorlátra az út mellett. Részemről a történet véget ért.
Tévedtem.
Óra után ugyanazon az úton, ahol a sálat találtam és hagytam, a buszmegálló felé igyekeztem. Előttem két társam, egy fiú és egy lány haladt, akik velem együtt részt vettek az órán és akiket látásból ismertem. Hirtelen a lány megtorpant, meglepve felkiáltott és levette a sálat a korlátról.
A buszmegállóban beszédbe elegyedtünk. Hihetetlen!-mesélte Ági, a kedvenc sálam meglett!
Mit tegyek, gondoltam, legyek láthatatlan jótevő, titkos szerencse angyal, vagy meséljem el, hogy talált sálakat mosok unalmamban este a kollégiumi szálláson? A láthatatlan szerencse angyal szerepét választottam. Megelégedtem azzal, hogy teljesült a kívánságom: megtudtam, ki a tulajdonos és hogy valóban örült és valóban a kedvenc sálja volt.
A pályaudvaron óriási tömeg fogadott. Hát persze, vasárnap van! A pesti intercity tömve lesz, talán még helyjegyet sem kapunk.
Hárman három külön sorba álltunk a pénztárnál. A jegyeladó asszonyság közölte velem, hogy a helyjegy elfogyott. Átmentem Ágihoz, aki még nem került sorra. Ha kell, első osztályra is vesz jegyet, mondta elszántan, muszáj, hogy elutazzon ezzel az intercityvel. Közben a fiú is odajött hozzánk, ő sem kapott helyjegyet. Ekkor ért Ági az ablakhoz.
Egy darab helyjegyet tudok adni, mondta neki a pénztárosnő.
Ági megvette azt az egy helyjegyet. A fiú is felszállt vele az intercityre, nem bánva, hogy állni fog és hogy valószinűleg bírságot kell fizetnie.
Én a gyorsvonatra szálltam fel, ami öt perccel később indult ugyan, de kb egy órával később ért Pestre. Volt ülőhelyem, olvasgattam, morfondíroztam.
Megtalálta volna a sálját Ági a közreműködésem nélkül?
Ha nem vettem volna fel a sálat, én kaptam volna azt az egy helyjegyet?
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)