A nyár emléke

Két képet válsztottam ki a nyáron készített fotóim közül.
Az elsőn egy fecskét sikerült megörökítenem, amely a vízparton rajzó szányashangyákból lakmározott vagy húsz másik társával egyetemben. Úgy készült a kép, hogy a cikázó fecskéket folyamatosan fényképeztem.

(Ezen felbuzdulva megpróbáltam hasonló módszerrel egy villámlást is elcsípni, de sajnos, nem jártam sikerrel.)

A második képnek az "Égbe ugrás" címet adtam.

Szakmai gyakorlat is kell

Kell bizony!
A gyermekotthon, ahol a szakmai gyakorlatot végeztem, egy lakótelep közepén állt.
Olyan gyermekek számára létesült, akiknek a szülei valamilyen ok miatt nem voltak képesek gondoskodni a gyermekeikről. (Hajléktalanság, betegség stb)
Háromtól tizennyolc éves korig voltak itt gyerekek, általában 3 hónapig, de volt akiről egy évig gondoskodtak, mire eldőlt, hogy hazamehet, befogadják, vagy állami gondozásba kerül. A szülők továbbra is kapták a családi pótlékot a gyermekek a teljes ellátás mellett zsebpénzben is részesültek. Mindannyian a régi iskolájukba jártak.

















Az iskola éppen véget ért, amikor én ide kerültem. 39 gyerekből csak 15 volt az otthon lakója, a többieket hazavitték a szünidőre. A bent lévő gyerekeket nagyon nehéz volt lekötni. Szinte semmi nem érdekelte őket. Kirándulást, festést, kézműves foglalkozást, filvetítést szerveztek a gyermekfelügyelők a számukra, mindezekben csak félszívvel vettek részt.

















Engem szívesen fogadtak, de ez cseppet sem könnyítette meg a munkámat. Átmeneti helyzetben voltam, megfigyelőként egy átmeneti helyen, ahol a gyerekek is csak egy átmeneti időre tartózkodnak. A közösség kialakulása szinte lehetetlen ilyen körülmények között. Felfedeztem azonban az állandóságot. Dolgozott itt néhány ember az otthon alapítása óta. Ők jelenthették volna az igazi kutatni valót egy kulturális antropológus számára. Azonban nem kutatóként voltam jelen.

















Érett a szeder.
A gyerekek behordták a lábukon az épületbe a lila maszatot.

Szigorlat

Mint mindig, ha Miskolcra megyek, most is magamhoz vettem a fényképezőgépemet. Végül is a tanulásom fizikai körülményeit ábrázoló képeket használom a blogomon a szöveg illusztrálására, vagy mifene.

Az izgalom azonban nem engedte, hogy elővegyem a gépet. Melyik harcos készít fényképeket a csata előtt? Inkább azon gondolkodik, hogy mi tegyen majd amikor egy haslövést kap? (Mint az első világháború katonái tették...) A diák minden energiát arra fókuszál, hogy mi legyen a stratégiája, ha kihúz egy olyan tételt, amiről vajmi keveset tud? A 84 darab szigorlati tétel nem azonos fajsúlyú volt: egyiik könnyebb, másiik nehezebb, illetve volt amely összefoglaló jellegű volt és volt olyan, amely csak egyetlen témát ölelt fel.

Az én stratégiám a következőből állt: bármit húzok is, én arról beszélni fogok! Nem adom vissza, és nem ijedek meg. Ha tudom a tételt, akkor semmi probléma, beszélek, mint a vízfolyás. Ha nem, akkor megnézem, hogy mi az amit mégis csak tudok belőle és azt igyekszem feltupírozni.

Az fel sem merült, hogy ne tudnék beszélni bármelyik tételről. Az összes tételt átnéztem már a tavalyi év vége után. A nyár folyamán számtalan szakirodalmat elolvastam és kijegyzeteltem. Ilyen módon szereztem meg az ismereteimet például ökológiai antropológiából. Ilyen tantárgyunk nem volt, ellenben a szigorlati tételek között négy is akadt. A 2009/10 év elején már kikölcsönöztem a legfontosabb könyveket a könyvtárból és hozzáfogtam a tételek kidolgozásához. Jó hasznát vettem az első éves jegyzeteimnek, amelyekből az alapvizsgára készültem, valamint az alapvizsga tételeimnek, hiszen anno az összes tételt kidolgoztam. Az idei órákon pedig különösen odafigyeltem a tanárok előadásaira. A szóhasználatukra, vagy hogy mi az amin lovagolnak, amit hangsúlyoznak, amit fontosnak tartanak.
Szóval, határoztam el, én beszélni fogok. Egy kettest, vagy hármast mindenképpen elérek. Ha mégis bukta lesz (haslövés), akkor még mindig lesz két hetem a még alaposabb felkészülésre a pótvizsgára.
Bementem.

Jeges végtagokkal, izzadva.
Kihúztam a két tételt.
"A" tétel: Gazdasági rendszerek(Gazdaság és társadalom, Egyéni és közösségi tulajdonviszonyok, termelés, fogyasztás, elosztás, csere örökösödési viszonyok)
"B" tétel: Az Északi-tenger vidéke
Jelest kaptam.
Ekkor megint nem jutott eszembe a fényképezés.
Csak az, hogy vége a második évnek.
Megcsináltam.

:))))

Tesztvizsgák

Négyen mentünk vizsgázni Miskolcra kocsival: kis Réka, nagy Réka, Barbi és én.
Békés verőfény és kék ég fogadott minket. Semmi nem utalt arra, hogy pár kilométerrel távolabb emberek vívják harcukat az árvízzel.
A teremben úgy harmincan lehettünk, több évfolyam tagjai vegyesen. Ennek megfelelően mindenki más és más tantárgyból írásbelizett.
Nekem a "Közép-Európa népei" tantárgy feladatlapja bizonyult a legnehezebbnek. De nem is csoda. Óriási anyag volt feladva a szomszédos országokról, történelem, és földrajz vegyesen.
Rázós volt a "Kortárs életmódtípusok" is.
A "Csángók" és a "Mai magyar roma társadalom" írásbeliket már könnyebbnek éreztem.

Amikor Pestre értünk, elhatároztuk, hogy megnézzük a könyvfesztivált a Vörösmarty téren.






A Gödörben roma fesztiválra készültek éppen.












Táncosok próbáltak az esti fellépésre.









Tradicionális "hangszerek."











Roma életmód kiállítás










Roma festők kiállítása. Érdekes, hogy a képi nyelvet írott szöveggel is kiegésziti a művész.



















És végül a könyv fesztivál. Én most voltam kint először. Sajnos könyveket nézegetni, beleolvasgatni, bámászkodni nem lehetett. Tömeg, lökdösődés, hőguta. Miután végig küzdöttem magamat a pavilonok között, teljesen kimerültem.
Talán így jött ki rajtam a vizsga utáni fáradtság?
Nem tudom.

Nagy Eső

"Az eső jó és kedves, csak hát egy kicsit nedves..." (Picilány meg az eső)

Ez volt az az idézet, ami NEM jutott eszembe a hétvégi miskolci esőzések kapcsán. Meg a "májusi eső aranyat ér!" SEM.
Sokkal inkább eszembe jutott, hogy "mitől esik ennyire?", meg az, hogy "elég lesz már!" meg "álljon már el!" és ehhez hasonló mondatok.
Azért átázva is elmentünk terepmegbeszélésre és konfliktus kezelés órára is.