Az alábbi bejegyzések a Facebook Fele-Más oldalán zajlottak 2021.05.23-án:
Ferber Katalin:
"Sokáig nem akartam megszólalni, pedig én is (e)migráns vagyok. Kezd azonban ez a kreált "ügy" (Karikó Katalin) olyan fordulatokat, hajtűkanyarokat venni, ami erkölcsileg számomra teljességgel elfogadhatatlan.
Én 1993 márciusában egy munkaszerződéssel mentem el Japánba. Tudtam, de nem mondtam, hogy nekem már semmiféle lehetőségem akkor nem maradt Magyarországon. 41 éves voltam. Éveken keresztül azért tanultam, viseltem el a számomra nehezen elviselhető ottani környezetet, hogy egyszer majd mindezt visszavigyem Magyarországra. Baráti, kiterjedt ismeretségi köreimet gondosan ápoltam (nem kis pénzért az internet korszak előtt), évente 40 újévi különleges japán naptárat küldtem, két választ kaptam rá.
17 év alatt négy alkalommal hívtak meg Magyarországra előadást tartani. Egyetlen alkalommal fizettek ezért, amin nagyon meglepődtem. Nocsak, gondoltam, fejlődünk? Minden, nekem fontos dologról írt könyvemet magyarul írtam. A kiadók többsége (nem mindegyik!) cudarul bánt nemcsak a honoráriummal, de a könyveimmel is. Aki nincs otthon, az nincs, vontam le a következtetést. Természetesen amint megszüntem érdekes (virágzó kaktuszhoz hasonlatos) lény lenni, aki Japánban van, megszünt az addigi helyi, alkalmi érdeklődés is a tudásom iránt. Felajánlottam hogy díjazás nélkül tanítok otthon. Sunyi, kártékony szándékot feltételezett minden intézmény, ahol ezt felajánlottam. A tudásomat haza akartam vinni, mert nekem a diákok voltak a legfontosabbak. Ez sem sikerült.
Már egy évtizede Berlinben élek. Ez sem változtatott semmit azon, hogy aki nincs OTT az nincs, hacsak nem új címeres magyar zászlót hord és nincs jóban a "mértékadó" körök valamelyikével. Sok évvel ezelőtt, amikor épp elviselhetetlennek tartottam hogy egy olyan társadalomban élek, ahol sohasem fogjuk (a nyelvtudásom ellenére) érteni egymást, felmerült hogy hazaköltözöm. Egy akkori ismerősöm ekkor csaknem fenyegetően rámszólt: Ne gyere vissza! Az a teljes kudarcod lesz. Akkor gyanús lesz a korábbi ottani tevékenységed, életed.Azt feltételezik majd, hogy azért jössz haza, mert ott (is) megbuktál, vagyis elbuktál. Ekkor értettem meg, hogy teljesen felesleges illúzióval kell leszámolnom, ami az én egyoldalú elkötelezettségem kultúrám, szocializációm iránt. Hovatartozás. Ugye milyen szép nyelvünk van? Én azonban már nem tartozom, (és nem is követelek) nullszaldós állapotban leledzünk én és Magyarország. Nincs visszaút. Az gyanús. Az is gyanús. A siker is az. Az elkötelezettség is az, hacsak nem a regnáló hatalom szolgálatába szegődik. Világhír? Piha. Teljesítményalapú elismerés? Ugyan már! Mindig kell hogy valami, valaki legyen mindezek hátterében, ami hamissá teszi a sikert, az eredményességet, a világhírt. Vajon miért? Mert magunkból indulunk ki, mi otthon maradók Azt feltételezzük, amit mi magunk követtünk el, vagy épp hangtalanul asszisztáltunk hozzá. Azt a zubbonyt húzzuk rá másokra melyet mi hordunk. Így (talán) könnyebb az otthon maradóknak. Ne feledjük: nullszaldó. Nem tartozunk, mint ahogy nem is követelünk. Soha senkitől semmit. Ha jól sejtem elég sokan vagyunk."
"Kedves Katalin! Ha jól értem szavaidat, azt sérelmezed, hogy idehaza mostohagyereknek tekintenek, nem kapod meg azt, amit a legjobban szeretnél, a tudásod elismerését és a lehetőséget, hogy taníthass. Talán az lehet az itthoniak furcsa hozzáállása mögött, hogy a magyar kultúra egyik jellemzője a tékozlásra, a herdálásra való hajlam. Gondold csak el: más nemzetek ötszáz éves épületeket is felújítanak, megbecsülnek, legyen az akár nádtetős, nálunk lebontanak mindent és újat építenek. A rendszerváltáskor prosperáló magyar vállalatokat kótyavetyéltek el, remek szakemberek tudása veszett el. Ez csak apróság, de mindennel ez van. Az állandó kulturális és gazdasági deficit hozzátartozik az életünkhöz. Nekünk mások az értékfogalmunk. Állandó tarra vágás, anyagi és szellemi elszegényedés, aztán óriási erőbedobással építkezés a semmiből. Aztán meg nem tetszik, ami felépült. És hát sajnos a vezetőinkkel sincsen szerencsénk.Kaparnak, mint a tyúkok és nem látnak tovább az orruknál. Kaparnak, tovább az orruknál." Tóth Gyöngyi (alias Georgia Kecskés):
"Állandó tarra vágás, anyagi és szellemi elszegényedés, aztán óriási erőbedobással építkezés a semmiből."
A magyar történelem tűpontos megfogalmazása egy mondatban. Benke Brigi
👫 👭 👬 👫 👯👭👬👫 👭 👬 👫 👯👭👬👫 👭 👬 👫 👯👭👬👫 👭 👬 👫 👯👭👬👫 👭 👬 👫
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése