Borbély Szilárd: Nincstelenek

Részletek a regény olaszországi fogadtatásáról szóló tudósításból.
Kismartoni Katalin fordítása és válogatása
(Élet és Irodalom, 2016.október, XV.évfolyam, 43.szám.)


"A regény a 60-as évek elején, a 70-es évek végén játszódik, visszavisz minket a magyarországi államosítás első szakaszába (1948-1953), a kolhozmodell, az emberi és szakmai identitástól való megfosztás időszakába, ami fölött még ott vergődik a Horthy-korszak szelleme."

"Borbély Szilárd: Nincstelenek című regénye elolvasása bátorságot és lelkierőt igényel. Nyomorúsággal teli könyv, amely nem is próbál vigaszt nyújtani az olvasónak."

"Közvetlen, egyszerű nyelvezettel írja le, sosem kendőz, nem kerüli a kegyetlenséget."

 "Puritán, csontig lekopaszított stílus."

"A Nincstelenek szövege nagyon átéltnek tűnik, de tele van klisékkel"

"Egy olyan falu ez, ahol a nyomorultak kegyetlenkednek a még nyomorultabbakkal, a cigányokkal, a Soát túlélt kereskedővel, féleszűekkel."

"Egy gyűlöletben élő és megnyomorított nép eposza."

--------------------------------------------------------------------

Nehéz regény, megterheli az olvasót. Én főleg a cselekményt, a történetet hiányoltam. Mintha lenne egy berendezett színpad, melyen a szereplők nem kezdenek el játszani, csak álldogálnak az egyik oldalon és arról beszélgetnek, hogy át kellene menni a másik oldalra. Aztán átmennek. Posztmodern regény.
Nagyon sajnálom, hogy a szerző nem élte túl könyvét, nem érte meg a sikert.

Vizi cirkusz

A Fővárosi Nagycirkusz három különböző előadását láttam unokáimmal, legutóbb az Atlantisz gyermekeit.

Halak, fókák és delfinek nincsenek, bár a műsorfüzet címlapján vannak.  Ellenben van hidraulika, és 27 C fokon tartott víz a medencében. És van 700 fúvóka, melyek között halaknak és fókáknak nincs hely.  De talán jobb is. A vándor mutatványosok utódai ezúttal egy - a parkokban mostanában divatos - zenélő szökőkutak mintájára megépített porondon mutatják be művészetüket.
A manézs nem poros immár, a vízpára jót tesz a nagy tömeget befogadó építmény levegőjének.

 A sziporkázó fényjáték, a lézer villogás, a mértani fényalakzatok változatos özöne először riasztóan hat, de lassan hozzá lehet szokni.

Nem megszokható a brutális hangerő, mely sem gyereknek, sem felnőttnek nem való. Már a hangosbemondó megszólalásakor ijedten rezzent össze a kisebbik unokám, a zene megszólalásakor pedig behúzta a fejét a nyaka közé. Persze nincs menekvés a szemre és fülre mért támadás elől. Ezért jöttünk, nem igaz?

Villámgyors átöltöző szám, kínai rúd, fejünk felett röpködő óriás papagájok,  illuzionista produkciók váltogatták egymást, a számokat egy bohóclány narrációja kötötte össze.

Bár tetszéssel figyelte a kutyusok produkcióját (Lilia Maximenko), a balettel kombinált légtornász számok nem kötötték le és a hétéves unokám a szünetben azt mondta, menjünk haza nagyi, de persze nem mentünk. Meg is érte maradni, mert a sokkal rövidebb második részben volt egy kis bohóc szám szerűség (Kristóf Krisztián zsonglőr), 18 méter magas vízsugárban pörgő légtornászlány és a magasdrót szám (Peskov Vasily), mely odaszögezte a tekintetünket és kiérdemelte a vastapsot.

Kifelé jövet boldogan merültünk vissza megszokott ingerkörnyezetünkbe, a tömegbe, a poros melegbe, a fáradt gyerek nyafogásba. Agyunkból lassan elszivárgott egy különleges világ képe, ahogy szánkból a cukros nyalóka íze. A forró aszfalton tikkadtan, de elégedetten vonultunk a délibábos Hermina úti messzeségben leparkolt autónk felé. Egy feladat elvégezve: a Kitünő tanuló ingyenes cirkuszbelépőt felhasználtuk.