A nyaralás alatt zavartalanul csodálhattam a természet
szépségeit ...
... és furcsaságait.
Egy reggeli kocogás alkalmával a Kutya hozzám futott. Futott mellettem. Mellettem futva rám nézett. Rám nézett, a füle lengett, én megsimogattam. Megsimogattam a fényes szőrt a fején. A szőrén keresztül áramlott valami melegség a kezembe. Megsajnáltam, na!
"Szegény Kutya, hol a gazdád? Elvesztél?"
Hazavittem.
"Nézd, ez a kutyus nemrég veszett el, biztosan keresik már, sír utána egy szöszi kislány, hamarosan megtaláljuk a gazdáját!"
"Ez az eb már régóta kóborol az utakon. Tedd ki a szűrét minél előbb!"
"Nem, nem teszem ki! Máris betelefonálok a helyi rádióba, hogy megtaláltuk!"
Betelefonáltam. Megetettem. Bolhákat irtottam. Hirdetéseket ragasztottam. Állatorvoshoz vittem.Hirdettem az interneten. Kutyatápot vásároltam. Reggel-este sétáltattam. Olyan szép kutyus! Biztos voltam benne, hogy a gazdája pár napon belül előkerül.
Kutya ezalatt átvette az uralmat a kertben: három gyíkot megölt, egynek letörte a farkát, a többi elmenekült. Megdögönyözte a sün fiakat a mogyoróbokor alatt. Az öreg sün az utolsó pillanatban még átpréselte magát a kerítésdróton és a szomszéd kertjébe emigrált.
Felhívtam az elveszett kutyákat nyilvántartó fórumokat. Fűnek-fának, szomszédoknak kínálgattam. "Mikor jelentkezik már a gazdája?" gondoltam gondterhelten.
Este felé Kutya rávetette magát a kis kerti rozsdafarkúra, sokkal fürgébben, mint egy macska. Bekapta és lenyelte.
"Most már elég! Az ebnek holnap mennie kell!"
"Sajnálom, Kutya, menned kell!"
A telepen leoldottam a nyakáról a fürdőköpenyem övét. A telepvezető ránézett.
"Dió, Dió! Már megint itt vagy? Hát már megint megszöktél? Kétszer vittem vissza ezt a kutyát a gazdájának! De már nem kell neki, mert folyton elcsavarog!"
Kutya behúzta a farkát és búsan forgatta a szemeit. "Ez a problémám, senkinek sem kellek! Neked sem kellettem!"
A gazdája helyett én éreztem rémesen magamat.
E-vers
Remek tettem, ebet mentettem.
Befektettem, de nem nyertem.
Keseregtem, szenvedeztem,
menthetetlen ebhelyzetben.
