A titokzatos Rohonci kódex képei. KÖNYV

Azt remélem, hogy egy antropológus nézőpontját  tartalmazó könyv  is hozzátehet valamit a kódex körüli rejtélyek eloszlatásához. 

Elérhető nyomtatott formában a szerzőnél, PDF formátumban a Google Books oldalon

Felmerül azonban a kérdés, mi lesz akkor, ha már minden rejtélyt megoldottunk és unokáinknak semmi sem marad?

A pincekulcs

Nem nagy ügy egy pincekulcs, de ha elvész, akkor igen. 

Megígértem valakinek, hogy kölcsönadok egy bőröndöt. Jelezte is az illető, hogy elindult hozzám, amikor rádöbbentem, hogy üres a kampó, ahol a pince kulcsát tartom. 

Mintha vizsga helyzetben lennék, egy perc alatt kiürült az agyam, sehogy sem tudtam felidézni, hogy mikor láttam a kulcsot utoljára. Csak bámultam az előszobában az üres üvegeket, az eperszedő kosarat, amik régóta várták,  hogy lekerüljenek a pincébe.

Az illető csalódottan távozott, hitte is meg nem is, hogy nem szándékosan tettem bolonddá.

Elérkezett a hétvége, a gyönyörű kis unokám hetedik születésnapja. Az eperszedő kosarat kineveztem piknik kosárnak, és mentem köszönteni a csöppséget. Gyönyörű idő volt a kertben, a szúnyogok is megkíméltek minket, így napszálltáig együtt maradtunk.

Este, amikor kipakoltam a kosarat és fejre állítottam, hogy kirázzam belőle a száraz leveleket, morzsákat, valami halkan megzizzent. A bélésnek belerakott papír alatt lapult a pincekulcs.

Most már összeraktam a történetet. Három hete, a "Szedd magad" eper program előtt raktam tiszta papírt a kosárba, és ekkor takartam el szemem elől a kosár vesszői közt lapuló vasat. Aztán rászedtem a nyolc kiló epret, azt levittem vidékre, az üres kosarat felhoztam, piknikeztem, vagyis három héten keresztül hurcoltam a kulcsot jobbra-balra, miközben az végig el volt veszve.

Néha a tárgyak megviccelnek minket...

Váratlan fordulat a fülemüle-rozsdafarkú háborúban

A Körös-parti nyaraló teraszán, közvetlenül a lámpabúra mellett évek óta fészkelnek rozsdafarkúak. Hogyne fészkelnének, amikor lakályos dobozkát szerelt fel számukra az ősz férfi, aki örömét lelte az apró szárnyasok megfigyelésében. Nemcsak gyönyörködött bennük, de a maga módján "besegített" a fiókák etetésébe is. Nem átallott csontit vásárolni a helyi horgászboltban, csakhogy minél erősebb fiókák tudjanak szárnyra kapni június elején.

Az idei év is úgy indult, hogy új odúkat szerelt fel a kert fáira, kipucolta a régi odúkból az avas fészekanyagot. El is foglalták őket szép sorban verebek, seregélyek és légykapók, a terasz lámpabúrája mellé az idén is rozsdafarkúak költöztek. Voltak olyan madárkák, akik saját fészket építettek maguknak. Így tett a part menti tüskés bokorban egy nádi poszáta pár, a pince falára futó borostyánban pedig többszöri nekifutás után fülemüle pár telepedett meg.

Annak rendje s módja szerint halk, követelőző csivogással telt meg a kert, az első költés fiókáinak hangjaival. A "gazdi" élvezettel figyelte a szülőpárok iparkodását, ahogy fáradhatatlanul hordják az eleséget a telhetetlen torkocskákba. Boldog gyengédség járta át a szívét, amikor óvatosan felnyújtott tükrével belesett a fészkekbe.

Egy nap azonban a békés idillben zavar támadt. A terasz rozsdafarkúinak szorgos munkálkodását megakasztotta a pince mellett fészkelő fülemüle pár hímje. Ott repdesett a rozsdafarkú fészek előtt, akadályozva a szülőket az etetésben. Az ősz férfi aggodalommal eltelve törte a fejét, mit is tegyen. Mi lesz a négy fiókával? A reggel és este kihelyezett csonti élelmiszer bőséget biztosított volna a  rozsdafarkú csemeték számára, de mit ér a bőség, ha egy idegen és nagyobb testű madár akadályozza az etetést?

Két napon át tartott a harc. Az ősz madárbarát végképp elkeseredett. Hát nincs béke a kedves kis énekesek között? Ők is háborúznak, akár az emberek? Hát micsoda világ ez?

A negyedik napon váratlan felfedezést tett. Látta, amint a fülemüle odaszáll a rozsdafarkú fészek mellé szerelt kicsiny rúdra, majd a csőrében tartott apró kukacot beleteszi egy kitátott torokba. Ezalatt a  rozsdafarkú szülők, szájukban eleséggel, a terasz korlátján  vártak a sorukra. Amikor a fülemüle odébb állt, ők is odaadhatták a fiókáknak, amit hoztak.

A fülemüle ezalatt egy újabb kukaccal beszállt a borostyánba, hogy a fészken ülő párját is megetesse.

Az ősz férfi elgondolkodott a fejlemények ilyetén alakulásán.  Fejét csóválva, hitetlenkedve mosolygott, Hogyne hallott volna a fészekparazita kakukkról, aki más madárral nevelteti fel ivadékát. Olyat is hallott már, hogy árván maradt fiókákat más, például ember nevelt fel. De olyat, hogy azért harcoljanak egymással élőlények, hogy a más gyerekét etethessék, még soha. 

Le kellett volna fényképeznem, morfondírozott magában. Mert ezt tuti, hogy senki sem fogja elhinni nekem!

https://www.orszagalbum.hu/fulemule-es-rozsdafarku-egy-agon-6-kep_p_90606