Jogász ikrek

::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::

Az ikrek mindketten 24 évesek, vékony termetűek, hosszú barna hajúak, barna szeműek. Mari debreceni, Nóri nyíregyázi. Szeretnek süteményeket sütni, imádják az édességet. Nagyon szorgalmas lányok, görcsösen küzdenek az előremenetelért. Mindketten színjeles tanulók. Vizsgaidőszakban állandó rettegés az életük, sem enni, sem aludni nem tudnak. Muszáj küzdeni, mondják, 500 fővel indult az évfolyamuk, de már csak 50-en vannak. Évekre előre meg van tervezve az életük. Ha végeznek, mindketten a rendőrségen, vagy bíróságon szeretnének dolgozni.

Nóri 3 évig tanult jogot Debrecenben, de egy tárgyból mindig elbukott. Ha azon a tanárnőn múlik,még mindig az elsőt járja, mondja. Barátja nincs, nem engedheti meg magának. Nem ér rá szerelmesnek lenni, az rengeteg időt elvesz, tanulni kell. Tucatnyi rémtörténetet sorol, valamennyi balul végződött vizsgákról szól.

Marinak a második diplomája lesz, ha jövőre végez a jogon. Neki van barátja, egy nála idősebb fizikus. Mari szerint számára ő az "igazi". A fiú hamarosan Amerikába utazik egy évre, doktori gyakorlatra, de Mari nem megy vele, semmi esetre sem szakítja meg emiatt jogi tanulmányait. A tanítás reggel nyolckor kezdődik. Mari pontos, nem kockáztatja meg, hogy elkésik. Nem éri meg, mondja. A tanár megjegyzi és a vizsgán majd kiszúr vele. Három éve, mióta a Miskoci Egyetemre jár, nagy gondja, hogy nem tud internetezni. Az egyetemi aulában lévő gépen hol van internet, hol nincs. Elkerekedik a szeme, amikor elmondom neki, hogy az egyetemi könyvtárban, több tucat gép van, és kedvére internetezhet.

A lányok a koleszban voltak lakótársaim, egyik nap Mari, másik nap Nóri. A kinézetük, a viselkedésük, a gondolkodásuk teljesen egyforma.


Ők nem tudtak róla, hogy ikrek, ezt én fedeztem fel.

::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::

Két kép a koleszból.

Újra tavasz

Ez a szép fatörzs az egyetemváros parkjában nem mutatja a tavasz jeleit.
Pedig belül áramlanak, tódulnak nedvek a levelek felé.


















A beszámolókról beszélgetünk, Térségfejlesztés és Geertz interpretatív antropológiája.
A szakdolgozat is állandó beszédtéma, ki adja le áprilisban és ki ősszel.


















Hamarosan elválnak útjaink.
Odébbgörget minket az idő, mint egy patak kavicsait.

Ági, a szerencsés

Befordultunk a célegyenesbe, az egyetemen elkezdtük a hatodik szemesztert. Heten maradtunk a huszonhétből. Kreditszámolgatás, tervek, hogyan tovább, mesterképzés, gondterhelt arcok, fejvakarás. Bele kell húzni, ez a lényeg.























De most nem a tanulásról, másról akarok írni.
Szombaton az óra után sötétben, esőben bandukoltam a kolesz felé, amikor a járdán előttem egy sálat vettem észre a földön. Jobbára fél pár kesztyűket szoktam találni telente, az idei tél úgy tűnik, sálas. Előző esti magányom jutott eszembe a kollégiumi szálláson. Felveszem, gondoltam, legalább lesz mit csinálnom. Kimosom és másnap visszahozom ugyanerre a helyre.
Úgy is lett.
Kimostam a sálat, és azon tűnődtem, ki veszíthette el? Földszínű sál volt, zöldesbarna, puha, laza fonalból kötött, hosszú rojtokkal a két végén. Egy fiú? Egy lány? Egy kóbor lélek? Kedvenc sál lehet, gondoltam.
A sál meg is száradt reggelre.
Vasárnap volt. Tíz órára mentem előadásra a Gyermekvárosba. A sálat felkötöttem a vaskorlátra az út mellett. Részemről a történet véget ért.
Tévedtem.
Óra után ugyanazon az úton, ahol a sálat találtam és hagytam, a buszmegálló felé igyekeztem. Előttem két társam, egy fiú és egy lány haladt, akik velem együtt részt vettek az órán és akiket látásból ismertem. Hirtelen a lány megtorpant, meglepve felkiáltott és levette a sálat a korlátról.
A buszmegállóban beszédbe elegyedtünk. Hihetetlen!-mesélte Ági, a kedvenc sálam meglett!

Mit tegyek, gondoltam, legyek láthatatlan jótevő, titkos szerencse angyal, vagy meséljem el, hogy talált sálakat mosok unalmamban este a kollégiumi szálláson? A láthatatlan szerencse angyal szerepét választottam. Megelégedtem azzal, hogy teljesült a kívánságom: megtudtam, ki a tulajdonos és hogy valóban örült és valóban a kedvenc sálja volt.

A pályaudvaron óriási tömeg fogadott. Hát persze, vasárnap van! A pesti intercity tömve lesz, talán még helyjegyet sem kapunk.

Hárman három külön sorba álltunk a pénztárnál. A jegyeladó asszonyság közölte velem, hogy a helyjegy elfogyott. Átmentem Ágihoz, aki még nem került sorra. Ha kell, első osztályra is vesz jegyet, mondta elszántan, muszáj, hogy elutazzon ezzel az intercityvel. Közben a fiú is odajött hozzánk, ő sem kapott helyjegyet. Ekkor ért Ági az ablakhoz.
Egy darab helyjegyet tudok adni, mondta neki a pénztárosnő.

Ági megvette azt az egy helyjegyet. A fiú is felszállt vele az intercityre, nem bánva, hogy állni fog és hogy valószinűleg bírságot kell fizetnie.

Én a gyorsvonatra szálltam fel, ami öt perccel később indult ugyan, de kb egy órával később ért Pestre. Volt ülőhelyem, olvasgattam, morfondíroztam.

Megtalálta volna a sálját Ági a közreműködésem nélkül?
Ha nem vettem volna fel a sálat, én kaptam volna azt az egy helyjegyet?

Ötödik szemeszter vége

Köd, köd, köd. Ki sem látni a vonatból.
A hangszóró szerencsére bemondja az állomásokat, így gond nélkül szállunk le a Tiszai pályaudvaron. Barbi több ismerős arcot is felfedez az utasok között.
A tanszéken tumultus, zsongás fogad. Jóleső érzés ennyi sorstársat, izguló vizsgázót látni. Valahogy megnyugtat.
Tízkor bevonulunk a termekbe, és a szigorú ültetési rend szerint elhelyezkedünk.
Megkapjuk az első vizsgafeladatokat. A parasztság szerepe a nemzeti kultúra kialakulásában, lengyel szarmatizmus, egy román népballada. Aztán filmkultúra vizsga következik. Az első hangosfilm, a "budapesti iskola", "tizenhét perces kaloda", filmelméletek, filmes módszerek.
Ahogy végeztünk, máris a buszmegálló felé nyargalunk Barbival. A buszon tárgyaljuk meg, hogy ki milyen kérdéseket kapott.

Sikerült elcsípnünk a pesti IC-t.
Fényesen ragyog a nap, ködnek nyoma sincs.
Számomra vége a félévnek. Az elkövetkező napokban mindennap meg fogom nézni, hogy leosztályozták-e a beadott dolgozataimat és a vizgafeladatokat.
A szakdolgozatra kell összpontosítanom ezután, hiszen a leadás határideje ápr.11.

Rítus

A szakestély teljes sötétségben kezdődik.
Megrendítő a fény eltűnése, a visszafelé száguldás az időben. Megcsap a selmecbányai csapszék füstös gerendáinak a szaga. A sötétben hangok szólalnak meg. Énekelt kérdések, tréfás bekiabálások, nevetés. Végre felhangzik a "Van már nékünk elnökünk!" vidám strófája. Az elnök gyertyát gyújt és tisztségviselőket választ maga mellé. Mécsesek égnek az asztalokon. Aki bort akar inni, csak indoklással teheti: sörimpotenciát jelent be. Halad az est. Mint kétszázötven évvel ezelőtt Selmecbányán, éppen úgy. Korsóavatás, komoly pohár, tréfás pohár, születésnapok köszöntése, eksek és tükrösök. Forralt bor, sör, zsíroskenyér hagymával. Egy felszólaló, tavaly végzett fiú, azt mondja: "Jó, hogy itt lehetek köztetek." Aztán elszorul a torka. Egy lány is szót kér: "Én az Alföldről származom, mégis nagyon szeretek itt lenni!" Értem e szavak mélyebb tartalmát, ugyanezt érzem én is. A Bursch nóták egymást követik. A szünetben két fiú mesél: "Selmecbánya gyönyörű, többször jártunk ott. Az első napon kimegyünk a temetőbe a régi professzorok sírjához. Gyere el egyszer!" A szakestély második felét már új elnök vezeti. Éjfél felé jár, a szakestély lassan véget ér. Elfújják a lángokat, ismét sötétbe borul a terem. Borzongató érzés ott állni, korsóval a kézben, együtt énekelni a többiekkel és robogni vissza a mába, megérkezni a Miskolci Egyetem Bölcsészkarának épületébe, ott is a Kék Terembe. Felkapcsolják a villanyt. Mindenki lázas munkába kezd. Van aki takarít, söpör, kiviszi a szemetet, csomagol. Néhányan egymás vállát átölelve nótáznak. Ez is a rítus része. Mindig így ér véget egy szakestély.

Elkészületek

Lefelé fordított korsók az asztalon

A sörök is odakerülnek a korsók mellé

Az elnöki asztal

Jó szerencsét! Vivat bölcsész! Vivat Schlendrián család!