A Messiás ugyanaz

Sokan gondolják, hogy a különböző hitvilágok között nem lehetséges tudományos párbeszéd. Egy zsidó és egy keresztény ember nem fog tudni megállapodni a Messiás eljövetelének ideje kérdésében. A keresztény hit szerint már eljött a Messiás, Jézus Krisztus, a zsidó hit pedig várja a Messiás eljövetelét.

Egy magyar kutató szerint nincs ellentmondás a két állítás között. 

A ma ismert módon való térben és időben való gondolkodás a görög kultúra megjelenésével kezdett teret nyerni, korábban nem létezett.  Az idő valamikor nem volt probléma, mivel az embereknek nem volt választási lehetőségük.  A ciklikus időszemléletű idő magától értetődően véget ért, majd újra indult. 

A különféle őskori-ókori kultúrák vallási rítusai is ezt az időtlenséget szolgálták. Várták, hogy az istenség eljöjjön, aki a megfelelő időben el is jött. Eltüntette a régi világot saját magával egyetemben, majd a mindenség újrarendezése után feltámadt, hogy a megszabott időben ismét eljöjjön. 

Nagyon nehéz elképzelni, hogy ebben az elképzelésben nem volt múlt, jelen, jövő, csak körforgás. 

Amikor az ökológiai változások következtében nem végezhették el a megszokott rítusokat, a hitvilág is töredezetté vált, vagy összeomlott, s a kiszabott idő ismeretét a vallási elit nem adhatta át, a tudás elveszett. Ám volt olyan szeglet a világban, melyben még meg tudták tartani az idő kezdetének rítusát, míg egy másik rituális gyakorlat már korábban, a várakozás időszakában véget ért.

Emiatt nincs ellentmondás a Messiás eljövetelének időbelisége között. 

Az időszámításunk kezdete körül kialakult pezsgő szellemi élet végül az időről alkotott fogalmakat is átstrukturálta: néhány száz év alatt a ciklikus időszemlélet lineárissá változott.

A különböző hitvilágok között tehát lehetséges tudományos párbeszéd.

További részletek erről Tóth Gyöngyi: Kőkorszaki rítusok című könyvében találhatóak.

Time and Tide wait for no Man. (Geoffrey Chaucher) 

Miért éppen kínai vírus?

😷  😷  😷  😷  😷  😷  😷  😷  😷  😷  😷  😷  😷  😷  😷  😷  😷  😷  😷  😷

Érdekes cikket találtam. Az 1997-ben keletkezett írás gy részlete egy "nagyon érdekes tudományos hipotézist" ismertet: bizonyos vírusok keletkezésének földrajzi helye nem véletlen.

 "Az Egyesült Államok egyik híres kutatóintézetében (Beltsville, Maryland állam) dolgozik O. A. Levander, aki a WHO által kiadott legutóbbi könyvben a szelénrôl szóló fejezet szerzôje volt. 1995-ben két nemzetközi konferencián is elôadást tartott egy nagyon érdekes tudományos hipotézisrôl, amely szerint nem lehet véletlen, hogy az Európában is komoly egészségügyi problémákat okozó influenzajárványok a Távol-Keletrôl, elsôsorban Kína szelénben nagyon szegény területeirôl indultak el. Ez más szavakkal úgy is fogalmazható, hogy az intluenzavírus elterjedésének és tömeges térhódításának a szelénhiányos környezet kifejezetten kedvez. Az elôadásokban arról is szó esett, hogy korunk egyik új, nagyon veszedelmes kórokozója, az Ebola vírus Zaire (Kongó) - szelénben és jódban szegény - területeirôl kezdett elterjedni. Ezek szerint nem tarthatjuk kizártnak, hogy néhány vírus képzôdése és élettani virulenciája kapcsolatban áll a mikroelemekkel történô ellátottsággal: jelen esetben a szelénellátottság mértékével."   Pais István: A szelén és az antioxidánsok. 

Természet Világa,128. évf. 9. sz. 1997. szeptember, 422-423. o.

😷  😷  😷  😷  😷  😷  😷  😷  😷  😷  😷  😷  😷  😷  😷  😷  😷  😷  😷  😷

Kőkorszaki rítusok - mesterséges krízisek?

Mi történik, ha egy kaptárban túl sok a gyűjtött méz?

A méz fogja magát és kicsöpög, elfolyik, hacsak a méhész idejében el nem veszi.

A Kőkorszaki rítusok című könyv a https://play.google.com/books digitális könyvtárban érhető el.  A könyv  a speciális (apokaliptikus és teremtési) rítusok időbeliségét elemzi. Arra a következtetésre jut, hogy a ciklikus időszemléletű kultúrák a rítusok megtartásával a közösség létszámban és anyagi javakban megmutatkozó feleslegét csapolták le. E mesterséges és rendszeres krízishelyzetek segítségével tartották karban a közösség szempontjából fontos alapvető tényezőket: a demográfiait és a gazdaságit.

Mióta a lineáris gondolkodásmód teret nyert, az emberi közösségben csak az előreláthatatlan és váratlan krízishelyzetek (járványok, gazdasági válságok) szabnak határt a "fejlődésnek"  nevezett gátlástalan túlburjánzásnak.

A múlt megfigyelése nyomán azt a tanulságot vonhatjuk le, hogy fennmaradásunk érdekében mesterséges, irányított krízisekre  lehet szükségünk. Ezeknek időbélileg rendszeresnek kellene lennie és főképpen a gazdasági egyenlőtlenségeket és demográfiai problémákat kell kezelnie.

Nina Paley GIF 2020

Eperfa eladó!

"Feketén bólintgat az eperfa lombja". (Arany János: Családi kör)

Az Osztrák-Magyar monarchia idején az utakat mindenhol eperfa (szederfa) szegélyezte, az úthálózat korszerűsítésének e fák jó része áldozatul esett. Az eperfa fáját a bognárok, kádárok nagyra becsülték, így komoly gazdasági jelentőséggel bírt. Mára már a maradványai is eltűnőben vannak, csupán néhány helyen ültetik, parkokban vagy kiskertekben a gyümölcséért, helyenként vadgazdálkodási céllal. A fa még megtalálható magánházaknál, de gyakran a parkokban is, ugyanis a városi régiókban is meghonosodott. Gyorsan növő, szárazságtűrő.

Ázsiában is sok helyen termesztik, különösen a fehér eperfát, ugyanis a selyemhernyók számára az egyedüli táplálékforrást ennek a fának a levelei jelentik. A múlt század közepén Széchenyi István, Kossuth Lajos, Wesselényi Miklós, Bezerédj István hívták fel a figyelmet a selyemhernyó tenyésztésére. Tevékenységük eredményeként a selyemgubó termelés Magyarországon 1842-ben 479 tonna volt. A selyemhernyó-tenyésztés céljából speciális eperfa ültetvényeket, epreskerteket létesítettek. 

Ezután csökkenés következett be, melynek oka egy betegség volt, mely az egész kontinensen pusztította a selyemhernyókat. Ekkor ellenőrzötté tették a selyemhernyó tenyésztést és felállították a szekszárdi székhelyű Országos Selyemtenyésztési Felügyelőséget, ami segített a selyemhernyó tenyésztés ismételt fellendülésében. 1905-ben Magyarország Európában a 3. helyen állt. A selyemhernyó tenyésztés véglegesen 1969-ben szűnt meg, az epreskerteket kivágták. 

Az eperfa levelét, ágát és kérgét régóta használják a kínai orvoslásban. A fekete, a piros, és fehér eperfa igen elterjedt szerte Indiában, ahol nagyon népszerű, kedvelt gyümölcs, és termését nem csak nyersen, hanem szárítva is fogyasztják, továbbá lekvárok, gyümölcslevek és likőrök formájában. Gyümölcse Európában is népszerű. Én imádom a mézédes aszalt faepret, nem olcsó, mivel török importból szerezzük be.

Konténeres 3 éves piros és fehér szederfa közvetlenül kertésztől 5000,- Ft/darab áron beszerezhető!

Képzelt beteg a Bábszínházban

Argan családja jómódú. Hírnév, pénz, társadalmi elismerés birtokában élhetné életét, ha a családfő hipochondriája nem tenné pokollá saját és családtagjai hétköznapjait. Betegsége kiszámíthatatlan, megmagyarázhatatlan és főleg érthetetlen. Ennek megfelelően végletes a környezet hozzáállása is. Van aki elfogadja, van aki tehertételnek érzi, van aki kineveti. Az eltérő hozzáállások ütközése adja a helyzetek bizarr komikumát.

A hipochondria valójában a lélek zavart működése. Az egyén kényszeresen foglalkozik saját egészségi állapotával, a szervezetében fellépő kóros elváltozásokat, betegségeket, keresi, a feltételezett betegségek szomatikus tüneteit észlelni is véli magán. Súlyosabb esetekben a hipochondriában szenvedő beteg állandó orvosi felügyeletre és folyamatos gondoskodásra tart igényt, noha voltaképpen egészséges és képes volna ellátni önmagát, de kényszeres tudatállapotáról lemondani képtelen. Egyes elméletek szerint a hipochondria a lelki elhárítás egyik megnyilvánulási formája, amelynek segítségével az egyén igyekszik elkerülni, tudatából kizárni a szorongató lelki problémákat. 

Egy jómódú, sikeres ember mitől lesz lelki beteg? A gazdagság  nem gyógyír minden bajra? Talán ezt a szerző által rejtetten feltett kérdést lehetett volna kibontani a darab bábszínházi előadásában. Ehelyett külsőségek és bohóctréfák bizarr özönét kaptuk a nyakunkba.

A sikeres szerző, Molière, talán maga is küzdött hasonló problémával. Úgy próbált megszabadulni tőle, hogy vérbeli bohócként kinevette és kinevettette a problémát. Életének talán legismertebb momentuma az az utolsó pillanat, amikor a Képzelt beteg (Le Malade imaginaire) előadása közben a színpadon összeesett, majd néhány órával később saját otthonában elhunyt. Az utolsó kenetet nem vehette magához, mert két pap is visszautasította a hívását, és a halál nem várta meg a harmadikat.

A hipochondriát manapság egy nehezen kezelhető betegségnek tartják, többnyire pszichoterápiával és viselkedés terápiával próbálják gyógyítani. Molière korában azonban nem értették, kinevették. A szerző minden komikumot a legvégsőkig kiélezett, sötét és éles kontúrral vette körül ragyogó poénjait, míg szinte már ijesztően abszurddá vált a kacagtatónak szánt komédia.