A nagy füzet. Cartaphilus Könyvkiadó, Budapest. Ford.: Bognár Róbert és Takács M. József.
Furcsa írás. Előre bocsátom, nekem tetszik. Sőt, élvezetesnek, élménydúsnak, laktatónak találom. Ritkaság az ilyen remek irodalom. Fikció és valóság keveredik benne, de a fikció mégiscsak túlnyomó többségben van benne. A két ikerfiú valójában mintha egyetlen személy. A helyszín nem valós, az idő viszont nagyon is az: háborús idő. Ha nem lenne háború, akkor is felnőne az ember, elsajátítaná az életben maradáshoz szükséges készségeket és képességeket. Az autodidakta tudatos és szélsőséges módszerei sok energiát emésztenek, de alaposabban és tökéletesebben tanulja meg az élést magát, valamint az életben maradást. Mindent elér a két fiú. Mindent megtud. Mindent megért és mindent megszerez magának. Szenvtelenül, szikáran, érzelem mentesen.
A szerző írásmódja tudatosan szenvtelen, szikár és látszólag érzelemmentes. A fejezetek kurták, fölös szó egy sincs bennük. Csak ami a történet szempontjából lényeges. Mint a népmesékben. Az írás mikéntje a cél és az eszköz.
A szerző ars poeticája is az írás módjáról szól, melyet így mesélnek el a fiúk:
"Nagyon egyszerű szabály alapján döntjük el, hogy a fogalmazás jó, vagy nem jó. Igaznak kell lennie. Azt kell leírnunk, ami van, amit látunk, amit hallunk, amit csinálunk. ... Azok a szavak, amelyek érzéseket jelölnek, igen homályosak, jobb, ha kerüljük használatukat és ragaszkodunk a tárgyak, az emberek és önmagunk leírásához, vagyis a tények hű leírásához." (30)
Az örökös jelen idő használat zavarba ejtő, de kiválóan megfelel naplójegyzetnek, vagy az általános Feltételezem, hogy a szerző francia nyelvet gyakorolva kezdett történetek fogalmazásába, biztonságosan a jelen időt alkalmazva. Aztán rájött, hogy szinte minden elmondható csupán a jelenidő használatával.
Máshol ezt írja egy szereplője az írásról:
"Mit írhattam volna? Semmi sem történt velem, soha az életben semmi sem történt velem, de még csak körülöttem sem. Semmi, ami érdemes lett volna arra, hogy leírjam. ... fogalmam sem volt róla, mit is írhatnék, a legkülönbözőbb könyvekből másoltam ki egész oldalakat." (A bizonyíték. 187.o.)
"... igaz történeteket próbálok írni, de egy adott pillanatban a történet, éppen igaz volta miatt egyszer csak elviselhetetlenné válik, és akkor kénytelen vagyok megváltoztatni. ... a saját történetemet próbálom elmesélni, de nem vagyok képes rá, nincs hozzá bátorságom. túl nagy fájdalmat okoz nekem. Így aztán mindent megszépítek, és a dolgokat nem úgy írom le, ahogy megtörténtek, hanem ahogy szerettem volna, hogy történjenek. ... Egy könyv, legyen bármilyen szomorú is, nem tud olyan szomorú lenni, mint az élet." (A harmadik hazugság. 337-338. o.)
"Több füzetet is teleírtam. Ott vannak bebugyolálva a régi kabátomba. Ha majd megtanultam a maguk nyelvén írni, lefordítom és megmutatom maguknak. ... Kitalált dolgok. Történetek, melyek nem igazak, de azok is lehetnének. " (403)
A könyv gyorsan elolvasható, mégis maradandó élményt nyújt. Kitörölhetetlen az agyból, akár egy Franz Kafka regény.
A szerző ars poeticája is az írás módjáról szól, melyet így mesélnek el a fiúk:
"Nagyon egyszerű szabály alapján döntjük el, hogy a fogalmazás jó, vagy nem jó. Igaznak kell lennie. Azt kell leírnunk, ami van, amit látunk, amit hallunk, amit csinálunk. ... Azok a szavak, amelyek érzéseket jelölnek, igen homályosak, jobb, ha kerüljük használatukat és ragaszkodunk a tárgyak, az emberek és önmagunk leírásához, vagyis a tények hű leírásához." (30)
Az örökös jelen idő használat zavarba ejtő, de kiválóan megfelel naplójegyzetnek, vagy az általános Feltételezem, hogy a szerző francia nyelvet gyakorolva kezdett történetek fogalmazásába, biztonságosan a jelen időt alkalmazva. Aztán rájött, hogy szinte minden elmondható csupán a jelenidő használatával.
Máshol ezt írja egy szereplője az írásról:
"Mit írhattam volna? Semmi sem történt velem, soha az életben semmi sem történt velem, de még csak körülöttem sem. Semmi, ami érdemes lett volna arra, hogy leírjam. ... fogalmam sem volt róla, mit is írhatnék, a legkülönbözőbb könyvekből másoltam ki egész oldalakat." (A bizonyíték. 187.o.)
"... igaz történeteket próbálok írni, de egy adott pillanatban a történet, éppen igaz volta miatt egyszer csak elviselhetetlenné válik, és akkor kénytelen vagyok megváltoztatni. ... a saját történetemet próbálom elmesélni, de nem vagyok képes rá, nincs hozzá bátorságom. túl nagy fájdalmat okoz nekem. Így aztán mindent megszépítek, és a dolgokat nem úgy írom le, ahogy megtörténtek, hanem ahogy szerettem volna, hogy történjenek. ... Egy könyv, legyen bármilyen szomorú is, nem tud olyan szomorú lenni, mint az élet." (A harmadik hazugság. 337-338. o.)
"Több füzetet is teleírtam. Ott vannak bebugyolálva a régi kabátomba. Ha majd megtanultam a maguk nyelvén írni, lefordítom és megmutatom maguknak. ... Kitalált dolgok. Történetek, melyek nem igazak, de azok is lehetnének. " (403)
A könyv gyorsan elolvasható, mégis maradandó élményt nyújt. Kitörölhetetlen az agyból, akár egy Franz Kafka regény.
 |
| Kristof Ágota |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése