Képregény

A képregény képekben elmesélt regény.
Nomármost. Egy kép - úgy mondják - többet ér mint ezer szó.
Eszerint tehát: 1 darab kép = 1000+1 darab szó.
Ez a bejegyzésem itt alant 8 képből áll, vagyis minimum 8008 darab szóból álló bejegyzéssel ér fel. Az pedig legalább 10 oldal olvasnivaló.
Kérdés csak az, hogy regény, vagy nem regény?











Tavaly is így volt. Halottak napján a Mancs kutyát virágokkal és gyertyákkal halmozták el a miskolciak.


Az idén egy kisfiútól még egy rajzot is kapott.


































Ősz a Hejő partján, Miskolctapolcán. Itt volt a szállásunk. A vízben lengő, hosszúhajú hínárokat mindig megbámuljuk. A képeket Barbi készítette reggeli fényben.

















Hazafelé többedmagammal várakoztunk a Miskolc Tiszai pályaudvaron. Szokása szerint a Pest felé tartó intercity járat most is késett.
Először csak a szines talpfákra figyeltem fel.


















Azután a képekre is. Nini! Galéria a pályaudvaron!
Nekem tetszik!

















Képek láthatóak a zömmel képekből álló bejegyzésemen,
ezért kéretik +2002 darab szót és azzal egyenértékű oldalt hozzáadni a jelen képregény képszerűen képletes oldalszámaihoz!
Van képem hozzá, mi?

Hol jártam?

Vasszörny szobra















Egy madár lakása















Ember lakása - volt.















Elemi iskola.













Vaskályha a tanteremben.













Az a golyós számoló jópofa!













Hátul áll a szégyenpad.














Betűkirakó.












Ma miért nincs gyermekfodrászat?

A Dunánál

Nagyon tetszik nekem ez a kép!
Van benne valami különös, de hiába töröm a fejem rajta, nem tudom megfejteni, hogy mi lehet az?
A kép szerkezete?
A valószínűtlenül élénk színek?
A feszültség, melyet a felhők, a hajó és a víz ellentétes mozgása kelt?
A fehér háztömbök a Duna túlpartján, a mozdulatlanul figyelő két egymáshoz simuló alak: egy férfi és egy kisfiú?
Képek özöne zúdul rám naponta, melyek felett elsiklik a tekintetem.
Ritka, amelyik így megragad.
Talán éppen azért tetszik, mert nem tudom megmondani, miért.

Miskolci arkangyal

Ez az év is jól kezdődött.
Illetve folytatódott.
Esett.


Esernyő kiállítás.

A legkisebb tanterem.



Nem volt szállásunk sem, mert Miskolcon dúlt a filmfesztivál.
Végül egy leánykollégiumban adtak fedelet a fejünk fölé.
Ehhez azonban tanítás után, amikor besötétedett, át kellett utaznunk a városon. A városon, amelyre nem ismertünk rá. Hónapok óta folyt ugyanis a villamos sinek cseréje a villamospálya teljes hosszában. Egykedvűen, útlezárások, munkagépek, földkupacok között vonultak éji szállásukra a miskolciak. Némi aggodalommal mi is elindultunk felkutatni a miénket.


Miskolc belvárosa.


A villamospótló busz sofőrje tévesen, rossz helyen, egy másik leánykollégiumnál bíztatott minket leszállásra.
Ott álltunk a sötétségben, zuhogó esőben, egy kies buszmegállóban, tanácstalanul topogva, nyűgösen keseregve sanyarú sorsunkon.

Ekkor lépett hozzánk, halvány glóriával a feje körül, az arkangyal.
Úgy 35 év körüli, fiatal férfinak álcázta magát és megkérdezte, hogy segíthet–e?
Hármasban szálltunk fel a következő buszra, majd a villamosra is. Megmutatta, hogy a buszon kezelt jegyet a villamoson – roppant elmésen – megfordítva kell a lyukasztóba helyezni. A megfelelő megállónál leszállt velünk és a zuhogó eső vízfüggönyén át megmutatta a kollégium épületét.
Az egész már a kezdetektől roppant gyanús volt. Ahogy meglátott minket és konstatálta, hogy eltévedtünk, azonnal felajánlotta, hogy segít. Elég közel állt hozzám, de nem éreztem, hogy ivott volna. Nem csíptem el sanda oldalpillantását sem, melyet fiatal és csinos társam, Barbi felé küldött volna. Segíteni akart. Amint kifejtette, megsajnált minket, eltévedt pestieket. Ő is hálás szokott lenni, ha Pesten útba igazítja valaki. Oda ő útlevéllel szokott menni, olyan idegenül érzi magát, mondta mosolyogva. Ez is gyanússá tette, hogy mosolygott. Meg hogy nem sietett. Bőbeszédű lévén, elég sokat megtudtam róla. A Miskolci Közlekedési Vállalatnál dolgozik, bátyja a Showder Club író csapatának oszlopos tagja.
Még egyszer, ezúton is köszönöm a segítséget, kedves arkangyal úr!




Egy "beláthatatlan" villamos és a vizes almák szobra.

A nyár emléke

Két képet válsztottam ki a nyáron készített fotóim közül.
Az elsőn egy fecskét sikerült megörökítenem, amely a vízparton rajzó szányashangyákból lakmározott vagy húsz másik társával egyetemben. Úgy készült a kép, hogy a cikázó fecskéket folyamatosan fényképeztem.

(Ezen felbuzdulva megpróbáltam hasonló módszerrel egy villámlást is elcsípni, de sajnos, nem jártam sikerrel.)

A második képnek az "Égbe ugrás" címet adtam.