Hűséges, régi visszhangok, hol vagytok?
... vagytok, ... vagytok,... vagytok...
Vágyom utánatok!
... tok,... tok,... tok...
Miért kesereg e nő?
... ő, ... ő ...ő...
Egy "régen jobb volt" sopánkodás következik.
Volt régen valami, amely mára kihalni látszik, a reagálás, válaszolás szokása.
A levelezésre gondolok, ezen belül az internetes levelezésre. Az elküldött álláspályázatokra, melyekre nem érkezik válasz, a barátoknak küldött hosszú beszámolókra, melyek visszhang nélkül maradnak, a kérésekre, melyekre rá sem hederítenek, a jókívánságokra, melyeket nem köszönnek meg.
Semmibe vesző akciók, erőfeszítések, remények, várakozások. Nem jön válasz.
A várakozásban is energia feszül, a tehetetlenség energiája. Miért nem válaszol? Nem kapta meg a levelet? Nincs ideje válaszolni? Elfelejtette? Nem tudja, mit válaszoljon? Beteg? Utál? Nem is akar válaszolni?
Az internetre nem haragudhatunk, a Nemválaszoló passzívan, puhán lapul a homályban, akár a penész, vagy a moha a fák északi oldalán.
Már feladtam a reményt, hogy a válaszokra várjak. Már leszoktam a levelezésről. Már csak a visszhangért rimánkodom.
Ne írj érdemben, ne írj nekem sokat, csak reagálj legalább, akár a visszhang.
Állítsd be és majd a gép válaszol helyetted. Van egy ilyen funkció a levelezési programban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése