Államfidesz pánikban

      A glóbusz lakói szerencses emberek, mert megérhették  a régi (pogány kori) időszámítás szerint számított új világciklus kezdetét 2012-ben. (Röviden: ez a  ciklus 144 évig tart és  12 tizenkét éves szakaszból áll. 36 évig tart az aranykor, 36 évig az ezüstkor, ugyancsak 36-36 évig a bronzkor és a vaskor. Az egyes korok erkölcsileg mind roszabbak lesznek az előzőnél, míg végül  a világ megérik a pusztulásra/újjászületésre.T. Gy.:Kőkorszaki rítusok, GoogleBooks) 

2012-ben éppen a Fidesz kormányzott. "Mi mindent máshogy csinálunk majd!"- ígérték és  én kíváncsian lestem az aranykor eljövetelét Magyarországon. A lehetőség megvolt hozzá, zsákszámra dőlt az uniós  pénz az országba, mint valami megkésett Marshall segély - a felhasználás kontrollja nélkül. 

Már a szocializmusnak is az lett a veszte, hogy a dolgozó nép, akinek  minden hatalom a kezében volt állítólag, szervezte-tervezte a gazdaságot, de a tervutasításos rendszer közepette elmulasztotta a nyereségességre is buzdítani az állami tulajdonban lévő vállalatok vezetőit. Nemhogy nem buzdított (a nyereségérdekeltség rút kapitalista mohóságnak számított!) de nem is nézett a körmükre. A vezetők hiába keresték a kizsákmányolt alkalmazottak bérének többszörösét,  nyugati életformára vágytak. Látták a hibákat, de hallgattak, sunnyogtak, korrumpálódtak. Ez már csak így van, fejtől bűzlik a hal, mondogatták az emberek derűsen, miközben hazafelé ballagtak egy Hofi kabaré után. A szakszervezetek elzüllöttek, az impexek elszemtelenedtek, a negyven éves bárkán lévő hasadékokat már nem lehetett betömni a háztáji, gebines és GMK nyereségekkel. Amikor feltűnt Gorbi keleten, az államszocializmus hernyója kedélyesen begubózott, és kikelt belőle a az államkapitalizmus fura lepkéje, aki minden kontroll nélkül gazdálkodni, akarom mondani garázdálkodni kezdett. Hasonlított az államszocializmusra, úgí látszik ezen az éghajlaton, ezen a talajon ilyen torzult alakzatok teremnek. Lelkiismeretlen, nemtelen, gátlástalan vezetőkkel, aljas vazallusokkal. 

Hová tűnt a nemes küzdelmek kora? Amikor az ellenfelek ebédszünetet tartottak a harc közben és megkínálták egymást. Amikor a harcos  megvárta, míg ellenfele felveszi leejtett kardját, nem szúrta le fegyvertelen ellenfelét. Begyűrűzött a keleti nyitás -  keleti harcmodor, amely esküvőkön és temetéseken képes robbantani, óvodában késelni. Vezetőnk köztörvényes bűnözök,  korrupt miniszterek, ügyészek körében gombolgatja öltönyét. Egy sincs közöttük, aki becsületes, egyenes lenne, egy sincs, akinek ne lenne vaj a fején. Még a vazallusok zsebe is lopott pénztől dagad.

Ezzel magyarázom, hogy 2021-ben, a közelgő választások hatására pánik tört ki az államfideszben. Az ellenzék harciasra fújta magát, elszámoltatást emlegetett, az ügynök akták nyilvánosságra hozatalát hangoztatta, a korrupciós ügyek kivizsgálását, mely ügyek listája addigra már végtelen hosszúságúra nyúlt.

"Ennek fele sem tréfa! Micsoda ellenszél!" - riadozott a vezető és összedugta fejét a miniszterekkel, ügyészekkel és vazallusokkal. Ezeknek semmi más nem jutott az eszükbe, mint hogy pénzt kell adni lehetőleg mindenkinek. Ezen kívül menteni kell a menthetőt, gyorsan összeharácsolni, amit  még lehet. 

Ki tudja miért, (na, ugyan miért?) vizionálták a tv székház osztromát is. Golyóálló üveggel, zsilipkapukkal, fidesz-felismerő rendszerrel látták el, nehogy más véleményű állampolgár is betehesse oda a lábát. A műsorok színvonalát leszállították,  az egyetlen cél a  nép butítása lett. Sajnos, még ilyen szigorú óvintézkedések közepette is előfordult, hogy besurrant egy ellenzéki és reggel 8:00-8:05 között makogott valamit valamiről. A tv biztonsági rendszerének irányítóját azonnal i hatállyal elbocsátották.

Páran felvetették, hogy ki van zárva, hogy nyerjen az ellenzék. Az egypártrendszer, az államfideszizmus rendszere szilárd, mondhatni atom biztos. Semmi szükség 2000 milliárd forintot kiadni személyi jövedelem adó visszatérítésre, 13. havi nyugdíjra és nyugdíjprémiumra, rendőröknek 6 havi fegyverpénzére, 25 éven aluliak adómentességére, minimálbér emelésre, meg hasonló hülyeségekre,  elegendő az ordenáré, gyalázkodó tévé  propaganda, de ezekre nem hallgattak. A vezér rohamban külföldre költöztette unokáit, lenullázta bankszámláját. A pánik fokozódott.  Kétségbe esve facsartak még egyet-kettőt a választási törvényen, a titkos kémprogramok mindenkit gyanúsnak találtak. Szépen lehetett keresni hírhamisítással, hazugsággal, aljassággal, becstelenséggel, narancssárga fülbevaló árusítással. "A cél szentesíti az eszközt!"- a rettegő  egyházak is beszálltak a propagandába. Még a narancs is remegett a Tesco polcain. 

Jaj, jaj, mi lesz, ha az ő kétharmadjuk mellett az ellenzéknek is kétharmadja lesz? Páran felvetették, hogy abban  csak egy jó dolog lehet, hogy az unió feltölti  a kiürült államkasszát,  pénzt fog adni a hazának, sok pénzt.

Mintha nem ismerték volna Haraszti Miklós, Kornai János és Bauer Tamás véleményét a választás útján leválthatatlan állampártról. Mint ahogy soha, senkiben sem merült fel a, hogy választás útján döntse meg a Magyar Szocialista Munkáspárt hatalmát. A szocializmus gyermekei visszavágynak ífjúságuk körülményei közé.

A 2022. év - amint az előre látható volt - az állampárt győzelmét hozta el az parlamenti választásokon. A vezér úgy vigyorgott, mint Kokó a kiütése előtt. Tapsvihar fogadta bejelentését, hogy folytatja "legszegényebb barakk"  építését. Bemutatta a párt  új kabala állatát, egy sovány kutyát kövér bolhákkal. A vesztes fél úgy tett, mintha megdöbbent volna,  majd Feri és Ildikó, a két demens veterán vezetésével beballagott a parlamentbe, hogy négy évre hibernáltassa magát. 

A pánik elmúlt. Nincs ellenőrzés, nincs számonkérés, mindenki megtarthatja a lopott pénzt, folytathatja a a kacsaláb aranyozását. Unoka is hazajöhet. Nincs az a Gorbi, aki megingathatná a rendszert. Most már lehet békülékenyebb húrokat is pengetni. Tényleg durva a "közmédia" politikai elfogultsága. Talán mégsem szükséges a polgárokat "fővárosi suttyó", "vidéki bunkó", "keleti"és "nyugati", magyarokként megkülönböztetni. Talán a tanároknak is lehetne egy kis pénzt adni. "Izé ...miből is?" - tárja szét kezét a kamarás. "A kassza üres...! A tanárok okosok és bátorok, majd kitalálnak valamit. Különben is, ők a nemzet napszámosai...."

Rajtunk egy aranykor sem tud segíteni.

Mit akar Putyin?

Az orosz támadás  2022 február 24.

Eltekintve attól, hogy Ukrajna milyen politikai hibákat követett el, elfogadhatatlan az orosz katonai agresszió. De mi Putyin szándéka valójában?

Orosz hadműveletek 2022 március 2.

Véleményem szerint az oroszok által lakott területek annektálásával - gyorsított eljárás keretében - kapcsolatot szeretne teremteni a Krím és a szakadár területek között. Célja a területszerzés.

Orosz nyelvű lakosság a Krym félsziget és Donyeck között

A Krímet soha nem adja vissza. A világ felháborodása  és a szankciók hatására Putyin kivonul majd  Ukrajna nagy részéből, de elszakítja a Kaszpi-tenger partján lévő területeket.  Így szerez szárazföldi összeköttetést a Krímhez. Ez a követelés lehet, hogy odáig is elmegy, hogy É-D irányban kettéosztja Ukrajnát nagyjából a Dnyeper vonalát követve. Ha tehát kivonul, feltételül fogja szabni a Krím és az orosz nyelvű területek megtartását.   Követelni fogja továbbá Ukrajna semlegességét, amit a Nyugat is el is fog fogadni cserébe a békéért.

Véleményem szerint ez Putyin valódi célja a háborúval.

Borízű Hang és Kajdi Csaba. Befolyásolók virágkora.

Lógok a neten.  

Tényleg lógok, sötét kis szobámban ülve, órákon át, á telefonom tenyérnyi képernyőjén át kukucskálva a színes külvilágra. Vágyom a híreket: milyen a világ, mi történik a világban. Együltő helyemben erőt fejtek ki., szellemi energiáim pörögnek módfelett, hisz, nem nézek én meg minden szemetet, szigorú kontroll alatt tartom a felbukkanó tartalmakat. A kis képkocka megjelenése elárulja, hogy mit várhatok a mögötte lapuló tartalomtól. Amit én nézek, az igényes, színvonalas, magvas. Elegáns húzással átugrom a hirdetéseket, reklámokat, - csupán kevéssé tekintem információnak ezeket a talmi, haszonszerzésből felrakott tartalmakat - Válogathatok, sőt dúskálhatok a kínálatban. Vagy inkább fuldoklom, kétségbe esve kapaszkodom a megbízhatónak tartott oldalakba, miközben biztatom magam, ezen nem fogok pofára esni, csalódottan továbblépni. A kommentek megbízhatóak, kétségek esetén rájuk hagyatkozom, érdemes-e egyáltalán elolvasnom a cikket. A net megdicsér szorgalmamért, „lelkes rajongó” titulust ajándékoz nekem. Pedig nem szorgalom ez, csupán szabadság, amivel az ízlésemhez igazítom a netet, hogy minél kényelmesebben lóghassak rajta.

Lógok a neten.

Órákon át, mert megtehetem, és mert kellemesen lubickolok a méretemre szabott tartalmakban, a kiskirály sem élhet jobban. Néha pedig – talán el sem hiszitek – gyöngyszemet találok. Nyomába eredek a tumultusban valakinek, aki érdekel. Érdekel annak ellenére, hogy távolabb nem is állhatna tőlem az ő világa, vagy talán éppen ezért. Kajdi Csaba sziporkázik, kacag, nyüzsög, jön-megy, naponta kiteszi az arcát a közszemlének a Facebook „történetek” rovatában. Forgószél gyanánt száguld át a karácsonyi Párizson, kiállításokra visz magával, barokk templomokat nézünk meg sietve, lakást, autót vásárolunk vele. Mutatja családját, mutatja, hogy kell osztrigát enni, Nizzát a repülőgép ablakából, és a sivatagi homokon való szánkózást. Látom, ahogy rázúdítja a szeretetét anyukájára, barátjára, kis kutyájára. Tőle nem bántó a reklám, holott  vérbeli kereskedő, rá akar beszélni parfümökre, porszívókra, okos edényekre, vagy a róla szóló könyv és póló megvásárlására. Nem zavar felületessége, sznobizmusa, hogy megengedi magának a butaság álarcát. Csaba kedves fickó. Tudom, hogy módos, hogy üzletember, hogy alkalmazottak serege dolgozik mögötte, mégis elfogadom, mert naponta elszórakoztat, megnevettet, elkápráztat, szeretem, ahogy a haját borzolja és minden nap másik napszemüveget vesz fel.

Lógok a neten.

És néha gyöngyszemet találok. A podcastok között fedeztem fel a „Borízű hang a lelátón” című beszélgetés sorozatot, melyet lassan egy éve követek. Hetente egyszer egy órán át három, világot látott okostojás beszélget egymással. Nyitottságuk, kíváncsiságuk, műveltségük elbűvöll. Persze a „művelt” jelzőt egészen máshogyan kell értelmezni az ő világukban, mint az enyémben, lévén fiatalabbak nálam. Nem beszélnek irodalomról, inkább szakkönyvekről, nem beszélnek színházról, inkább arról, hogy merre jártak a világban, és hogy a külföldi sajtót böngészik. Odavannak a fociért, a hasukért, nagy ínyencek. Otthonosan mozognak a modern zene stílusai között, abban a zenei világban, amiről én már nem hallottam. Barátok , hasonló mentalitással és világnézettel, ez adja a beszélgetés jó ízét, meghittségét. Híjával vannak az értelmiségi gőgnek, nem gondolják magukról azt, hogy ők viszik a vállukon az országot, és nem akarnak megvetetni velem semmit. Winkler Róbert, aki  aktuális témákat vet fel, a hallgatóság véleményét figyeli, és kész megtanulni kaszálni is, egy pulikutya öntudatosságával, vagy inkább egy spániel lelkesedésével tereli a beszélgetést a kívánt mederbe. Új Péter radarja mindent letapogat, ami az utóbbi harminc évben történt a világban. Tőle tudom, hogy miniszterelnökünk Dózsa és Videoton drukkerből lett fradista, hogy Obádovics J. Gyula a legnagyobb élő matekzseni, hogy kik a dalmátok és hogyan lett egy dalmát fiatalember Gabriel Boric, Chile megválasztott miniszterelnöke. A társaság harmadik tagja, Bede Márton, az átlagosnál érzelmesebb fickó, a keleti kultúra nagy tisztelője, megkóstolta és ezért rangsorolni képes a világ összes valamirevaló hallevesét, tudja, mi a wagyu marha, és családjával éppen a Távol-Keleten telel, és onnan vesz részt a csevejben. Mindhárman szakértők valamiben, az élésben szakértők, akik élvezik a jóízű baráti beszélgetést. Erre vágyom én is. Kár, hogy trágárság nélkül ma már senki nem tud beszélgetni.

Tehát lógok a neten.

 

 

 

A titokzatos Rohonci kódex képei. KÖNYV

Azt remélem, hogy egy antropológus nézőpontját  tartalmazó könyv  is hozzátehet valamit a kódex körüli rejtélyek eloszlatásához. 

Elérhető nyomtatott formában a szerzőnél, PDF formátumban a Google Books oldalon

Felmerül azonban a kérdés, mi lesz akkor, ha már minden rejtélyt megoldottunk és unokáinknak semmi sem marad?

A pincekulcs

Nem nagy ügy egy pincekulcs, de ha elvész, akkor igen. 

Megígértem valakinek, hogy kölcsönadok egy bőröndöt. Jelezte is az illető, hogy elindult hozzám, amikor rádöbbentem, hogy üres a kampó, ahol a pince kulcsát tartom. 

Mintha vizsga helyzetben lennék, egy perc alatt kiürült az agyam, sehogy sem tudtam felidézni, hogy mikor láttam a kulcsot utoljára. Csak bámultam az előszobában az üres üvegeket, az eperszedő kosarat, amik régóta várták,  hogy lekerüljenek a pincébe.

Az illető csalódottan távozott, hitte is meg nem is, hogy nem szándékosan tettem bolonddá.

Elérkezett a hétvége, a gyönyörű kis unokám hetedik születésnapja. Az eperszedő kosarat kineveztem piknik kosárnak, és mentem köszönteni a csöppséget. Gyönyörű idő volt a kertben, a szúnyogok is megkíméltek minket, így napszálltáig együtt maradtunk.

Este, amikor kipakoltam a kosarat és fejre állítottam, hogy kirázzam belőle a száraz leveleket, morzsákat, valami halkan megzizzent. A bélésnek belerakott papír alatt lapult a pincekulcs.

Most már összeraktam a történetet. Három hete, a "Szedd magad" eper program előtt raktam tiszta papírt a kosárba, és ekkor takartam el szemem elől a kosár vesszői közt lapuló vasat. Aztán rászedtem a nyolc kiló epret, azt levittem vidékre, az üres kosarat felhoztam, piknikeztem, vagyis három héten keresztül hurcoltam a kulcsot jobbra-balra, miközben az végig el volt veszve.

Néha a tárgyak megviccelnek minket...