A Dunánál

Nagyon tetszik nekem ez a kép!
Van benne valami különös, de hiába töröm a fejem rajta, nem tudom megfejteni, hogy mi lehet az?
A kép szerkezete?
A valószínűtlenül élénk színek?
A feszültség, melyet a felhők, a hajó és a víz ellentétes mozgása kelt?
A fehér háztömbök a Duna túlpartján, a mozdulatlanul figyelő két egymáshoz simuló alak: egy férfi és egy kisfiú?
Képek özöne zúdul rám naponta, melyek felett elsiklik a tekintetem.
Ritka, amelyik így megragad.
Talán éppen azért tetszik, mert nem tudom megmondani, miért.

Miskolci arkangyal

Ez az év is jól kezdődött.
Illetve folytatódott.
Esett.


Esernyő kiállítás.

A legkisebb tanterem.



Nem volt szállásunk sem, mert Miskolcon dúlt a filmfesztivál.
Végül egy leánykollégiumban adtak fedelet a fejünk fölé.
Ehhez azonban tanítás után, amikor besötétedett, át kellett utaznunk a városon. A városon, amelyre nem ismertünk rá. Hónapok óta folyt ugyanis a villamos sinek cseréje a villamospálya teljes hosszában. Egykedvűen, útlezárások, munkagépek, földkupacok között vonultak éji szállásukra a miskolciak. Némi aggodalommal mi is elindultunk felkutatni a miénket.


Miskolc belvárosa.


A villamospótló busz sofőrje tévesen, rossz helyen, egy másik leánykollégiumnál bíztatott minket leszállásra.
Ott álltunk a sötétségben, zuhogó esőben, egy kies buszmegállóban, tanácstalanul topogva, nyűgösen keseregve sanyarú sorsunkon.

Ekkor lépett hozzánk, halvány glóriával a feje körül, az arkangyal.
Úgy 35 év körüli, fiatal férfinak álcázta magát és megkérdezte, hogy segíthet–e?
Hármasban szálltunk fel a következő buszra, majd a villamosra is. Megmutatta, hogy a buszon kezelt jegyet a villamoson – roppant elmésen – megfordítva kell a lyukasztóba helyezni. A megfelelő megállónál leszállt velünk és a zuhogó eső vízfüggönyén át megmutatta a kollégium épületét.
Az egész már a kezdetektől roppant gyanús volt. Ahogy meglátott minket és konstatálta, hogy eltévedtünk, azonnal felajánlotta, hogy segít. Elég közel állt hozzám, de nem éreztem, hogy ivott volna. Nem csíptem el sanda oldalpillantását sem, melyet fiatal és csinos társam, Barbi felé küldött volna. Segíteni akart. Amint kifejtette, megsajnált minket, eltévedt pestieket. Ő is hálás szokott lenni, ha Pesten útba igazítja valaki. Oda ő útlevéllel szokott menni, olyan idegenül érzi magát, mondta mosolyogva. Ez is gyanússá tette, hogy mosolygott. Meg hogy nem sietett. Bőbeszédű lévén, elég sokat megtudtam róla. A Miskolci Közlekedési Vállalatnál dolgozik, bátyja a Showder Club író csapatának oszlopos tagja.
Még egyszer, ezúton is köszönöm a segítséget, kedves arkangyal úr!




Egy "beláthatatlan" villamos és a vizes almák szobra.

A nyár emléke

Két képet válsztottam ki a nyáron készített fotóim közül.
Az elsőn egy fecskét sikerült megörökítenem, amely a vízparton rajzó szányashangyákból lakmározott vagy húsz másik társával egyetemben. Úgy készült a kép, hogy a cikázó fecskéket folyamatosan fényképeztem.

(Ezen felbuzdulva megpróbáltam hasonló módszerrel egy villámlást is elcsípni, de sajnos, nem jártam sikerrel.)

A második képnek az "Égbe ugrás" címet adtam.

Szakmai gyakorlat is kell

Kell bizony!
A gyermekotthon, ahol a szakmai gyakorlatot végeztem, egy lakótelep közepén állt.
Olyan gyermekek számára létesült, akiknek a szülei valamilyen ok miatt nem voltak képesek gondoskodni a gyermekeikről. (Hajléktalanság, betegség stb)
Háromtól tizennyolc éves korig voltak itt gyerekek, általában 3 hónapig, de volt akiről egy évig gondoskodtak, mire eldőlt, hogy hazamehet, befogadják, vagy állami gondozásba kerül. A szülők továbbra is kapták a családi pótlékot a gyermekek a teljes ellátás mellett zsebpénzben is részesültek. Mindannyian a régi iskolájukba jártak.

















Az iskola éppen véget ért, amikor én ide kerültem. 39 gyerekből csak 15 volt az otthon lakója, a többieket hazavitték a szünidőre. A bent lévő gyerekeket nagyon nehéz volt lekötni. Szinte semmi nem érdekelte őket. Kirándulást, festést, kézműves foglalkozást, filvetítést szerveztek a gyermekfelügyelők a számukra, mindezekben csak félszívvel vettek részt.

















Engem szívesen fogadtak, de ez cseppet sem könnyítette meg a munkámat. Átmeneti helyzetben voltam, megfigyelőként egy átmeneti helyen, ahol a gyerekek is csak egy átmeneti időre tartózkodnak. A közösség kialakulása szinte lehetetlen ilyen körülmények között. Felfedeztem azonban az állandóságot. Dolgozott itt néhány ember az otthon alapítása óta. Ők jelenthették volna az igazi kutatni valót egy kulturális antropológus számára. Azonban nem kutatóként voltam jelen.

















Érett a szeder.
A gyerekek behordták a lábukon az épületbe a lila maszatot.

Szigorlat

Mint mindig, ha Miskolcra megyek, most is magamhoz vettem a fényképezőgépemet. Végül is a tanulásom fizikai körülményeit ábrázoló képeket használom a blogomon a szöveg illusztrálására, vagy mifene.

Az izgalom azonban nem engedte, hogy elővegyem a gépet. Melyik harcos készít fényképeket a csata előtt? Inkább azon gondolkodik, hogy mi tegyen majd amikor egy haslövést kap? (Mint az első világháború katonái tették...) A diák minden energiát arra fókuszál, hogy mi legyen a stratégiája, ha kihúz egy olyan tételt, amiről vajmi keveset tud? A 84 darab szigorlati tétel nem azonos fajsúlyú volt: egyiik könnyebb, másiik nehezebb, illetve volt amely összefoglaló jellegű volt és volt olyan, amely csak egyetlen témát ölelt fel.

Az én stratégiám a következőből állt: bármit húzok is, én arról beszélni fogok! Nem adom vissza, és nem ijedek meg. Ha tudom a tételt, akkor semmi probléma, beszélek, mint a vízfolyás. Ha nem, akkor megnézem, hogy mi az amit mégis csak tudok belőle és azt igyekszem feltupírozni.

Az fel sem merült, hogy ne tudnék beszélni bármelyik tételről. Az összes tételt átnéztem már a tavalyi év vége után. A nyár folyamán számtalan szakirodalmat elolvastam és kijegyzeteltem. Ilyen módon szereztem meg az ismereteimet például ökológiai antropológiából. Ilyen tantárgyunk nem volt, ellenben a szigorlati tételek között négy is akadt. A 2009/10 év elején már kikölcsönöztem a legfontosabb könyveket a könyvtárból és hozzáfogtam a tételek kidolgozásához. Jó hasznát vettem az első éves jegyzeteimnek, amelyekből az alapvizsgára készültem, valamint az alapvizsga tételeimnek, hiszen anno az összes tételt kidolgoztam. Az idei órákon pedig különösen odafigyeltem a tanárok előadásaira. A szóhasználatukra, vagy hogy mi az amin lovagolnak, amit hangsúlyoznak, amit fontosnak tartanak.
Szóval, határoztam el, én beszélni fogok. Egy kettest, vagy hármast mindenképpen elérek. Ha mégis bukta lesz (haslövés), akkor még mindig lesz két hetem a még alaposabb felkészülésre a pótvizsgára.
Bementem.

Jeges végtagokkal, izzadva.
Kihúztam a két tételt.
"A" tétel: Gazdasági rendszerek(Gazdaság és társadalom, Egyéni és közösségi tulajdonviszonyok, termelés, fogyasztás, elosztás, csere örökösödési viszonyok)
"B" tétel: Az Északi-tenger vidéke
Jelest kaptam.
Ekkor megint nem jutott eszembe a fényképezés.
Csak az, hogy vége a második évnek.
Megcsináltam.

:))))