Vasárnap délután

Lazítok és közben Ruzsa Magdi dalait hallgatom. Micsoda hang! Szeretem, jó őt hallgatni.
( Április, Még azt mondják, Most élsz, Lassan kocsis ) Megborzongat néha.

Péterfy Borit is szeretem. A Dunántúli sláger címmel énekelt  Tom Waits: Yesterday is here dalát több előadótól is meghallgatom.

Jön Kispál, Quimby, majd Boros Misi és az Omega.

Csodás, hogy ezt megengedhetem magamnak!

Egészségemre!

Borbély Szilárd: Nincstelenek

Részletek a regény olaszországi fogadtatásáról szóló tudósításból.
Kismartoni Katalin fordítása és válogatása
(Élet és Irodalom, 2016.október, XV.évfolyam, 43.szám.)


"A regény a 60-as évek elején, a 70-es évek végén játszódik, visszavisz minket a magyarországi államosítás első szakaszába (1948-1953), a kolhozmodell, az emberi és szakmai identitástól való megfosztás időszakába, ami fölött még ott vergődik a Horthy-korszak szelleme."

"Borbély Szilárd: Nincstelenek című regénye elolvasása bátorságot és lelkierőt igényel. Nyomorúsággal teli könyv, amely nem is próbál vigaszt nyújtani az olvasónak."

"Közvetlen, egyszerű nyelvezettel írja le, sosem kendőz, nem kerüli a kegyetlenséget."

 "Puritán, csontig lekopaszított stílus."

"A Nincstelenek szövege nagyon átéltnek tűnik, de tele van klisékkel"

"Egy olyan falu ez, ahol a nyomorultak kegyetlenkednek a még nyomorultabbakkal, a cigányokkal, a Soát túlélt kereskedővel, féleszűekkel."

"Egy gyűlöletben élő és megnyomorított nép eposza."

--------------------------------------------------------------------

Nehéz regény, megterheli az olvasót. Én főleg a cselekményt, a történetet hiányoltam. Mintha lenne egy berendezett színpad, melyen a szereplők nem kezdenek el játszani, csak álldogálnak az egyik oldalon és arról beszélgetnek, hogy át kellene menni a másik oldalra. Aztán átmennek. Posztmodern regény.
Nagyon sajnálom, hogy a szerző nem élte túl könyvét, nem érte meg a sikert.

Vizi cirkusz

A Fővárosi Nagycirkusz három különböző előadását láttam unokáimmal, legutóbb az Atlantisz gyermekeit.

Halak, fókák és delfinek nincsenek, bár a műsorfüzet címlapján vannak.  Ellenben van hidraulika, és 27 C fokon tartott víz a medencében. És van 700 fúvóka, melyek között halaknak és fókáknak nincs hely.  De talán jobb is. A vándor mutatványosok utódai ezúttal egy - a parkokban mostanában divatos - zenélő szökőkutak mintájára megépített porondon mutatják be művészetüket.
A manézs nem poros immár, a vízpára jót tesz a nagy tömeget befogadó építmény levegőjének.

 A sziporkázó fényjáték, a lézer villogás, a mértani fényalakzatok változatos özöne először riasztóan hat, de lassan hozzá lehet szokni.

Nem megszokható a brutális hangerő, mely sem gyereknek, sem felnőttnek nem való. Már a hangosbemondó megszólalásakor ijedten rezzent össze a kisebbik unokám, a zene megszólalásakor pedig behúzta a fejét a nyaka közé. Persze nincs menekvés a szemre és fülre mért támadás elől. Ezért jöttünk, nem igaz?

Villámgyors átöltöző szám, kínai rúd, fejünk felett röpködő óriás papagájok,  illuzionista produkciók váltogatták egymást, a számokat egy bohóclány narrációja kötötte össze.

Bár tetszéssel figyelte a kutyusok produkcióját (Lilia Maximenko), a balettel kombinált légtornász számok nem kötötték le és a hétéves unokám a szünetben azt mondta, menjünk haza nagyi, de persze nem mentünk. Meg is érte maradni, mert a sokkal rövidebb második részben volt egy kis bohóc szám szerűség (Kristóf Krisztián zsonglőr), 18 méter magas vízsugárban pörgő légtornászlány és a magasdrót szám (Peskov Vasily), mely odaszögezte a tekintetünket és kiérdemelte a vastapsot.

Kifelé jövet boldogan merültünk vissza megszokott ingerkörnyezetünkbe, a tömegbe, a poros melegbe, a fáradt gyerek nyafogásba. Agyunkból lassan elszivárgott egy különleges világ képe, ahogy szánkból a cukros nyalóka íze. A forró aszfalton tikkadtan, de elégedetten vonultunk a délibábos Hermina úti messzeségben leparkolt autónk felé. Egy feladat elvégezve: a Kitünő tanuló ingyenes cirkuszbelépőt felhasználtuk.

Utazás az éjszaka mélyére

Író: Luis-Ferdinand Céline

Európa Könyvkiadó, Budapest, 2003.

1952-ben jelent meg Franciaországban, 2003-ban fordította magyarra Szalai János.

Főként azért olvastam el ezt a könyvet, mert azt hallottam róla, hogy egy remekmű és hogy zseniális. Talán a nagy várakozás miatt okozott csalódást.

Főhőse, egy orvostanhallgató, majd orvos igen különös figura. Szünet nélkül rosszkedvű. Pesszimizmusa mindent átjár, borús kedve állandó életérzés. Semmi nem tetszik neki, sehol nem érzi jól magát. Emberi kapcsolatai is ennek megfelelően alakulnak. Egy ilyen beállítottságú emberrel igen nehéz azonosulni, nekem legalábbis nem sikerült.

Írói eszközei nem fogtak meg. Néhol terjengős, máshol sebesen átsiklik lényeges eseményeken. Humora, groteszk leírásai darabosnak, sutának tűnnek.

Stégen innen, stégen túl

..

.